2007. október 19., 00:002007. október 19., 00:00
A dokumentumot viszont azóta sem kapták kézhez. A polgármester szerint a késlekedés hatalmas kárt okoz a városnak, hiszen a telekkönyv nélkül nem tudnak versenytárgyalást szervezni a területek bérbeadására. Albert Álmos különben már többször jelezte, hogy elégedetlen a kataszteri hivatal munkájával, mert szerinte alkalmazottai súlyos hibákat követnek el. „Hiányoznak telekkönyvek, a bejegyeztetés hónapokig tart, előfordul, hogy egymásra tevődnek a területek, és amúgy is több évtizedes, idejemúlt térképekkel dolgoznak” – sorolta kifogásait a polgármester. Albert Álmos szerint a kataszteri hivatal az egyik felelős, amiért az önkormányzatot több mint 300 ezer lej kártérítésért pereli a temesvári székhelyű, román–osztrák érdekeltségű Artima cég. Amint arról már beszámoltunk, a befektetőnek olyan területet adott bérbe a polgármesteri hivatal, amelyről utólag kiderült, hogy a belügyminisztérium tulajdonában van. Annak a területnek az azonosítását is a kataszteri hivatal és egy magánvállalkozó végezte, becsapva és megkárosítva az önkormányzatot. Felician Ursache, a kataszteri hivatal igazgatója a Krónikának úgy nyilatkozott, nincs tudomása a polgármester által felsorolt tévedésekről. Lehetetlennek nevezte, hogy a sürgősségi illeték kifizetése után ne adták volna ki időben a kért dokumentumokat. Mint hangsúlyozta, a napokban utánanéz a polgármester kifogásainak.
Átadták Kolozsváron szombaton a Filmtettfeszt – Erdélyi Magyar Filmszemle díjait, a fesztivál negyedszázados jubileumát ünnepli.
A Románia természeti szépségeit népszerűsítő Charlie Ottley brit dokumentumfilm-rendező, aki épp Erdélyben tartózkodik, élesen bírálta, hogy nem tudja megszüntetni az Electrica szolgáltató az áramkimaradásokat a hegyvidéken.
Aranyosgyéresi cégeket és magánszemélyeket fegyverrel fenyegető 29 éves férfit vett őrizetbe a helyi rendőrség, akivel szemben szombaton az ügyészség 60 napos bírósági felügyeletet rendelt el. A pisztollyal fenyegetőző férfinél házkutatást tartottak.
Boldog Bogdánffy Szilárd ünnepén, az ő boldoggá avatásának 15. évfordulóján, október 3-án szervezett ünnepséget a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség a Szeged-Csanádi Püspökséggel és Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusával közösen.
A szokatlanul hideg időjárás után felmelegedést jósolnak a meteorológusok, de az esőtől a jelek szerint nem szabadulunk.
Kató Béla nyugalmazott református püspök, a Sapientia Alapítvány elnöke vehette át a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Bocskai-díját pénteken Kolozsváron az egyetem napja alkalmából.
Közösen fejleszti Magyarország és Románia a Berettyó és a Sebes-Körös vízgazdálkodását.
Őrizetbe vettek a nyomozó hatóságok Beszterce-Naszód megyében egy 33 éves férfit, aki a gyanú szerint kis méretű robbanószerkezeteket készített és tesztelt saját otthonában, valamint annak környékén.
A brassói székhelyű regionális útügyi igazgatóság tájékoztatása szerint egyes útvonalakon a hókotrókat is be kellett vetni az utak megtisztítása érdekébe, a Transpalpina síterepen pedig jelenleg is tart a havazás.
Nekilátott átutalni a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. az anyanyelvükön tanuló külhoni magyar óvodásoknak, diákoknak és egyetemistáknak járó az oktatási-nevelési támogatást.