Mellszobrot emeltek a névadó költőnek az Arany János Főgimnáziumban.
Régi álma vált valóra a nagyszalontai lakosságnak, amikor a hétvégi városnapok keretében a helyi gimnázium – hosszú szünet után – visszakapta az Arany János nevet, sőt a tanintézetet ezzel egy időben főgimnáziumi rangra emelték. Az iskola névadó ünnepségét Dánielisz Endre helytörténész, az iskola egykori diákja kötetének bemutatója nyitotta meg, amely az ősi schola...
Hargita megye – A kétnapos falunapok keretében szervezett ünnepi istentiszteleten a hétvégén helyezték el a rugonfalvi református templomban ereklyeként a falu fél évszázada rejtegetett országzászlóját.
Erdély-szerte rendezvénykavalkáddal ünnepelték a gyereknapot. Az apróságok tiszteletére gyermekvárost építettek az elöljáróságok, sokáig tartottak nyitva a fagylaltárusok, előadásokat tartottak a művészek, kézművesek igyekeztek átadni fortélyaikat – mint például Kolozsváron a Farkas utcai rendezvényen. Mint sok más alkalommal, csak még több szeretettel.
Gyergyóalfalu – Szentesítették a hetedik alkalommal megszervezett Alfalvi Napokon azt az egyezményt, amelyet az önkormányzat az Ávéd családdal kötött a polgármesteri hivatal épületére. A gyergyóalfalvi ingatlant ugyanis visszaszolgáltatták az elhunyt dr. Ávéd László ügyvéd gyermekeinek.
Kocsmakörúton a dohányzás elleni világnapon.
Országszerte ellenőrzéseket végeztek csütörtökön a dohányzás elleni világnap alkalmával az Állami Közegészségügyi Felügyelőség (ISS) szakemberei. Mint kiderült, az érvényben lévő törvény ellenére a vendéglátó-ipari egységek jelentős részében még mindig nem tartják tiszteletben a nem dohányzók jogait.
Nagyvárad – Nemzetközi tiltakozó akciót szervezett a református egyház.
Nemzetközi imatüntetéssel kezdte újra a harcot csütörtökön a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium sportpályája ügyének rendezéséért. A Nagyvárad-olaszi református templomban az iskola és az azt működtető református egyházkerület képviselői mellett magyarországi, hollandiai, felvidéki egyházak, civil szervezetek...
Szatmár megye – Mivel a Lunaforrás–Borsabánya üdülőtelep kiépítésével megbízott görög Efklidis Rt. a meghosszabbított határidőig is csupán a munkálatok 13 százalékával készült el, a Fejlesztési, Középítkezési és Lakásügyi Minisztérium úgy döntött, felbontja a vállalkozással megkötött szerződést.
Háromszék – A Kovászna megyei közintézmények alkalmazottjai és vezetői tömegesen perelik be munkaadó intézményeiket, a törvény által biztosított vakációs prémiumot kérve. A 2001/386-os törvény előírja, hogy minden közalkalmazott évente egy alapfizetésnek megfelelő vakációs prémiumra jogosult.
Sepsiszentgyörgy – Az esős időjárás ellenére június elsején megnyitják a sepsiszentgyörgyi szabadtéri strandot. Mátyás Ferenc, a létesítményt működtető Közművek Rt. főmérnöke szerint az elmúlt hónapokban több mint 30 ezer lejt költöttek arra, hogy megteremtsék a strand működtetéséhez szükséges feltételeket.
Jogelődje „állam az államban” magatartásán próbál változtatni az E.On Gaz Románia Rt. A könnyebb és hatékonyabb kommunikáció érdekében a húsz erdélyi, bánsági és moldvai megyét ellátó gázszolgáltató a közeljövőben 35 nagyvárosban készül ügyfélszolgálati irodát nyitni.
Kolozsvár – A következő években Románia korszerűsítésére megközelítőleg 30 milliárd eurót kell fordítani – jelentette ki Kolozsváron Anastassios Bougas, az Európai Bizottság Regionális Politikákért Felelős Főigazgatósága Romániával foglalkozó részlegének vezetője.
Hargita megye – Constantin Strujan prefektus a három felirattal ellátott helységnévtáblákat kifogásolja.
A Gyergyócsomafalva és Gyergyóditró helységnévtábláin a román és magyar felirat mellett szereplő rovásírást kifogásolja Constantin Strujan Hargita megyei prefektus. A kormánybiztos a héten a törvény betartására szólította fel a két helység önkormányzatát. Hangsúlyozza, a kisebbségek nyelvhasználatáról szóló jogszabályokban nem található...
Nagyszalonta – Egy hónap „gondolkodási időt” kapott Mikló Ferenc nagyszalontai tanácsos (képünkön) arra, hogy felülbírálja a lemondásáról hozott korábbi döntését. A képviselőtestület csütörtöki ülésén az önkormányzat tagjai úgy döntöttek, csupán a következő tanácsülésen bocsátják napirendre, elfogadják-e Mikló távozását, illetve az RMDSZ-listán következő jelölt beiktatását.
Előadásokkal, vetélkedőkkel, kézműves-foglalkozásokkal várják a csöppségeket Erdély minden nagyobb városában a hétvégi gyermeknapi rendezvényeken. Egyes városokban a csendőrség vagy a prefektúra is bekapcsolódott a szervezésbe, nyitott napot tartva a gyerekeknek.
Szalonta – Gyermeknapi kavalkáddal veszi kezdetét ma a Szalontai Napok idei rendezvénysorozata. A jövő csütörtökig tartó városnapok nem ígérkezik olyan nagyszabásúnak, mint a tavalyi, ám így is számtalan és sokszínű programot tartogat a hajdúváros lakossága számára.
Szatmár megye – Nem eléggé ösztönzők a fogyatékkal élők munkába állását támogató törvények.
Munkaközvetítő önkénteseket képez ki a szatmárnémeti Mozgássérültek Egyesülete, ugyanis a hatályban lévő jogszabályok feltételei mellett a Szatmár megyei fogyatékkal élőknek csak igen kis hányada dolgozhat törvényes keretek között.
Arad megye – Másfél éven belül elkezdődhet a Nagylak–Arad autópálya közel egy évtizede húzódó építése, mivel a héten az országos út- és autópálya-építő társaság szaktanácsadói szerződést írtak alá egy négytagú nyugat-európai konzorciummal.
Lebontatja a Beszterce történelmi központjában, közterületen épített garázsokat a helyi tanács, helyükön pedig parkolókat vagy zöldövezeteket hoznak létre. Azokra a tulajdonosokra, akik nem bontják le önként az építményeket, 2500 lejes bírságot róhatnak ki.