A POL marosvásárhelyi tanácsosai szerint átláthatatlanul, felületesen állították össze a költségvetés-kiegészítésről szóló tervezetet, amely végül lekerült a csütörtöki tanácsülés napirendjéről. Emiatt a Vásárhelyi Forgatag is támogatás nélkül maradhat.
Négy év alatt minden sepsiszentgyörgyi tanintézetben kicserélik a bútorzatot, felújítják az illemhelyeket, és arról is gondoskodnak, hogy a gyerekek ne kelljen otthonról bevigyék a szappant és a vécépapírt.
Törvénytelenül támogatta a kolozsvári és Kolozs megyei önkormányzat az Untold fesztivált, állítja a Számvevőszék, amely szerint utóbbi 70 ezer lejt adott jogszerűtlenül a nagyszabású kolozsvári rendezvényt szervező Share Föderációnak.
Az Átlátszó Erdély oknyomozó portál nyomására az RMDSZ pár napja közzétette honlapján a 2015-re szóló pénzügyi jelentését, melyből több részlet is kiderül arról, hogy a szövetség mire költi az erdélyi magyarságnak járó állami támogatást.
Nem tartják meg a hagyományos időpontban a Segesvári Középkori Fesztivált. Tóth Tivadar, Segesvár alpolgármestere szerint az immár 23 éves múlttal büszkélkedő rendezvénysorozat nem marad el, csupán egy későbbi időpontra halasztják.
A háromszéki Bölönben kalákáznak idén a székelyföldi fürdőépítők. A magyarországi Ars Topia Alapítvány által gondozott Székelyföldi Fürdő- és Közösségépítő Kalákamozgalom tagjai a napokban a bölöni Büdösfürdőt „öltöztetik új köntösbe”.
Hátizsákos fiatalok özönlik el a napokban a zeteváraljai Natur Air Parkot, a Magyar Ifjúsági Értekezlet (Miért) ugyanis idén itt szervezi meg hagyományos EU-táborát.
Kívülről-belülről impozáns látványt nyújt a frissen felújított nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium. A több száz éves alma mater épületegyüttesét uniós forrásokból, a református egyházkerület és a helyi önkormányzat támogatása révén újították fel.
Ki kell költöznie a nagyváradi római katolikus püspöki palotából a Körösvidéki Múzeumnak, miután az egyház vissza nem térítendő támogatást nyert az ingatlan felújítására.
Tizenegy éves kislányt gázolt halálra egy török kamion hétfőn este Marosszentgyörgyön. A rendőrségi szóvivő szerint az áldozat a gyalogátjárón tartózkodott a baleset pillanatában.
Tőkés László szerint püspök elődjének, Csűry Istvánnak sikerült „saját titkosszolgálati múltjának dicstelen ügyébe belerángatnia" a magyar kormány egy köztiszteletben álló államtitkárát.
Bár 2003 óta hatályos az a jogszabály, amelynek értelmében a 18 és 35 év közötti fiatalok ingyen kaphatnak telket az államtól, amennyiben családi ház építését tervezik, egyelőre kevés erdélyi önkormányzat tudja támogatni a „fészekrakást”.
Közel két hónappal a helyhatósági választások után sem szerepel a marosvásárhelyi önkormányzat napirendjén az alpolgármesterek megválasztása. A városháza illetékesei úgy tesznek, mintha Dorin Florea polgármesternek nem is hiányoznának a helyettesek.
A szervezést versenytárgyaláson elnyerő Scena Színházért Kulturális Egyesület vezetője, Liviu Pancu nem tudta ugyan lapunk érdeklődésére megerősíteni a hírt, úgy tűnik, elmarad a hétvégére tervezett 24. Segesvári Középkori Fesztivál.
A kézdivásárhelyi önkormányzat augusztusban benyújtja a város két fontos műemlék épületének – az egykori kaszárnya és a minorita rendház – felújítására összeállított pályázatát.
Megbeszéléseket sürget az egészségügyi minisztériummal a Hippokratész szakszervezet az ügyeletek tárgyában, az érdekvédelmi szervezet szerint ugyanis fennáll a veszély, hogy augusztus elsejétől megbénul az egészségügyi ellátás.
Háromszéken eredményesnek bizonyult a budapesti Nemzetstratégiai Kutatóintézet által támogatott érettségi felkészítő.
Újabb törvénytelenségre derült fény a Kolozs megyei Szociális és Gyermekjogvédelmi Igazgatóságnál.