
Fotó: Haáz Vince
Hivatalos választ ugyan nem kapott még a marosvásárhelyi Bolyai Farkas-gimnázium vezetősége a tanfelügyelőség részéről az előkészítő osztályba való túljelentkezés megoldásával kapcsolatban, de telefonon már közölték velük: csak akkor döntenek, miután megoldódik a Római Katolikus Teológiai Gimnázium ügye.
2017. április 19., 11:202017. április 19., 11:20
2017. április 19., 11:232017. április 19., 11:23
A Bolyai Farkas Gimnázium egyetlen előkészítő osztályába, azaz huszonöt helyre harminckilenc gyereket írattak be, mindegyikük lakcíme a Bolyai körzetéhez tartozik. „Az iskola vezetőtanácsa ezek után döntött úgy, hogy kér még egy előkészítő osztályt, ugyanis ilyen sok kicsivel szinte lehetetlen órákat tartani” – tájékoztatott az iskola igazgatója, Mátéfi István.
Lapcsaládunk kérdésére, hogy a tanfelügyelőség válaszát hogyan értelmezik, az iskolaigazgató úgy fogalmazott, a katolikus iskola helyzetének a rendezése „nagyon tág fogalom”, azt azonban nem hiszi, hogy a tanfelügyelőség belemenne abba, hogy egy magyar előkészítő osztállyal kevesebb induljon Marosvásárhelyen szeptembertől. Az intézményvezető két héttel ezelőtt gyűlést is tartott a témában, ahol kiderült, egyetlen szülő sem íratná át gyerekét a katolikus iskolába, amennyiben ott elindulhatna az előkészítő osztály.
„A túljelentkezés megmaradna akkor is, ha elindulna a katolikus előkészítő, így egyetlen megoldásként egy újabb bolyais előkészítő osztály beindítását kértük. Szerintem megadják a második előkészítőt nekünk, mert a szülők nyomást gyakorolnak a tanfelügyelőségre, sőt olyan is volt, aki azt mondta a gyűlés után, hogy abban is támogatná az iskolát, hogy törvényes úton támadják meg a tanfelügyelőség határozatát, ha kedvezőtlen megoldás születne” – mondta Mátéfi. A legrosszabb „forgatókönyv” értelmében maradna a 39 diák a Bolyai előkészítőjében, és egy osztály indulna – legalábbis a tanfelügyelőség értelmezésében. Ez viszont egyáltalán nem felel meg sem a diákoknak, sem a pedagógusnak.
Marosvásárhelyen közben folytatódik a római katolikus gimnáziumban tanuló diákok szüleinek az ügyészségi kihallgatása – tájékoztatta kedden az MTI-t Kincses Előd ügyvéd, akitől egy beidézett szülő kért ügyvédi segítséget. Kincses Előd elmondta, egy olyan szülő kereste meg, akit szerdára idézett be kihallgatásra a korrupcióellenes ügyészség (DNA), mely a római katolikus Gimnázium létrehozásának a körülményeit vizsgálja. Csíky Csengele szülő, a Civilek a katolikus iskoláért csoport szóvivője az MTI-nek elmondta, négy olyan szülő beidézéséről tudnak, akik egyik gyermeke a katolikus iskolába, másik gyermeke pedig az Unirea Főgimnáziumba jár. E két tanintézet osztozik az egykori II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium épületein, amelyeket az állam visszaszolgáltatott katolikus egyháznak.
Amint arról beszámoltunk, a Római Katolikus Teológiai Gimnázium ügyében továbbra sem történt előrelépés, miután a marosvásárhelyi önkormányzati testület legutóbbi ülésén elutasította azt a határozattervezetet, amely a következő tanévre határozta volna meg a város iskolahálózatát. A polgármesteri hivatal által javasolt iskolahálózatból a katolikus iskola, a református kollégium és hat másik jelenleg működő oktatási intézmény is hiányzott. Az RMDSZ-frakció és az érintett szülők álláspontja szerint a jelenlegi iskolahálózatot kell továbbműködtetni a városban a következő tanévben is. A tanfelügyelőség egyébként úgy döntött korábban, amíg bizonytalan az iskola helyzete, a tanintézet nem fogadhat előkészítő osztályba beiratkozókat a 2017/2018-as tanévre.
Mintegy 120 rendezvénnyel várja a bánsági nagyváros magyar közösségét és a más nemzetiségű érdeklődőket vasárnap estig a XI. Temesvári Magyar Napok.
Tűz keletkezett szombatról vasárnapra virradóra a kolozsvári Hașdeu (Kőkert) diákkampusz 17-es bentlakásának ötödik emeletén. Az épületben mintegy kétszáz diák tartózkodott, többségük még a tűzoltók megérkezése előtt kijutott a kollégiumból.
Ételmérgezésre utaló tünetek jelentkeztek szombat este egy zártkörű rendezvény résztvevőinél a Szeben megyei Feleken (Avrig), a Brukenthal-palota rendezvénytermében.
Lassan eltűnik a magyar üzletekből a valódi parajdi só: a 2025-ös bányakatasztrófa előtt kitermelt készletek a gyártóknál lényegében elfogytak, és már a kereskedőknél is egyre kevesebb maradt. A kieső mennyiséget részben dési sóval pótolják.
Miközben a gyerekek egyre több időt töltenek zárt terekben és képernyők előtt, a természetpedagógia éppen az ellenkező irányba hívja őket: ki a szabadba, ahol lehet sarat dagasztani, menedéket építeni, nyomokat követni, felfedezni és közben tanulni.
Visszaesett az illegális migráció és a lopott gépjárművek felderítése a román–magyar határ térségében Románia 2025. január 1-jei schengeni csatlakozása óta. A Nagyváradi Területi Határrendészeti Felügyelőség sajtóosztálya válaszolt a Krónika kérdéseire.
Szeptember 27-től szigorúbb uniós szabályok vonatkoznak arra, mit állíthatnak a cégek termékeik és működésük környezeti hatásáról.
Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&
Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.