
Állásfoglalást tett közzé az RMDSZ a magyar nyelv használatát biztosító törvény jelentőségéről az egészségügyben és a szociális szolgáltatásokat nyújtó intézményekben.
2017. április 19., 11:452017. április 19., 11:45
2017. április 19., 13:192017. április 19., 13:19
„Az RMDSZ következetesen kitart a nyelvi jogok alkalmazása és bővítése mellett. Munkánk szerves része ennek a törekvésnek parlamenti és esetenkénti kormányzati megvalósítása. A választások után most a parlamentben van lehetőségünk a törvényalkotásban előrelépni. A romániai politikai környezet nem mindig ad lehetőséget a jogok bővítésére, sőt, az utóbbi években a visszaszorítás, korlátozás időszakát éltük meg. Ezért nagy lépés ez a mostani, még akkor is, ha egyeseknek kevésnek is tűnik” – olvasható az Agerpres hírügynökség által idézett közleményben.
Az RMDSZ azokra a bírálatokra reagált, amelyek a kórházi anyanyelvhasználatot érintő, múlt héten elfogadott törvénymódosítások kommunikálása miatt érték. A szövetség által kezdeményezett törvénymódosítások elfogadása nyomán az RMDSZ azt közölte, hogy lehetővé tették a magyar nyelv használatát az egészségügyben és a szociális intézményekben. Az Identitás Szabadságáért Jogvédő Csoport (AGFI) azonban arra figyelmeztetett keddi közleményében, hogy törvénymódosítás nem biztosít új nyelvi jogokat. Szerinte mindössze a kisebbségek nyelvét beszélő szakemberek alkalmazását teszi kötelezővé a magyarok által is lakott településeken. A jogvédő csoport úgy vélte: ennek a feltételnek egyetlen magyarul tudó ápoló alkalmazásával is eleget lehet tenni például a kolozsvári gyermekkórházban. A jogászokból álló csoport sérelmezte az erdélyi magyar közvélemény félrevezetését.
Szerdai állásfoglalásában az RMDSZ hozzáteszi, hogy az általa beterjesztett törvénymódosítás értelmében az egészségügyi és szociális intézményekben kötelesek lesznek magyar nyelvet ismerő szakszemélyzetet alkalmazni annak érdekében, hogy a magyar anyanyelvű betegeknek lehetősége legyen a teljes körű anyanyelvű asszisztenciára.
„Fontos, hogy a törvény alkalmazási módszertana pontosan határozza majd meg, hogy milyen szakembereket kell a kórházi és szociális intézményeknek alkalmazniuk ahhoz, hogy a beteg teljes körű, anyanyelven történő szolgáltatást kapjon ezekben az intézményekben. A minisztériumnak úgy kell kidolgoznia az érintett intézmények működési módszertanát, hogy figyelembe veszi ennek a törvénymódosításnak az előírásait, nevezetesen az anyanyelvet ismerő személyzet alkalmazására vonatkozó előírásokat. Ez a kötelezettség szerepel expressis verbis a törvény szövegében” – olvasható a nyilatkozatban, amely szerint ez a törvénymódosítás a magyar nyelvet ismerő személyzet alkalmazásán keresztül lehetőséget biztosít egy teljes körű anyanyelvű kommunikációra a kórház személyzete és a páciens között, ilyen értelemben bővül az anyanyelv használatának a lehetősége.
„Egy teljesen új lehetőséget nyit mindazon hátrányos helyzetű rászorulóknak, akik a kiszolgáltatottságuk miatt szociális szolgáltatásokat vesznek igénybe. Ezen módosításokkal például az öregotthonokban, a gyerekotthonokban, vagy akár a szociális munkások által biztosított szolgáltatások alkalmával is anyanyelvünkön igényelhetjük a szolgáltatást az állami intézményekben. Ezért fontos a módszertan kidolgozásakor figyelemmel kísérni a megszerzett jogainknak az életbe ültetését, amely akár előírhatja a szakszemélyzet felkészítését nyelvtanfolyamok szervezése által” – teszi hozzá az RMDSZ közleménye.
A képviselőház április 11-én fogadta el döntő kamaraként az RMDSZ parlamenti csoportja által kezdeményezett törvénytervezetet, amelynek értelmében azokon a településeken, ahol a kisebbség számaránya eléri a 20 százalékot vagy az 5.000 főt, az egészségügyi és szociális szolgáltatásokat nyújtó intézmények kötelesek az illető kisebbség nyelvén beszélő szakszemélyzetet alkalmazni.
A tervezetet hallgatólagosan fogadta el a szenátus, kedvezően véleményezte az alsóház összevont munka-, illetve egészségügyi bizottsága, a plénumban pedig 263 támogató szavazatot kapott.
Mintegy 120 rendezvénnyel várja a bánsági nagyváros magyar közösségét és a más nemzetiségű érdeklődőket vasárnap estig a XI. Temesvári Magyar Napok.
Tűz keletkezett szombatról vasárnapra virradóra a kolozsvári Hașdeu (Kőkert) diákkampusz 17-es bentlakásának ötödik emeletén. Az épületben mintegy kétszáz diák tartózkodott, többségük még a tűzoltók megérkezése előtt kijutott a kollégiumból.
Ételmérgezésre utaló tünetek jelentkeztek szombat este egy zártkörű rendezvény résztvevőinél a Szeben megyei Feleken (Avrig), a Brukenthal-palota rendezvénytermében.
Lassan eltűnik a magyar üzletekből a valódi parajdi só: a 2025-ös bányakatasztrófa előtt kitermelt készletek a gyártóknál lényegében elfogytak, és már a kereskedőknél is egyre kevesebb maradt. A kieső mennyiséget részben dési sóval pótolják.
Miközben a gyerekek egyre több időt töltenek zárt terekben és képernyők előtt, a természetpedagógia éppen az ellenkező irányba hívja őket: ki a szabadba, ahol lehet sarat dagasztani, menedéket építeni, nyomokat követni, felfedezni és közben tanulni.
Visszaesett az illegális migráció és a lopott gépjárművek felderítése a román–magyar határ térségében Románia 2025. január 1-jei schengeni csatlakozása óta. A Nagyváradi Területi Határrendészeti Felügyelőség sajtóosztálya válaszolt a Krónika kérdéseire.
Szeptember 27-től szigorúbb uniós szabályok vonatkoznak arra, mit állíthatnak a cégek termékeik és működésük környezeti hatásáról.
Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&
Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.