Hirdetés

Fákat döntött vasútra, országútra a szél Erdélyben

A közúti, de a vasúti közlekedésben is fennakadásokat okozott az erős szél Erdélyben. Petrozsény közelében leállt a vasúti közlekedés, mert a szél a vasútra döntött egy fát. A Barcarozsnyó-Brassópojána útszakaszon (DN1E) két, a szél által kicsavart és az úttestre döntött fenyőfa lehetetlenítette el a forgalmat.

Krónika

2017. április 19., 13:492017. április 19., 13:49

2017. április 19., 21:522017. április 19., 21:52

A vasúti sínekre döntött egy kiszáradt fát az erős szél Petrozsény közelében, Merișor falunál. Lucian Şincovici helyettes felügyelő, a Hunyad megyei vasúti rendőrség vezetője azt nyilatkozta az Agerpres hírügynökségnek, hogy a fennakadás nem tart sokáig, a vasúti munkások már dolgoznak a baj elhárításán.

A Barcarozsnyó-Brassópojána közötti DN1E országútra két fenyőfát döntött ki a szélvihar. Marin Ionuţ, a Brassó megyei rendőrség szóvivője azt mondta, a közlekedés ideiglenesen leállt, de az egyik fenyőt már sikerült eltávolítani az úttestről, és a másik, nagyobb méretű fa eltávolítása is folyamatban van.

A román hírtelevíziók jelentése szerint a Gorj megyei Ranca üdülőtelep térségében tíz centiméteres hóréteg hullott, és emiatt – bár folyamatosan tisztítják – a térséget átszelő 67C országúton akadozik a közlekedés. A hegyi csendőrség arra kéri a turistákat, hogy a Hunyad megyei hegyekben maradjanak a menedékházak közelében, nem induljanak útnak. A Vâlcea megyei Romani csúcs közelében szerdán hét craiovai turistát – köztük két gyereket – kellett kimenteni a hó fogságából, akik az éjszakát egy menedékházban töltötték.

Az MTI jelentése szerint a bukaresti belügyminisztérium négyezer alkalmazottját  kétezer tűzoltót, 1700 közlekedési rendőrt és 300 hegyi csendőrt – mozgósították a rossz idő okozta gondok leküzdésére. A minisztérium közleménye kiemelte, hogy a közlekedési rendőröket nem azért vezényelték ki, hogy megbírságolják a téligumi nélkül közlekedő autósokat, hanem hogy segítsék őket elkerülni a veszélyes útszakaszokat.

A szerdán életbe lépett figyelmeztetés péntekig tart. A havazás elsőként Krassó-Szörény, Mehedinți, Gorj, Vâlcea, Argeș megyéket érinti. A szél helyenként a 80-100 kilométeres óránkénti sebességet is elérheti. Szerda estétől a havazás több kelet-, dél-romániai és erdélyi megyére – közöttük Hargita, Kovászna, Brassó és Szeben megyére is – kiterjed. A délkeleti országrészben áradásoktól is tartanak a lehulló nagymennyiségű csapadék miatt, amely helyenként a négyzetméterenkénti 50-60 litert is elérheti. A meteorológusok leghamarabb a hétvégén számítanak felmelegedésre.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 27., vasárnap

Temesvári Magyar Napok: látványos magyar seregszemle a bánsági szórvány szívében

Mintegy 120 rendezvénnyel várja a bánsági nagyváros magyar közösségét és a más nemzetiségű érdeklődőket vasárnap estig a XI. Temesvári Magyar Napok.

Temesvári Magyar Napok: látványos magyar seregszemle a bánsági szórvány szívében
Hirdetés
2026. szeptember 27., vasárnap

Tűz miatt ürítették ki a kolozsvári Hașdeu egyik bentlakását, a KMDSZ segítséget nyújt

Tűz keletkezett szombatról vasárnapra virradóra a kolozsvári Hașdeu (Kőkert) diákkampusz 17-es bentlakásának ötödik emeletén. Az épületben mintegy kétszáz diák tartózkodott, többségük még a tűzoltók megérkezése előtt kijutott a kollégiumból.

Tűz miatt ürítették ki a kolozsvári Hașdeu egyik bentlakását, a KMDSZ segítséget nyújt
2026. szeptember 27., vasárnap

Ételmérgezés gyanújával húsz embert vittek kórházba a Brukenthal-palotából

Ételmérgezésre utaló tünetek jelentkeztek szombat este egy zártkörű rendezvény résztvevőinél a Szeben megyei Feleken (Avrig), a Brukenthal-palota rendezvénytermében.

Ételmérgezés gyanújával húsz embert vittek kórházba a Brukenthal-palotából
2026. szeptember 26., szombat

Dési só váltja fel a parajdit a magyar piacon

Lassan eltűnik a magyar üzletekből a valódi parajdi só: a 2025-ös bányakatasztrófa előtt kitermelt készletek a gyártóknál lényegében elfogytak, és már a kereskedőknél is egyre kevesebb maradt. A kieső mennyiséget részben dési sóval pótolják.

Dési só váltja fel a parajdit a magyar piacon
Dési só váltja fel a parajdit a magyar piacon
2026. szeptember 26., szombat

Dési só váltja fel a parajdit a magyar piacon

Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Négy fal helyett kaland és egy kis N-vitamin – Mi fán terem a természetpedagógia?

Miközben a gyerekek egyre több időt töltenek zárt terekben és képernyők előtt, a természetpedagógia éppen az ellenkező irányba hívja őket: ki a szabadba, ahol lehet sarat dagasztani, menedéket építeni, nyomokat követni, felfedezni és közben tanulni.

Négy fal helyett kaland és egy kis N-vitamin – Mi fán terem a természetpedagógia?
2026. szeptember 26., szombat

Román–magyar határ: visszaesett az illegális migráció, és megugrott a felderített kábítószeres esetek száma

Visszaesett az illegális migráció és a lopott gépjárművek felderítése a román–magyar határ térségében Románia 2025. január 1-jei schengeni csatlakozása óta. A Nagyváradi Területi Határrendészeti Felügyelőség sajtóosztálya válaszolt a Krónika kérdéseire.

Román–magyar határ: visszaesett az illegális migráció, és megugrott a felderített kábítószeres esetek száma
2026. szeptember 26., szombat

Erdélyben is szigorúbb mérce jön a zöld ígéretekre: mit jelent ez a termelőknek és a vásárlóknak?

Szeptember 27-től szigorúbb uniós szabályok vonatkoznak arra, mit állíthatnak a cégek termékeik és működésük környezeti hatásáról.

Erdélyben is szigorúbb mérce jön a zöld ígéretekre: mit jelent ez a termelőknek és a vásárlóknak?
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Több mint 300 dolgozót bocsát el erdélyi üzeméből a japán Fujikura

Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&

Több mint 300 dolgozót bocsát el erdélyi üzeméből a japán Fujikura
2026. szeptember 26., szombat

Lesodródtak az útról, esélyük sem volt: két fiatal vesztette életét Petrozsényben

Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.

Lesodródtak az útról, esélyük sem volt: két fiatal vesztette életét Petrozsényben
2026. szeptember 25., péntek

Pedofília gyanújával vettek őrizetbe egy huszonéves bánsági férfit

Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.

Pedofília gyanújával vettek őrizetbe egy huszonéves bánsági férfit
Hirdetés
Hirdetés