
Fotó: Facebook/Asociația Pro Infrastructură
Kibocsátották az észak-erdélyi autópálya Marosugra és Bors közötti szakaszára a környezetvédelmi jóváhagyást, amely feltétele az építkezési engedély kiadásának, így a kivitelezéshez vezető egyik legfontosabb lépés.
2017. november 10., 19:002017. november 10., 19:00
Folytatódhat végre az észak-erdélyi autópálya építése, a közlekedésügyi minisztérium ugyanis megkapta a környezetvédelmi engedélyt a Marosugrától egészen a román–magyar határig, Borsig tartó, több mint 200 kilométeres szakaszra – közölte Octavian Pătraşcu, az Országos Környezetvédelmi Ügynökség (ANPM) munkatársa az Economica.net gazdasági hírportállal.
A Borstól Brassóig tartó észak-erdélyi sztráda egészére kiadták már egyszer a környezetvédelmi engedélyt, mielőtt a Bechtel 2004-ben nekilátott a teljes projekt kivitelezésének, az amerikai vállalattal történt szerződésbontás miatt azonban ismét ki kellett állítani a jóváhagyást. A közutakért felelős társaság már 2015-ben igényelte az új engedélyt, amelyet azonban csak a napokban, november 7-én bocsátottak ki.
Az észak-erdélyi autópálya Marosvásárhely és Bors közötti szakaszának nyomvonala mintegy 270 kilométer hosszú. Ebből a Vásárhely és Aranyosgyéres közötti, 56 kilométeres szakasz öt részéből négy esetében már kiválasztották a kivitelezőt, míg a következő, Aranyosgyéres és Kolozsvár közötti, 52 kilométeres szakaszt 2009–2010-ben nyitották meg a forgalom előtt. Kolozs megyében, Gyalu és Magyarnádas között még mintegy 9 kilométer készült el, míg a Magyarnádas és Bors közötti rész mindegyike esetében még zajlik a versenytárgyalás.
Felix Stroe közlekedésügyi miniszter kedden a képviselőház közlekedési bizottsága előtti meghallgatáson azt mondta: a késlekedés elsődlegesen a bürokráciával, adminisztratív eljárásokkal magyarázható.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.
Nem ért egyet az RMDSZ az egyenruhaviselés országos szintű kötelezővé tételével – közölte pénteken Kelemen Hunor elnök. A politikus igazat ad a kötelező egyenruhaviselés ellen tiltakozó Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének.
Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.
Megosztó kérdésnek bizonyul Romániában az iskolai egyenruha kötelezővé tétele, miután a szenátus már rábólintott a tervezetre, aminek sok pedagógus és szülő nem örül, magyar diákszervezetek pedig tiltakoznak ellene.
A még felújítás alatt álló Magyar Ház is hangsúlyos helyszíne a csütörtökön este kezdődő 11. Temesvári Magyar Napoknak. A bánsági magyarság legnagyobb rendezvénysorozatán színes programkínálattal várják az érdeklődőket – mondta Tamás Péter.
Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában.
Csaknem egy évvel azután, hogy az épületekről leváló vakolat miatt veszélyessé vált és a város önkormányzata kénytelen volt lezárni, végre megújulhat Brassó egyik nevezetessége, a Zsinór utca.
A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.
A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.
szóljon hozzá!