Hirdetés

Visszanyert középkori érték: befejeződött a köröskisjenői Árpád-kori templom külső felújítása

•  Fotó: Teleki László Alapítvány

Fotó: Teleki László Alapítvány

A Sebes-Körös völgye legjelentősebb műemlékévé vált a köröskisjenői református templom, amely restaurálását követően visszanyerte eredeti, középkori jellegét. A külső homlokzatok felújításán kívül az Árpád-kori műemlék tetőzetét is átalakították a bihari településen.

Pap Melinda

2018. január 27., 18:142018. január 27., 18:14

2018. január 27., 18:232018. január 27., 18:23

Visszanyerte középkori állapotát a köröskisjenői református templom, ezzel lezárult a Teleki László Alapítvány felügyelete alatt restaurált istenháza külső felújítása, írta az alapítvány. A civil szervezet beszámolója szerint a külső homlokzat restaurálása és a tető teljes átépítése révén a 13. században épült, de a 19. században jellegét vesztett ingatlan visszanyerte eredeti állapotát. Hozzáteszik, ezzel az egyik legértékesebb felújított Sebes-Körös-völgyi műemlékké vált.

Mint arról beszámoltunk, a Bihar megyei település 13. századi műemlékének teljes körű helyreállítása évek óta tart. 2016-ban a Rómer Flóris Terv keretében restaurálták a külső homlokzatokat, majd – miután az egyházközség tavaly újabb támogatási kérést nyújtott be – a munkálatok folytatásaként a fedélszék teljes átépítésére került sor.

Hirdetés

Erre négymillió forint támogatást biztosítottak a műemlékvédő program keretében, az összegből a tető rendkívül rossz állapotban lévő horganyzottlemez-héjazatát és fektetett csatornáját, a fedélszék több jelentős fa szerkezeti elemét, a koszorúgerendákat, szarufákat és egyes kötőgerendákat cserélték ki.

Az alapítvány közlése szerint a jelentős szerkezeti beavatkozással járó munkálatok miatt elkerülhetetlenné vált a tető szétbontása és átépítése, az eredetihez közelebb álló idommal, meredekebb dőlésszöggel, hódfarkúcserép-borítással. Ennek nyomán maradéktalanul be lehetett mutatni a korábbi falkutatáskor előkerült jelentős román kori homlokzati részleteket. Így láthatóvá vált az eredeti lábazat, a falpillérekként ható lizénák, a keskeny tölcséres béletű, félkörívesen záródó ablakok maradványai – amelyek alapján vissza lehetett állítani a román kori nyílásrendszert –, a felső párkány alatti farkasfogsor, valamint egy érdekes, eredetileg a falsíkból enyhén kidomborodó keresztábrázolás, derül ki a beszámolóból.

A szakemberek szerint a helyreállítás révén a 19. században szinte teljesen jellegét vesztett épület visszanyerte középkori állapotát.

Jól elkülöníthető rajta a két Árpád-kori építési fázis: a korábbi, valószínűleg tatárjárás előtti, kisméretű hajót utólag, a 13. század második felében bővítették egy tágasabbal, amelyet az apró töredékekből ítélve részben külső falkép is díszített. A Rómer Flóris Terv keretében megvalósult helyreállítási munkálatokat a Frudalma Construct Kft. és Kállai Szabolcs Dénes végezte, a restaurálás révén a köröskisjenői templom a Sebes-Körös völgye egyik legértékesebb műemléke lett.

korábban írtuk

A megmaradás üzenete: felavatták a felújított küküllővári református templomot
A megmaradás üzenete: felavatták a felújított küküllővári református templomot

A Fehér megyei Küküllőváron vasárnap hálaadó istentisztelet keretében felavatták a magyar állam támogatásával felújított, Árpád-kori falrészeket is őrző középkori református templomot.

A Teleki László Alapítvány szakmai irányításával nemrég a kü­küllővári református templom felújítása valósult meg, amelyet novemberben avattak fel, de szintén tavaly esett át restaurálási munkálatokon a sepsi­ki­lyéni unitárius templom Szent László-legendát ábrázoló freskója is.

korábban írtuk

Restaurálták a sepsikilyéni unitárius templom freskóját
Restaurálták a sepsikilyéni unitárius templom freskóját

Teljes pompájában látható ismét a sepsikilyéni középkori unitárius templom Szent László legendát ábrázoló freskója, miután a Rómer Flóris Terv keretében, a Teleki László Alapítvány irányításával befejeződtek a restaurálási munkálatok.

A Rómer Flóris Terv honlapján közzétett listán a támogatásban részesült, folyamatosan bővülő helyszínek között szerepel még Erdélyből Alvinc, Alsótők, Bádok, Farnas, Gidófalva, Gyulafehérvár, Harcó, Szászváros és Tűr református temploma, az énlaki, kálnoki, nyárádszentlászlói és sepsikilyéni unitárius templom, a halmágyi és oltszakadáti evangélikus templom, Marosvásárhely minorita temploma, kolostora, illetve Szentdemeter római katolikus temploma.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 25., péntek

Pedofília gyanújával vettek őrizetbe egy huszonéves bánsági férfit

Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.

Pedofília gyanújával vettek őrizetbe egy huszonéves bánsági férfit
Hirdetés
2026. szeptember 25., péntek

Csalók hálójában: 95 ezer lejes hitelt vetettek fel egy marosvásárhelyi nővel

Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.

Csalók hálójában: 95 ezer lejes hitelt vetettek fel egy marosvásárhelyi nővel
2026. szeptember 25., péntek

Diákkori büntetése és a MAKOSZ tiltakozása miatt nem támogatja a kötelező egyenruhaviselést az RMDSZ elnöke

Nem ért egyet az RMDSZ az egyenruhaviselés országos szintű kötelezővé tételével – közölte pénteken Kelemen Hunor elnök. A politikus igazat ad a kötelező egyenruhaviselés ellen tiltakozó Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének.

Diákkori büntetése és a MAKOSZ tiltakozása miatt nem támogatja a kötelező egyenruhaviselést az RMDSZ elnöke
2026. szeptember 25., péntek

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok

Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Országos botrány kialakulóban az iskolai egyenruha kötelezővé tételéről, tiltakoznak a magyar diákok is

Megosztó kérdésnek bizonyul Romániában az iskolai egyenruha kötelezővé tétele, miután a szenátus már rábólintott a tervezetre, aminek sok pedagógus és szülő nem örül, magyar diákszervezetek pedig tiltakoznak ellene.

Országos botrány kialakulóban az iskolai egyenruha kötelezővé tételéről, tiltakoznak a magyar diákok is
2026. szeptember 24., csütörtök

„Nagy bravúr” a szórványban: kezdődik a Temesvári Magyar Napok

A még felújítás alatt álló Magyar Ház is hangsúlyos helyszíne a csütörtökön este kezdődő 11. Temesvári Magyar Napoknak. A bánsági magyarság legnagyobb rendezvénysorozatán színes programkínálattal várják az érdeklődőket – mondta Tamás Péter.

„Nagy bravúr” a szórványban: kezdődik a Temesvári Magyar Napok
2026. szeptember 24., csütörtök

Medvék miatt forró a drót: több mint kétszer annyi bejelentés érkezett az egyik székelyföldi megyében

Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában.

Medvék miatt forró a drót: több mint kétszer annyi bejelentés érkezett az egyik székelyföldi megyében
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Hosszúra nyúlt a lezárás: végre megújulhat Brassó legendásan keskeny utcája

Csaknem egy évvel azután, hogy az épületekről leváló vakolat miatt veszélyessé vált és a város önkormányzata kénytelen volt lezárni, végre megújulhat Brassó egyik nevezetessége, a Zsinór utca.

Hosszúra nyúlt a lezárás: végre megújulhat Brassó legendásan keskeny utcája
2026. szeptember 24., csütörtök

Sertéshólyagba zárt hagyomány: így készül az uniós oltalmat nyert tekei gyúrt sajt

A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.

Sertéshólyagba zárt hagyomány: így készül az uniós oltalmat nyert tekei gyúrt sajt
2026. szeptember 23., szerda

Hónapok óta zárva a lippai fürdőtelep ingyenes ásványvízkútja

A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.

Hónapok óta zárva a lippai fürdőtelep ingyenes ásványvízkútja
Hirdetés
Hirdetés