
Fotó: Nagy Enikő
Jelentős károkat okozott a kedd esti felhőszakadás Udvarhelyszéken. A vihar miatt több órán át gondok voltak az áramellátással, több forgalmas székelyudvarhelyi utca víz alá került.
2016. augusztus 03., 19:182016. augusztus 03., 19:18
A tűzoltóknak több épület pincehelyiségéből is kellett szivattyúzniuk a vizet. Az udvarhelyi Merkúr üzletház parkolója percek alatt feltelt vízzel, a Tomcsa Sándor utca egyik szakaszán pedig a gépkocsik motorházáig ért a felgyűlt víz, a környéken sem kerékpárral, sem gyalog nem lehetett közlekedni.
Mint kiderült, Székelyudvarhely, Sikaszó és Gyergyószentmiklós 421 háztartása maradt áram nélkül a vihar miatt. Az erős szél következtében megsérült öt transzformátorház Sikaszóban és Zetelakán, továbbá egy-egy Székelyudvarhelyen és Gyergyószentmiklóson. A katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) közlése szerint a polgármesteri hivataloktól a napokban még kaphatnak kárbejelentéseket olyan mezőgazdasági területekről, útszakaszokról, amelyeket később ellenőriznek.
Hasonló állapotok uralkodtak kedden este Bihar megye több településén: Körösponoron, Erdődámoson és Remetelóréven több falusi utca víz alá került a felhőszakadás következtében, a három települést órákig nem lehetett megközelíteni az árvíz miatt. A nagy mennyiségű csapadék elárasztotta a víz elvezetésére szolgáló patakokat, amelyek nem bírták a megterhelést.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
szóljon hozzá!