
Hatszáz gyereket azonosítottak a Kovászna megyei hatóságok, akik nincsenek beoltva kanyaró ellen, nagy részük vidéki. A szakemberek úgy döntöttek, hogy számukra hét oltóközpontot hoznak létre a megyében.
2017. július 26., 10:392017. július 26., 10:39
Dr. Sántha Ferenc, a Kovászna megyei egészségügyi igazgatóság járványtani főorvosa úgy nyilatkozott, hogy a városi környezetben élő egyéves gyerekek 98 százalékát beoltották kanyaró ellen, a beoltott vidéki gyerekek aránya valamivel kisebb, 87 százalék.
tette hozzá az Agerpres beszámolója szerint a szakember.
„Itt mindig jól álltunk a beoltottsággal, csak az utóbbi időben jelent meg az oltást elutasító hozzáállás” - jelentette ki a szakember. Elmondta, 95 százalékos oltottsági arány alatta alakulhat ki járványveszély. „Ötéves korban nálunk is ez a helyzet: városon 89, vidéken 88 százalékos az oltottság. Ez főleg az elmulasztott emlékeztető oltások miatt alakult ki” - magyarázza a főorvos.
Kifejtette, 605 gyerekről tudnak, aki biztosan nem kapott oltást. „Ott hozunk létre oltóközpontokat, ahol nagyobb a gond: Sepsiszentgyörgyön az Őrkőn, továbbá Hídvégen, Nagyborosnyón, Előpatakon, Zágonban, Zabolán és Sepsiköröspatakon” - mondta a szakember, aki szerint az említett 605 gyerekből 412-t ezeken a településeken meg kellene találniuk. „A többiek mintegy 90 háziorvosnál vannak elszórva, őket megkértük, hogy segítsenek az oltások pótlásában.
- mondta Sántha Ferenc. A szakember szerint a járványért azok felelősek, akik „tudatlanságból, vagy ilyen-olyan meggyőződésből” elutasítják az oltást.
„A kanyaró a legveszélyesebb járvány, ami az utóbbi időben felütötte a fejét. A statisztikák szerint ezer megfertőződött betegből egy meghal. A védőoltás ingyenes, és ha voltak is kisebb fennakadások az utóbbi időben, ezt még be lehet pótolni” - jelentette ki Sántha Ferenc.
Lassan eltűnik a magyar üzletekből a valódi parajdi só: a 2025-ös bányakatasztrófa előtt kitermelt készletek a gyártóknál lényegében elfogytak, és már a kereskedőknél is egyre kevesebb maradt. A kieső mennyiséget részben dési sóval pótolják.
Miközben a gyerekek egyre több időt töltenek zárt terekben és képernyők előtt, a természetpedagógia éppen az ellenkező irányba hívja őket: ki a szabadba, ahol lehet sarat dagasztani, menedéket építeni, nyomokat követni, felfedezni és közben tanulni.
Visszaesett az illegális migráció és a lopott gépjárművek felderítése a román–magyar határ térségében Románia 2025. január 1-jei schengeni csatlakozása óta. A Nagyváradi Területi Határrendészeti Felügyelőség sajtóosztálya válaszolt a Krónika kérdéseire.
Szeptember 27-től szigorúbb uniós szabályok vonatkoznak arra, mit állíthatnak a cégek termékeik és működésük környezeti hatásáról.
Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&
Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.
Nem ért egyet az RMDSZ az egyenruhaviselés országos szintű kötelezővé tételével – közölte pénteken Kelemen Hunor elnök. A politikus igazat ad a kötelező egyenruhaviselés ellen tiltakozó Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének.
Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.
szóljon hozzá!