
Négy erdélyi megye is csatlakozott a Litvániát Görögországgal összekötő, Románián is áthaladó Via Carpatia autópálya megépítését támogató térségekhez.
2018. március 26., 09:392018. március 26., 09:39
2018. március 26., 10:072018. március 26., 10:07
Arad, Bihar, Szatmár és Temes megye is támogatja a nyolc európai országon áthaladó Via Carpatia közlekedési folyosó megépítését, erről pénteken írtak alá megállapodást a megyei vezetők. Pásztor Sándor, a Bihar megyei önkormányzat elnöke elmondta,
Az RMDSZ-es politikus azért is tartja hasznosnak a kezdeményezést, mert a Via Carpatia nyomvonala egybeesik romániai autópályák tervével. A pénteki tanácskozást a Bihar megyei önkormányzat kezdeményezésére szervezték, amelyen lengyel, szlovák és magyar hivatalos személyek is részt vettek – írja az Agerpres hírügynökség.
Romániában még nincs pontosan megrajzolva az út nyomvonala, az illetékesek pedig két lehetőséggel számolnak:
A gyorsforgalmi folyosó kiépítéséről szóló szándéknyilatkozatot hét és fél évvel ezelőtt Lengyelországban írták alá hét ország – a kezdeményező Lengyelország, Litvánia, Szlovákia, Magyarország, Románia, Bulgária és Görögország – képviselői. Emilian Pavel szociáldemokrata párti (PSD) európai parlamenti képviselő elmondta: a romániai szakasz finanszírozásával kapcsolatban fenntartások vannak, hiszen
A 3300 kilométer hosszúra tervezett Via Carpatia a litván Klaipéda és Kaunason, a lengyel Bialystokon, Lublinon, Rzeszówon, a szlovákiai Kassán keresztül Debrecenig, továbbá Románián és Bulgárián keresztül halad Görögországig. Andrzej Adamczyk lengyel infrastrukturális és építészeti miniszter még két évvel ezelőtt azt nyilatkozta, hogy a több ezer kilométeres Via Carpatica 2026-ig megépülhet.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.
Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.
szóljon hozzá!