
Lucian Boia a magyarok, illetve más kisebbségek asszimilációját olyan folyamatként tálalja, amely révén egyre szegényebbé válik az ország, ugyanakkor elfogadja, hogy ez nem fog megállni – fejtette ki Rostás-Péter István újságíró, a Kolozsvári Rádió munkatársa abból az alkalomból, hogy a kolozsvári Koffer kávézóban és könyvesboltban bemutatták az általa fordított Románia elrománosodása című Boia-kötetet.
2015. december 04., 16:352015. december 04., 16:35
A Koinónia Kiadó gondozásában megjelent kiadvány családias hangulatú bemutatóján Benkő Levente történész, újságíró, lapunk volt munkatársa beszélgetett a fordítóval. Úgy értékelt: a könyvet másfél óra alatt el lehet olvasni, de sokkal tovább elgondolkodtatja az olvasót.
Rostás-Péter István, aki már a harmadik Boia-kötetet fordította, elárulta: régész szeretett volna lenni, ez az oka, hogy a történelmi tárgyú szövegek vonzzák. Kifejtette: Boiát sokan támadják a régi történészek közül, mert azt érzik, fenyegeti az egzisztenciájukat, a fiatalok pedig azért ógnak-mógnak, mert szerintük túlírja magát, és tudománynépszerűsítő könyveivel felhígítja a szakmát.
Kifejtette, szerinte nem véletlen, hogy Boia a Johannis-jelenséggel zárja könyvét, hisz a jelenlegi Romániát egy német király alapította, és ennek századik évfordulóján is egy német nemzetiségű államfő mond majd ünnepi beszédet. Benkő megjegyezte: az impériumváltás után a románok a mérleg nyelvét látták a németekben, így az sem véletlen, hogy nemcsak megszavazták, de el is fogadják Klaus Johannist államfőnek.
Rostás-Péter István azzal folytatta a gondolatmenetet, hogy a létszámbeli „meccset” a magyarság elvesztette Erdélyben, és a kulturális fölényét is elveszíteni látszik, Boia szerint ez megállíthatatlan folyamat. Ugyanakkor arra számít, ha a demográfiai trendek nem is változnak, az ütem lassul.
A könyvből többek közt kiderült, hogy a nagy román egyesülés után nemcsak a magyarok, de az erdélyi románok is vesztesnek érezték magukat, mert a helyi adminisztráció vezetői tisztségeit regátiakkal töltették be. Iuliu Maniu neki is szegezte a kérdést a királynak: „mit nyerünk az egyesüléssel mi, erdélyi románok?”
Benkő hozzáfűzte, a bukovinaiaknak sem tetszett a túlzott központosítás, ők is petícióban fordultak a királyhoz. „Lehet, hogy kicsit szomorúbb lesz, aki elolvassa a könyvet, bár előfordulhat, hogy nem. A többség is vesztett azzal, hogy kevesebb az országban a másság” – mondta zárásként Rostás-Péter István. Benkő úgy értékelt: azért is hasznos a Boia-kötet magyarra fordítása, mert a két közösség párhuzamos világokban él, így sok információ a románokról nem jut el a magyarokhoz.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
szóljon hozzá!