
Elfogadta a képviselőház döntéshozó kamaraként a dohánytermékek csomagolását és értékesítését szabályzó – európai uniós irányelvhez igazodó – törvényt, amely a Hivatalos Közlönyben való megjelenésétől számított 30 napon belül lép érvénybe.
2016. október 18., 16:212016. október 18., 16:21
2016. október 18., 17:282016. október 18., 17:28
A kedden megszavazott jogszabály szerint eltűnnek a kínálatból az ízesített, például a gyümölcsös vagy vaníliás dohánytermékek, míg a mentolos dohánytermékeket 2019-ig lehet forgalmazni. A törvény a dohánytermékek csomagolását is szigorítja: az előírás szerint a doboz mindkét oldalának legalább 65 százalékát illusztrációnak kell elfoglalnia, ezeket minden év elején cserélni kell – hívta fel a figyelmet Magdalena Ciobanu, az Egészségügyi Minisztérium szakértője. Utóbbi megszorítás azonban csak 2017. május 20-tól lép hatályba.
Amint arról korábban beszámoltunk, a keddi szavazást megelőzően, október 4-én a képviselőház jogi és egészségügyi bizottsága már elutasította a szenátus jogi bizottságának törvénymódosító javaslatát, amely kimondja, hogy csupán az olyan helyiségekben tiltsák be a dohányzást, melyeknek minden oldalról van fala, illetve tetőzete. A módosítások között ráadásul az is szerepelt, hogy a speciális, külön erre a célra kialakított helyiségekben is lehessen majd dohányozni. Az egészségügyi minisztérium korábban arra hívta fel a figyelmet, hogy egyes szenátorok a zárt helyiség fogalmát szerették volna újra meghatározni javaslatukban, a beterjesztett módosítás pedig gyakorlatilag ismét engedélyezte volna a dohányzást a nyilvános helyeken. A képviselőház jogi és egészségügyi bizottsága ugyanakkor elutasította azt a módosító indítványt is, amely megtiltotta volna a dohányzást olyan személygépkocsikban, amelyben kiskorúak és/vagy terhes nők is utaznak.
Az új dohányzásellenes törvény idén márciusban lépett érvénybe, eszerint a cigarettázásra kijelölt helyek felszámolásával teljesen száműzik a cigarettafüstöt a közintézményekből, szórakozóhelyekről, bárokból, kocsmákból, kávézókból. A tiltás az elektromos cigarettákra is kiterjed.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
szóljon hozzá!