
Fotó: Biró István
Akaratlanul is a Valami Amerika című film juthatott eszébe egy átlagos járókelőnek, ha betévedt vasárnap délután a kolozsvári Horia Demian-sportcsarnokba, ahol az RMDSZ éppen a kampánynyitó rendezvényét tartotta.
2016. november 06., 19:442016. november 06., 19:44
A telt házas csarnokot ugyanis sikerült úgy kivilágítaniuk a szervezőknek, hogy az 13 órakor is leginkább egy késő esti amerikai televíziós show-műsor stúdiójára emlékeztetett. Mint kiderült, nem véletlenül: a rendezvény koreográfiája is szinte tökéletesen imitálta az amerikai show-műsorok elemeit. A hangosításra sem lehetett panasz – egy hivatásos DJ is beszállt néha zenei „betétekkel” –, a sportcsarnok közepére leterített vörös szőnyegen elmondott beszédeket két óriás kivetítőn is követhették azok, akiknek éppen háttal állt az aktuális szónok.
A ceremóniamester szerepét Kovács Péter kampányfőnök és némileg meglepő módon Szabó Ödön parlamenti képviselő vállalta. Az viszont már nem okozott meglepetést, hogy a magyar, román és a székely himnusszal ünnepélyesen elkezdődött kampánynyitó rendezvény első felszólalója Horváth Anna volt, aki házigazdaként köszöntötte a résztvevőket. A tisztségéből felfüggesztett kolozsvári alpolgármester lövészárkos aknamezőhöz hasonlította az erdélyi magyar érdekképviselet jelenlegi helyzetét. „Akkor kell erőt felmutatni, amikor a legjobban próbálnak megfélemlíteni” – mondta a korrupcióellenes ügyészség (DNA) által befolyással való üzérkedéssel meggyanúsított kolozsvári elöljáró.
Kelemen Hunor szövetségi elnök szerint rendkívül mozgalmas négy évet tudhat maga mögött az RMDSZ főleg azért, mert a DNA a szövetség több elöljárója ellen is bűnvádi eljárást indított. „27 évvel ezelőtt arra szerződtünk, hogy kiharcoljuk a magyar kisebbség jogait. Kiharcoljuk, és ha kell, ha el akarják venni, akkor megvédjük azokat. A magyar közösség biztonságának megteremtése – ez 27 éves történetünk központi célkitűzése” – fogalmazott az RMDSZ elnöke. Kelemen Hunor szerint el kell érni azt, hogy az emberek ne azt gondolják, hogy a parlamentben semmirekellő, semmihez sem értő emberek ülnek. Az elnök ugyanakkor emlékeztetett: a magyar közösség százéves álma az, hogy a román állam elismerje a nemzeti kisebbségek államalkotó minőségét.
A több mint háromórás, a vidékről érkezők késése miatt a tervezettnél sokkal hosszabbra sikeredett rendezvényen természetesen egymást követték a szónoklatok, amelyeket egy-egy kampányklip levetítése kötött össze, ezeken rendszerint jókat derült a hallgatóság. A szónoklatokban is „záporoztak” a poénok. Markó Béla korábbi szövetségi elnök például egy teljes utópiát írt az alkalomra, ami úgy kezdődött, hogy autópályán jött 45 perc alatt Marosvásárhelyről Kolozsvárra. Szabó Ödön pedig azzal szemléltette a gyerekek iskolai túlterheltségét, hogy lemérte és összehasonlította a saját aktatáskája és a másodikos kisfia iskolatáskájának a súlyát. Persze az iskolatáska volt nehezebb.
A show-műsorhoz hozzájárult Marosán Csaba kolozsvári színművész is, aki egy slam poetry-nek nevezhető verset olvasott fel, amelyben a magyar közösség épp aktuális gondjait taglalta. Az eseményen egyébként részt vett és felszólalt Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke, aki az összefogás fontosságáról beszélt. A rendezvény végén Kovács Péter egy közös drónos fotózásra hívta a több száz résztvevőt, akiket a szervezők végül ebédcsomaggal is megjutalmaztak.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
szóljon hozzá!