Hirdetés

UNESCO-búcsú Csíksomlyótól

Nem vált a világörökség részévé a csíksomlyói búcsú, mivel az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) közgyűlése – amely csütörtökön Etiópiában üléseszett – nem vette fel szellemi kulturális örökségi listájára a minden év pünkösdjén több százezer hívőt, érdeklődőt megmozgató székelyföldi zarándoklatot. 

Krónika

2016. december 01., 18:132016. december 01., 18:13

„Az UNESCO mai döntése számunkra egyszerre lesújtó és felháborító\" – nyilatkozta Kelemen Hunor szövetségi elnök, aki az RMDSZ közleményében emlékeztetett, a zarándoklat egyike azon vallási, kulturális ünnepeinknek, amelyek meghatározóak a Kárpát-medencei magyarság életében, és négy évvel ezelőtt – akkori kulturális és örökségvédelmi miniszterként – ezért terjesztette fel a búcsút az UNESCO szellemi világörökségi listájára.

„Az UNESCO világörökségéhez tartozva a csíksomlyói búcsú fokozottabb védelmet is kaphatott volna, ugyanakkor méltó elismerést jelentett volna a székelység több mint 500 éves hagyományának. Ez sajnos ma nem történt meg, hiszen a romániai magyar közösség részéről, a kezdeményezők részéről senki nem lehetett jelen a jelölés fenntartásakor. A román kulturális minisztérium képviselői pedig nemcsak, hogy nem tartották fenn a kezdeményezést, hanem még meg is köszönték az elutasítást, semmibe véve közel száz szakember munkáját, és az erdélyi magyarság óhaját, hogy a csíksomlyói búcsú a világörökség részévé váljon – jelentette ki Kelemen Hunor. – Érthetetlen számunkra a román fél diszkrimináló álláspontja. Ebben az esetben is bebizonyosodott, hogy saját ügyeinkben csak saját magunkra számíthatunk.\"

A szövetség elnöke köszönetet mondott mindenkinek, aki részt vett, segített a dokumentáció összeállításában, és külön megköszönte Magyarország segítségét. „Nem adjuk fel. Nem adhatjuk fel. Tovább kell küzdenünk. Csak az összefogás, a következetes és kitartó munka fog eredményre vezetni. Ha nem vagyunk ott, ahol a minket érintő döntések születnek, akkor nem járunk sikerrel. Ezért kell felmutatnunk közösségünk erejét december 11-én\" – hangsúlyozta az RMDSZ elnöke a parlamenti választásokra utalva.

A 2012-ben beterjesztett javaslat alapját egyébként a Tánczos Vilmos néprajzkutató által összeállított dokumentáció képezte, a procedúrát 2014-ben újraindították. A szövetség közleményében azt is kiemelik, hogy az UNESCO szellemi örökség szakértői bizottsága idén júniusban ült össze és elemezte a dossziét, és akkor kiderült, hogy a benyújtott dokumentáció teljes volt. Ezek után az RMDSZ arról értesült, a román külügyminisztérium és a kulturális tárca „azon dolgozik, hogy a szakemberek által összeállított, minden érdekelt fél beleegyezését és támogatását élvező indítványt, dossziét visszavonja\". Ezt több nyilvános tiltakozás és zártkörű tárgyalás után végül sikerült megakadályozni – állítja közleményében az RMDSZ.

A Krónika megkereste a román kulturális minisztériumot, amely október közepén lapunkkal közölte: nem kívánja megakadályozni, hogy a csíksomlyói búcsú felkerüljön az UNESCO szellemi kulturális örökségi listájára. Arra a kérdésünkre, hogy a szaktárca támogatja-e a csíksomlyói búcsú UNESCO-felvételét, az Andrei Diaconescu főtitkár által aláírt levél nem adott egyértelmű választ: nem cáfolta, hogy a felterjesztés visszavonására készültek, viszont arra sem utalt, hogy akadályozni kívánnák a kezdeményezést. Diaconescu arról tájékoztatott, hogy a dosszié akkor az UNESCO szellemi kulturális örökség megőrzése kormányközi bizottságának kiértékelése alatt állt, a felterjesztésről pedig ez a nemzetközi testület dönt. „Románia nem tagja a fent említett kormányközi bizottságnak, ezért a kulturális minisztérium nem vehet részt a döntéshozatalban, valamint az UNESCO illetékes testületei keretében rendezendő szavazásban\" – szerepelt a minisztériumi illetékes válaszában.

Ezt megelőzően Korodi Attila RMDSZ-es képviselő írásos interpellációjára válaszolva szeptember végén a román külügyminisztérium közölte: a tárca támogatja, hogy a csíksomlyói búcsú felkerüljön az UNESCO szellemi kulturális örökségi listájára. Sőt Lazăr Comănescu miniszter határozottan cáfolta, hogy Románia vissza akarná vonni a felterjesztést; a tárcavezető szerint a híresztelésekkel ellentétben a minisztérium az UNESCO által kért valamennyi kiegészítést időben elkészítette, és teljes mellszélességgel kiállt a búcsú védettsége mellett.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
2026. augusztus 11., kedd

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA
2026. augusztus 11., kedd

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében

Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok

Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok
2026. augusztus 11., kedd

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő

Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő
2026. augusztus 11., kedd

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik

Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik
Hirdetés
Hirdetés