Hirdetés

Újabb szexbotrány egy székelyföldi iskolában

Vizsgálatot indított Gyergyószentmiklóson a Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság és a megyei tanfelügyelőség azon értesülések kapcsán, hogy egy középiskolás lányt ismeretlenek többször is szexuális perverziókra kényszerítettek.

Hírösszefoglaló

2012. január 10., 09:122012. január 10., 09:12

Sajtóértesülések szerint a gyergyói Sfântul Nicolae középiskola 15 éves tanulóját iskolatársai kényszerítették prostitúcióra. A lánynak – aki otthon félt elmondani a történteket – a hírek szerint eddig már több mint 150 „ügyfele” volt. Az esetek többségben a szexuális aktusra az iskola vécéjében került sor. A Hargita megyei rendőrség 12 diákot azonosított már, akik kapcsolatba kerültek a Sfântul Nicolae iskolában tanuló 15 éves lánnyal.

Elekes Zoltán, a megyei gyermekvédelmi igazgatóság vezetője szerint a rendőrség őket ugyan nem értesítette, de mindenképp kivizsgálják az értesüléseket. Mint mondta: az eredmények függvényében akár arról is dönthetnek, hogy a 15 éves diáklányt szigorúan felügyelik az igazgatóság munkatársai. Amennyiben szülei belegyeznek, akár a hasonló esetek kezelésére szakosodott központba is küldhetik. „Meg kell várnunk a vizsgálatok eredményét” – mondta Elekes.

Ferencz Salamon Alpár, Hargita megyei főtanfelügyelő hétfő reggel értesült a román sajtóban megjelentekről. Elmondta: ellenőrző testületet küldenek az iskolához az eset kivizsgálására. A tanfelügyelő azt is elmondta: az iskola igazgatója már december végén arról értesítette őt, hogy a diáklány anyja panaszt tett az oktatási intézménynél. A panasz szerint a lányt többen is bántalmazták. Ezt az esetet az iskola azonban kivizsgálta, három diáknak pedig levonták a magaviseleti jegyét, mivel megütötték iskolatársukat. Ferencz Salamon Alpár ugyanakkor azt állítja: csak hétfőn értesült arról, hogy a lányt állítólag prostitúcióra kényszerítették volna.

„Az igazgatónő szerint kizárt, hogy mindez az iskola falain belül történt, hiszen a teljes épület be van kamerázva. Nem tapasztaltak változást a lány viselkedésében sem. Nem volt ugyan éltanuló, de nincsenek hiányzásai, nem késett az órákról sem” – mondta a főtanfelügyelő.

Rendőrségi hírek szerint a gyergyói lány anyja december 16-án tett panaszt a rendőrségen, mely szerint 15 éves lánya több személlyel is szexuális kapcsolatot létesített. A diák vallomása szerint egy éve önszántából kezdte el nemi életét a nagyobb iskolatársai házibulijain. Ugyanakkor azt is elmondta, hogy ezek a diáktársak egy idő után már azzal fenyegették, hogy nyilvánosságra hozzák a történteket, ha többet nem vesz részt a rendezvényeiken.

Gheorghe Filip rendőrségi szóvivő tájékoztatása szerint eddig 12 olyan diákot azonosítottak, akik a 15 éves lánnyal szexuális kapcsolatot létesítettek. A rendőrség ugyanakkor még egy panaszt vizsgál, mely szerint a lányt egy nagyobb kolléganője megütötte amikor az esetet elmesélte neki. „Egyelőre nem bizonyított, hogy a szexuális aktusok, illetve a lány bántalmazása az iskolában történt volna” – mondta Gheorghe Filip.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 11., vasárnap

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air

Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air
Hirdetés
2026. október 10., szombat

Több mint két hete ég a bozóttűz az erdélyi megyében, a magyar prefektus is a helyszínen tájékozódott

Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.

Több mint két hete ég a bozóttűz az erdélyi megyében, a magyar prefektus is a helyszínen tájékozódott
2026. október 10., szombat

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást

Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást
2026. október 10., szombat

A bűnüldözés mellett tűzifamérésre is utasították az egyik partiumi megye rendőreit a szakszervezet szerint

Sajátos feladatot osztott ki a megye vidéki rendőrőrsein tevékenykedő állománynak Szatmár megye rendőr-főkapitánya: naponta le kell mérniük a felhasznált tűzifamennyiséget.

A bűnüldözés mellett tűzifamérésre is utasították az egyik partiumi megye rendőreit a szakszervezet szerint
Hirdetés
2026. október 10., szombat

Drasztikus fordulat az időjárásban, a hegyekben havazhat is

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szombaton kiadott időjárás-előrejelzése szerint vasárnaptól kedd délelőttig esőre, a szél élénkülésére, 1500 méter fölött pedig havas esőre és havazásra kell számítani Romániában.

Drasztikus fordulat az időjárásban, a hegyekben havazhat is
2026. október 09., péntek

Fellélegezhetnek a Kereszthegyen lakók? Újabb fordulatot vett a nagybányai lakópark körüli vita

Nem épül lakópark Nagybánya ikonikus természeti-kulturális örökségére, a Kereszthegyre a város polgármestere szerint. Egy helyi civil szervezet vezetője viszont állítja: nincs garancia erre.

Fellélegezhetnek a Kereszthegyen lakók? Újabb fordulatot vett a nagybányai lakópark körüli vita
2026. október 09., péntek

Lefejezve találtak rá egy közel egytonnás bölényre az egyik erdélyi megyében

Holtan találtak csütörtökön este a Beszterce-Naszód megyei Ilvamagura közelében egy bölényt, amely az elmúlt hetekben jelent meg a környéken.

Lefejezve találtak rá egy közel egytonnás bölényre az egyik erdélyi megyében
Hirdetés
2026. október 09., péntek

Kincs- és kacatvadászat a Sebes-Körös partján: elkezdődött a középkori eredetű feketetói vásár

Megkezdődött a feketetói őszi vásár: október 8. és 11. között ismét emberek tízezrei lepik el a Sebes-Körös partját, hogy Erdély egyik legrégebbi és legnagyobb régiségvásárán keressenek kincset a kacatok között.

Kincs- és kacatvadászat a Sebes-Körös partján: elkezdődött a középkori eredetű feketetói vásár
2026. október 08., csütörtök

Vonat gázolta el a tinédzserek motorját Székelyföldön, mindketten meghaltak

Két tinédzser életét vesztette csütörtök este, miután motorkerékpárjukat elsodorta a vonat Csíkverebesen – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Vonat gázolta el a tinédzserek motorját Székelyföldön, mindketten meghaltak
2026. október 08., csütörtök

Jobban félnek a környezetvédőtől, mint a medvétől az erdélyi polgármesterek?

Megdöbbentő kijelentéseket tettek Brassó megyei polgármesterek a múlt hétvégi halálos medvetámadás után: többségük a civil szervezetektől való félelmében nem akarja elrendelni a medvék kilövését.

Jobban félnek a környezetvédőtől, mint a medvétől az erdélyi polgármesterek?
Hirdetés
Hirdetés