
Fotó: Thomas Campean
Újabb szenátori mandátumért indul a jövő évi parlamenti választáson Verestóy Attila RMDSZ-es szenátor. Az udvarhelyi politikus csütörtöki sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, bár munkáját sokan kifogásolják, hosszas mérlegelés után úgy döntött, ismét részt vesz a megmérettetésen.
2015. július 03., 16:162015. július 03., 16:16
„A választások után két olyan nagy politikai erőt szeretnék látni a parlamentben, amelyek közül egyik sem ér el 45 százaléknál többet, az RMDSZ pedig 6–7 százalékos aránnyal jut be. Ez a recept, amellyel szövetségünk érvényesíteni tudja a közösség érdekeit” – véli a szenátor.
Mint kiderült, Verestóy nem feltétlenül támogatja az RMDSZ-es Bunta Leventét egy újabb polgármesteri mandátum megszerzésében. Úgy fogalmazott: jelenleg egy olyan jelöltet szeretne, „akit érdekel, hogy mi történik a városban”.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
szóljon hozzá!