Tizenegy helyszínen tartott házkutatást szerdán az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) Kovászna és Neamţ megyében – derül ki a DNA közleményéből.
2016. június 08., 18:102016. június 08., 18:10
2016. június 08., 18:482016. június 08., 18:48
A korrupcióellenes ügyészek szerint több magánlakás és cégszékhelyen kívül két közhivatalban is vizsgálódtak, az Agerpres hírügynökség pedig ügyészségi forrásokra hivatkozva tudni véli, hogy a gépkocsivezetői engedélyeket kibocsátó irodákról van szó. A DNA szűkszavú közleményében arról számol be, hogy idén elkövetett bűncselekmények tárgyában folytattak házkutatást a két közhivatalban, illetve magánszemélyeknél és cégeknél.
Kovászna megyében az elmúlt években már zajlott DNA-vizsgálat hamis jogosítványok kiállítása és gépkocsik törvénytelen forgalomba íratása miatt: 2009-ben 19 személyt vettek őrizetbe az ügyben, míg 2014 őszén a jogosítványkibocsátó hivatal egyik munkatársát is tetten érték, amint épp csúszópénzt vett át az egyik ügyféltől. A hivatalnok 300 eurót kapott, hogy átengedje a jelentkezőt a jogosítvány megszerzéséhez szükséges forgalmi vizsgán.
Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
szóljon hozzá!