
Fotó: the sun
Újabb bűnvádi dossziét nyitottak annak nyomán, hogy a The Sun brit bulvárlap nemrég riportot közölt egy Nagykároly mellett élő családról, akiket állítólag kizsákmányolnak, az újságírók állítása szerint ugyanis éhbérért kell szétválogatniuk a Kinder csokoládétojásokba járó meglepetéseket.
2016. december 07., 16:032016. december 07., 16:03
2016. december 07., 17:182016. december 07., 17:18
A Digi 24 hírtelevízió arról számolt be: a szatmárnémeti ügyészség a területi munkaügyi felügyelőség kivizsgálása nyomán indított eljárást, miután tíznél is több személy ismerte el, hogy munkaszerződés nélkül dolgoztak otthonról a kindertojásokat gyártó Ferrero helyi alvállalkozójának. Ez immár a második bűnvádi dosszié, az ügyészség ugyanis már nyomozni kezdett kiskorúak lehetséges kizsákmányolása ügyében. A riport szerint ugyanis az egyik családban a gyermekeknek is segíteniük kellett a játékok szétválasztásában, sőt az újságírók szerint a kiskorúak akár napi 13 órát is dolgoztak.
Ezzel szemben a cikkben szereplő Jurj Tímea már a riport megjelenése után néhány órával azt nyilatkozta a román sajtónak, hogy szó sincs kizsákmányolásról, a gyerekeket pedig senki nem kötelezi munkára. A nő szerint az újságírók azt állították, hogy népszerűsíteni akarják a kindertojásokat, a szereplésért cserébe pedig angliai munkát ajánlottak a férjének.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
szóljon hozzá!