Hirdetés

Új honlapon folytatják a volt riportosok

Új online felületen, az Erport.ro honlapon folytatja munkáját a decemberben megszüntetett Erdélyi Riport szerkesztősége, amely hétfőn közleményben jelezte, hogy közösségi finanszírozással kívánják megteremteni a „sajtóműhely működésének anyagi feltételeit".

Kőrössy Andrea

Rostás Szabolcs

2017. február 13., 15:342017. február 13., 15:34

Szűcs László, az Erport.ro szerkesztője – aki 2002-ben részt vett az Erdélyi Riport hetilap megalapításában, majd az online lap főszerkesztőjeként tevékenykedett – a Krónikának úgy nyilatkozott: tiszta lappal indulnak abban az értelemben, hogy a portál új néven és új rovatokkal jelentkezik, de a csapat megmaradt, illetve tematikailag és minőségileg ugyanazt a munkát szeretnék folytatni. Időközben új szerzők is csatlakoztak hozzájuk, például Demény Péter, a (szintén a Progress Alapítvány által kiadott) Maszol.ro portál korábbi publicistája is publikál az Erport.ro-n.

Szűcs Lászlótól megtudtuk, az Erdélyi Riportot kiadó, az RMDSZ által működtetett kolozsvári Progress Alapítvánnyal azóta sem egyeztettek, hogy a kiadó korábban közölte, tárgyalnak a lehetséges folytatásról a szerkesztőséggel. Nagy-Debreczeni Hajnal, a Progress elnöke még januárban úgy nyilatkozott, megvizsgálják annak a lehetőségét, hogy „milyen változások lennének szükségesek a portál jobbá, olvasottabbá tétele érdekében\". „Nem tárgyaltunk, nem is volt miről tárgyalni. Semmilyen kapcsolatunk nincs a kiadóval\" – fogalmazott Szűcs.

A nagyváradi újságíró arra is kitért: már akkor tudta, hogy nem ideiglenes felfüggesztésről van szó, ahogyan azt a kiadó sugallta. Korábban a szerkesztőség azt kérte, hogy a Progress Alapítvány jelképes összegért adja el nekik a hetilapból portállá alakult lap jogait, azonban erre sem került sor. Szűcs rámutatott: az alapítvány tulajdonát képező leltári tárgyakat, például a szolgálati telefonokat átadták a kiadónak, és az archívum is az Erdélyiriport.ro oldalon marad.

Szűcs László azt is elmondta: kizárólag közösségi támogatással működtetik az új portált, más anyagi háttér nincs. A lehetséges anyagi forrásokról ugyan folytattak tárgyalásokat, de nem akartak olyan feltételeket elfogadni, amelyek befolyásolnák az újságírói munkát. „Szeretnénk transzparensen működtetni az oldalt\" – hangsúlyozta a szerkesztő. A szerkesztőség közleménye szerint az Erport.ro portált a nagyváradi – egyebek mellett könyvkiadással, kulturális rendezvények szervezésével foglalkozó – Holnap Kulturális Egyesület adja ki. A portál működését bárki támogathatja tetszőleges összeggel, a bankszámlaszámok elérhetők az Erport.ro honlapon.

Az ügyben Nagy-Debreczeni Hajnalt, az RMDSZ által működtetett szervezet elnökét is megkerestük. Kérdésünkre, hogy a Progress Alapítványnak mik a tervei az Erdélyi Riport portállal, kívánja-e újraindítani a jövőben az online felületet, annyit mondott: erről a kérdésről jelen pillanatban nem kíván nyilatkozni.

Mint ismeretes, az Erdélyi Riport szerkesztősége december 29-én közzétett nyilatkozatában hozta nyilvánosságra, hogy kiadója 2017. január 1-jétől anyagi okok miatt meghatározatlan időre szünetelteti a portál működtetését, a munkatársakkal pedig szerződést bont. A szerkesztőség egyhangúlag úgy döntött, hogy nem hagyják abba a munkát, mostanáig egy blogfelületen közölték írásaikat.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 27., vasárnap

Egyre kevesebben választják az agropanziókat: a falusi idill önmagában már nem elég

Miközben 2026 első felében csaknem 14 százalékkal kevesebb turista érkezett a romániai agropanziókba, a helyi gasztronómiai pontok száma tovább nőtt, és már új törvény is ösztönözné a falusi élményprogramokat.

Egyre kevesebben választják az agropanziókat: a falusi idill önmagában már nem elég
Hirdetés
2026. szeptember 27., vasárnap

Temesvári Magyar Napok: látványos magyar seregszemle a bánsági szórvány szívében

Mintegy 120 rendezvénnyel várja a bánsági nagyváros magyar közösségét és a más nemzetiségű érdeklődőket vasárnap estig a XI. Temesvári Magyar Napok.

Temesvári Magyar Napok: látványos magyar seregszemle a bánsági szórvány szívében
2026. szeptember 27., vasárnap

Tűz miatt ürítették ki a kolozsvári Hașdeu egyik bentlakását, a KMDSZ segítséget nyújt

Tűz keletkezett szombatról vasárnapra virradóra a kolozsvári Hașdeu (Kőkert) diákkampusz 17-es bentlakásának ötödik emeletén. Az épületben mintegy kétszáz diák tartózkodott, többségük még a tűzoltók megérkezése előtt kijutott a kollégiumból.

Tűz miatt ürítették ki a kolozsvári Hașdeu egyik bentlakását, a KMDSZ segítséget nyújt
2026. szeptember 27., vasárnap

Ételmérgezés gyanújával húsz embert vittek kórházba a Brukenthal-palotából

Ételmérgezésre utaló tünetek jelentkeztek szombat este egy zártkörű rendezvény résztvevőinél a Szeben megyei Feleken (Avrig), a Brukenthal-palota rendezvénytermében.

Ételmérgezés gyanújával húsz embert vittek kórházba a Brukenthal-palotából
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Dési só váltja fel a parajdit a magyar piacon

Lassan eltűnik a magyar üzletekből a valódi parajdi só: a 2025-ös bányakatasztrófa előtt kitermelt készletek a gyártóknál lényegében elfogytak, és már a kereskedőknél is egyre kevesebb maradt. A kieső mennyiséget részben dési sóval pótolják.

Dési só váltja fel a parajdit a magyar piacon
Dési só váltja fel a parajdit a magyar piacon
2026. szeptember 26., szombat

Dési só váltja fel a parajdit a magyar piacon

2026. szeptember 26., szombat

Négy fal helyett kaland és egy kis N-vitamin – Mi fán terem a természetpedagógia?

Miközben a gyerekek egyre több időt töltenek zárt terekben és képernyők előtt, a természetpedagógia éppen az ellenkező irányba hívja őket: ki a szabadba, ahol lehet sarat dagasztani, menedéket építeni, nyomokat követni, felfedezni és közben tanulni.

Négy fal helyett kaland és egy kis N-vitamin – Mi fán terem a természetpedagógia?
2026. szeptember 26., szombat

Román–magyar határ: visszaesett az illegális migráció, és megugrott a felderített kábítószeres esetek száma

Visszaesett az illegális migráció és a lopott gépjárművek felderítése a román–magyar határ térségében Románia 2025. január 1-jei schengeni csatlakozása óta. A Nagyváradi Területi Határrendészeti Felügyelőség sajtóosztálya válaszolt a Krónika kérdéseire.

Román–magyar határ: visszaesett az illegális migráció, és megugrott a felderített kábítószeres esetek száma
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Erdélyben is szigorúbb mérce jön a zöld ígéretekre: mit jelent ez a termelőknek és a vásárlóknak?

Szeptember 27-től szigorúbb uniós szabályok vonatkoznak arra, mit állíthatnak a cégek termékeik és működésük környezeti hatásáról.

Erdélyben is szigorúbb mérce jön a zöld ígéretekre: mit jelent ez a termelőknek és a vásárlóknak?
2026. szeptember 26., szombat

Több mint 300 dolgozót bocsát el erdélyi üzeméből a japán Fujikura

Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&

Több mint 300 dolgozót bocsát el erdélyi üzeméből a japán Fujikura
2026. szeptember 26., szombat

Lesodródtak az útról, esélyük sem volt: két fiatal vesztette életét Petrozsényben

Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.

Lesodródtak az útról, esélyük sem volt: két fiatal vesztette életét Petrozsényben
Hirdetés
Hirdetés