
Fotó: Balogh Levente
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KRE) létrehozása után kilencvenöt évvel, ünnepi külsőségek mellett, a testvéregyházak, illetve a magyar és a román kormány képviselőinek jelenlétében avatták fel az egyházkerület új székházát vasárnap délután Nagyváradon.
2016. április 17., 18:502016. április 17., 18:50
Az ünnepség délután az Újvárosi református templomban kezdődött, ahonnan zászlós felvonulás keretében vonultak át a résztvevők a közeli, a KRE első püspöke, Sulyok István nevét viselő utcában felépült székházba, ahol a rendezvény nyitányaként Csűry István, a KRE püspöke hirdetett igét az épület kavicsos udvarán összegyűlt többszázas hallgatóság előtt.
Az elöljáró rámutatott: szinte a semmiből sikerült megépíteni „azt a székházat, ahol Isten lelki vezetését letapinthatjuk, és az egyházkormányzás ügyeit is intézzük”. A püspök arra buzdította a híveket, hogy vegyék birtokba az ingatlant, amely reményei szerint évszázadokra szól majd, és a hiteles egyházkormányzás székhelye lesz majd.
Emlékeztetett: az új székházra azért van szükség, mert az eddig székháznak tartott épületben – amely még Sulyok István idejében épült, és oktatási, illetve kulturális központként szolgált –, már hiányosak voltak a körülmények. Köszönetet mondott az újvárosi református egyházközségnek, amiért eddig befogadta a püspökséget, és kijelentette: itt az ideje, „hogy saját lakunkban, saját birtokunkban folytassuk”.
„Nagyon szükséges, hogy a Királyhágómelléken élő reformátusok a saját lábukon álljanak” – mutatott rá a püspök. A továbbiakban a többi református egyházkerület, illetve a magyar és a román kormány képviselői mondtak köszöntőt. Zán Fábián Sándor kárpátaljai református püspök a székházépítést célul kitűző emberek bátorságát és kitartását méltatta.
Az életképesség bizonyítéka
Derencsényi István, a Tiszántúli Református Egyházkerület főjegyzője – Trianon után erről, a Debrecen központú egyházkerületről szakadt le a KRE – az együvé tartozás fontosságára hívta fel a figyelmet, és kifejtette: az új székház láthatóvá teszi a magyar református jelenlétet a város forgalmas övezetében.
Gál Sándor, az Erdélyi Református Egyházkerület (EREK) igazgatótanácsi kancellárja a KRE létrejöttének történetét idézte fel, emlékeztetve, hogy a Trianonban a tiszántúli egyházkerülettől elszakított 183 gyülekezet másfél éves gondolkodás után határozta el az új egyházkerület megalapítását, amelynek élére Sulyok Isvtán bihari esperest választották meg, ám az akkori román kormány nem ismerte el az új egyházi struktúrát, ezért a KRE képviseletét az erdélyi egyházkerület vállalta fel. A bukaresti kormány végül csak 1938-ban ismerte el a KRE-t. „Az új székház a királyhágómelléki reformátusok életképességének a jele” – szögezte le, hozzátéve: az EREK most anyaként elengedi a királyhágómelléki egyházkerület kezét, hogy testvérként még erősebben megszoríthassa.
Részt vett az eseményen Böcskei László nagyváradi római katolikus megyés püspök is, aki közölte: a katolikusok is osztoznak a reformátusok örömében, hiszen a székházavató az egész bihari magyar közösség számára jövőbe mutató alkalom. „Az új székház elsődleges funkciója, hogy otthonul szolgáljon, és emlékeztessen arra, hogy itthon vagyunk, és építkezni akarunk, mivel közös akaratunk a megmaradásról szól” – hangoztatta a katolikus püspök.
Ünnepi ajándék a magyar kormánytól
A magyar kormány képviseletében Brendus Réka, a Nemzetpolitikai Államtitkárság főosztályvezető-helyettese szólalt fel, aki jó hírt tolmácsolt: közlése szerint a magyar kormány azzal ismeri el a partiumi magyarság megmaradási törekvéseit, hogy két héttel ezelőtt arról döntött, 45 millió forinttal támogatja az új székház befejezését és berendezését.
Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja különleges örömnek és ünnepnek nevezte az új székház átadását, és a magyar közösség széthúzását ostorozta, megjegyezve: egymás nélkül nem tudunk boldogulni, egymásra vagyunk utalva. A román kormányt képviselő Victor Opaschi egyházügyi államtitkár a vallásszabadság ünnepének nevezte a székházátadást, és emlékeztetett: az ország kormánya egyrészt azzal támogatja a kisebbségi egyházakat, hogy megkönnyíti a vallásszabadság gyakorlását, másrészt támogatja az egyházakat a vallási önazonosság biztosításában. Egyben fontosnak nevezte a vallási alapú diszkrimináció és gyűlölködés elleni fellépést.
Szabó Ödön Bihar megyei parlamenti képviselő történelmi pillanatnak nevezte a székházavatót, amely egyben a 25. Festum Varadinum ünnepségsorozat egyik nyitóeseménye, és az RMDSZ partnerségéről biztosította az egyházakat. A zárásként felszólaló Huszár István nagyváradi alpolgármester történelmi pillanatnak nevezte az eseményt a váradi keresztények és a KRE életében, méltó, a kor igényeinek megfelelő épületként jellemezve az új székházat. A felszólalásokat követően az avatóünnepség kulturális műsorral zárult.
Az új püspöki székház, amelynek alapkövét 2014. október 24-én tették le, 280 négyzetméteren terül el. Az épület egy olyan, belvárosi, háromezer négyzetméteres telken épült fel, amely már 2008 óta a KRE tulajdonában van. Az ingatlan mintegy 300 ezer eurós beruházással épült meg. Megépítésére azért volt szükség, mert abban az ingatlanban, amelyben eddig a püspökség irodái működtek, a Partiumi Keresztény Egyetem kapott helyet.
Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
szóljon hozzá!