
Fotó: Biró István
Jövő tanévtől még nem indítható be önálló osztályként a kolozsvári Apáczai Csere János Gimnázium képzőművészeti 5. osztálya, de a jövőben mindenképp újraindítják a nagy múltú művészeti képzést a tanintézetben.
2017. május 03., 23:272017. május 03., 23:27
2017. május 04., 10:202017. május 04., 10:20
Vörös Alpár igazgató a Krónikának elmondta: erre az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) határozata is reményt ad, melyben a testület elmarasztalta a Kolozs megyei tanfelügyelőséget.
A diszkriminációellenes tanács a Maszol hírportál beszámolója szerint múlt héten döntött az ügyben, és megrovásban részesítette az intézményt, mivel az korábban nem engedélyezte, hogy a gimnáziumban 16 fős képzőművészeti ötödik osztály induljon a jelenlegi tanévben.
A hírportál szerint a testület múlt heti határozatában azt javasolja a tanfelügyelőségnek, hogy a jövőben közelítsen másként a magyar oktatás kérdéséhez, különben pénzbírságra számíthat. Vörös Alpár igazgató úgy véli, ez a jövőre nézve nagyon fontos eleme a döntésnek.
– értékelte lapunknak az iskolaigazgató. Elmondta, a testület határozata alapján jogászokkal is megvizsgálják, mennyire van jogi alapja annak, hogy változás történjen a be nem indult képzőművészeti osztállyal kapcsolatban.

Ötven kolozsvári magyar civil szervezet fogalmazott meg közös állásfoglalást az Apáczai Csere János Elméleti Gimnázium művészeti tagozatának védelmében a Kincses Kolozsvár Egyesület kezdeményezésére.
Az önálló képzőművészeti 5. osztály beindítására a jövő tanévben sincs lehetőség, ezt ugyanis a gyermeklétszám nem teszi lehetővé, de
magyarázta az igazgató. Mint mondta, a művészeti képzést jövő tanévben délutáni programos osztályként hagyták jóvá, ahogy a zeneiskola esetében is működik.
„Van lehetőség arra, hogy bárki a városból, más iskolából beiratkozzék” – ismertette a rendszeres délutáni tevékenységeket feltételező képzés mikéntjét Vörös Alpár. Az igazgató úgy véli, lesz elegendő érdeklődő, hiszen a képzőművészeti osztály igénylésekor megvolt az induláshoz szükséges létszám. Hangsúlyozta, a délutáni képzés csak jövő tanévre vonatkozik, a következő tanévekben a diáklétszám alakulása már lehetőséget teremt arra, hogy önálló 5. osztályként indulhasson képzőművészeti osztály, amit kérni is fognak majd a Kolozs megyei tanfelügyelőségtől.

Törvénytelenül járt el és diszkriminált a Kolozs megyei tanfelügyelőség, amikor visszautasította az Apáczai Csere János Elméleti Líceum kérelmét a képzőművészeti 5. osztály indítására a 2016-2017-es tanévben – állítja huszonhat apáczais szülő.
Török Zoltán Kolozs megyei főtanfelügyelő-helyettes a Krónikának úgy nyilatkozott, az intézmény szerdán kapott egy átiratot a diszkriminációellenes tanácstól, ebben azonban
Mint mondta, pár sorban csupán arról tájékoztat a testület, hogy május 30-án Kolozsvárra látogat egy bizottságuk az ügyben, és kérik, álljanak a rendelkezésükre. A tanfelügyelőséget eddig nem kereste meg a testület a szülők panasza kapcsán, mondta Török, holott hivatalos adataik vannak, amelyek alapján az elutasító döntés született.
Úgy vélte, a beszélgetésen a CNCD is ismerteti meglátásait, illetve a tanfelügyelőség is bemutathatja álláspontját és lehetőségeit. Az intézményt 26 apáczais szülő, illetve a számukra jogi tanácsadást biztosító Jogvédő Csoport az Identitás Szabadságáért (AGFI) panaszolta be januárban a testületnél.
Mint arról beszámoltunk, a kolozsvári Apáczai-gimnázium még a 2016–17-es tanév előtt kérte egy újabb, képzőművészeti 5. osztály indítását a tanfelügyelőségtől, de az elutasította a kérést. A szülők szerint indokolatlanul, hiszen az oktatási törvény szerint 12 tanulóval is lehet osztályt indítani, amire idén Kolozsváron több román iskolában is volt példa.

Megszűnik a képzőművészeti osztály a kolozsvári Apáczai Csere János Gimnáziumban, miután az oktatási minisztérium írásban nem engedélyezte az indítását, holott szóban korábban ígéretet tett rá.
Mintegy 120 rendezvénnyel várja a bánsági nagyváros magyar közösségét és a más nemzetiségű érdeklődőket vasárnap estig a XI. Temesvári Magyar Napok.
Tűz keletkezett szombatról vasárnapra virradóra a kolozsvári Hașdeu (Kőkert) diákkampusz 17-es bentlakásának ötödik emeletén. Az épületben mintegy kétszáz diák tartózkodott, többségük még a tűzoltók megérkezése előtt kijutott a kollégiumból.
Ételmérgezésre utaló tünetek jelentkeztek szombat este egy zártkörű rendezvény résztvevőinél a Szeben megyei Feleken (Avrig), a Brukenthal-palota rendezvénytermében.
Lassan eltűnik a magyar üzletekből a valódi parajdi só: a 2025-ös bányakatasztrófa előtt kitermelt készletek a gyártóknál lényegében elfogytak, és már a kereskedőknél is egyre kevesebb maradt. A kieső mennyiséget részben dési sóval pótolják.
Miközben a gyerekek egyre több időt töltenek zárt terekben és képernyők előtt, a természetpedagógia éppen az ellenkező irányba hívja őket: ki a szabadba, ahol lehet sarat dagasztani, menedéket építeni, nyomokat követni, felfedezni és közben tanulni.
Visszaesett az illegális migráció és a lopott gépjárművek felderítése a román–magyar határ térségében Románia 2025. január 1-jei schengeni csatlakozása óta. A Nagyváradi Területi Határrendészeti Felügyelőség sajtóosztálya válaszolt a Krónika kérdéseire.
Szeptember 27-től szigorúbb uniós szabályok vonatkoznak arra, mit állíthatnak a cégek termékeik és működésük környezeti hatásáról.
Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&
Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
szóljon hozzá!