Hirdetés

„Megbuktatták” az Apáczai képzőművészeti osztályát

Megszűnik a képzőművészeti osztály a kolozsvári Apáczai Csere János Gimnáziumban, miután az oktatási minisztérium írásban nem engedélyezte az indítását, holott szóban korábban ígéretet tett rá. 

Kiss Előd-Gergely

2016. november 17., 19:502016. november 17., 19:50

Király András oktatásügyi államtitkár a Krónikának elmondta: először fordult elő, hogy a minisztérium vezetői nem tartották be adott szavukat. Ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a kolozsvári gimnázium túl későn fordult az oktatási tárcához, szerinte ez okozta, hogy végül nem sikerült engedélyeztetni az ötödikes képzőművészeti osztály indulását.

Mint ismeretes, a kincses városi tanintézet 1700 aláírást összegyűjtve kérte a minisztériumot, engedélyezze a magyar tannyelvű ötödikes képzőművészeti osztály elindítását. Október közepén Vörös Alpár, az iskola igazgatója arról számolt be lapunknak, hogy végül sikerrel járt a kilenc hónapos küzdelem. Király András ugyanakkor elmondta: kezdetben semmi nem utalt arra, hogy bármi gond lehetne. „Úgy nézett ki, hogy minden rendben van. Október negyedikén kaptunk egy értesítést Corina Marintól, az iskolahálózat menedzseléséért felelős vezérigazgatótól, hogy jóvá van hagyva a kérés. Ennek tudatában mindenki úgy könyvelte el, hogy rendben van” – magyarázta az államtitkár. Hozzátette: erről nem született hivatalos írásbeli értesítés, a Kolozs megyei tanfelügyelőség pedig elbújt a mögé az utasítás mögé, hogy tetszik, nem tetszik, engedélyezni kell az osztályt.

A minisztérium belebonyolódott az igazgatóvizsgáztatás hosszadalmas folyamatába, amelyet szintén az iskolahálózat menedzseléséért felelős igazgatóság bonyolított le, így nem született írásos dokumentum a képzőművészeti osztály jóváhagyásáról. Mint részletezte, korábban sem született ilyen dokumentum, a főtanfelügyelő pedig kitart a saját korábbi álláspontja mellett, miszerint nincs elég gyerek, nem életképes az osztály.

Kérdésünkre, hogy a minisztériumban történt-e mulasztás, az államtitkár kifejtette: az iskola késett el a kéréssel. Mint részletezte: a következő tanévre a beiskolázási adatokat decemberben, illetve februárban hagyják jóvá, az Apáczai képzőművészeti osztályának pedig nem volt jóváhagyott beiskolázási terve. „Mi felvállaltuk a lehetetlent, de amit eddig meg lehetett oldani, azt most egymillió más dologból kifolyólag nem lehetett” – jelentette ki a szakpolitikus. Mint részletezte, a gondot elsősorban az okozta, hogy szeptember elsejei keltezéssel kellett volna jóváhagyni az osztály indulását, a kolozsváriak „úgynevezett fellebbezése” szeptember 16-án született meg, így ahhoz, hogy jóváhagyják, korábbi dátumra kellett volna keltezni az ezt szentesítő hivatalos dokumentumot.

Erre, azaz egy olyan dokumentum aláírására, amelyen egy korábbi dátum szerepel, senkit sem lehet kötelezni, hívta fel a figyelmet Király András. Kérdésünkre elmondta: eddig nem fordult elő, hogy a minisztériumban az intézményvezetők ne tartották volna be az adott szavukat. Úgy vélte, sokkal hamarabb kellett volna elindítani a folyamatot. „Nehéz lesz ezt így megmagyarázni a szülőknek, gyerekeknek. Sokkal körültekintőbben kell eljárni, meg kell nézni, hogy van-e igény egy osztályra. Úgy néz ki, senkinek semmilyen igénye nincs rá, kivéve az iskolát” – értékelte a kialakult helyzetet az államtitkár.

Az Apáczai-gimnázium képzőművészeti osztályába járó 16 diák egy része az iskolában marad, a többi pedig visszatér abba a tanintézetbe, melyből átjött, közölte az iskola vezetősége.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

„Mindenki magáénak érezheti majd”: visszaállítanák Máramarossziget főterére a barokk Mária-szobrot

Mintegy 250 évvel a felállítása és majdnem 90 évvel az eltávolítása után térhet vissza Máramarossziget főterére a pestisjárványok elleni isteni oltalomért emelt barokk Szűz Mária-szobor.

„Mindenki magáénak érezheti majd”: visszaállítanák Máramarossziget főterére a barokk Mária-szobrot
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
2026. november 06., péntek

Egy garzon lakbérének csaknem harmadát is megkaphatnák támogatásként a kolozsvári fiatalok

Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.

Egy garzon lakbérének csaknem harmadát is megkaphatnák támogatásként a kolozsvári fiatalok
2026. november 06., péntek

Torockóról üzen az RMDSZ Bukarestnek: ellenzi az erdélyi magyar önkormányzatok felszámolását

Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.

Torockóról üzen az RMDSZ Bukarestnek: ellenzi az erdélyi magyar önkormányzatok felszámolását
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Hasít az autópálya-építés Székelyföldön (videóval)

Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.

Hasít az autópálya-építés Székelyföldön (videóval)
2026. november 06., péntek

Megduplázták a sárgasággal kezelt gyerekek számára fenntartott kórházi ágyak számát Aradon

Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.

Megduplázták a sárgasággal kezelt gyerekek számára fenntartott kórházi ágyak számát Aradon
2026. november 06., péntek

Emil Boc ostort ráz a tétlen török vakondok láttán

Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.

Emil Boc ostort ráz a tétlen török vakondok láttán
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Korrupció gyanúja miatt vizsgálnak négy határrendészt az illegális sertésszállítmányok ügyében

Vesztegetés elfogadásának gyanújával indított büntetőeljárást négy nagylaki határrendész ellen a ügyészség: a nyomozók szerint pénzt fogadhattak el azért, hogy beengedjék Magyarországról Romániába az illegális sertényszállítmányokat.

Korrupció gyanúja miatt vizsgálnak négy határrendészt az illegális sertésszállítmányok ügyében
2026. november 05., csütörtök

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
2026. november 05., csütörtök

Talán most sikerül úgy kijavítani a problémás erdélyi autópálya-szakaszt, hogy használni is lehessen

Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.

Talán most sikerül úgy kijavítani a problémás erdélyi autópálya-szakaszt, hogy használni is lehessen
Hirdetés
Hirdetés