
Valamennyi megyében befogadó és tanácsadó központokat hoz létre a családon belüli erőszak áldozatai, illetve bántalmazóik számára a kormány. A kabinet azt reméli, az intézkedés révén tíz százalékkal csökken a rokonok által okozott agresszió áldozatainak száma. A szakma régóta vár erre a lépésre, mondta el lapunknak László Éva kutató pszichológus, az Artemis – Nők az Erőszak Ellen Egyesület önkéntese. A rendelet azért is fontos, mert vannak olyan megyék, ahol nem működik hasonló szakszolgáltatás. „Jelenleg a rendszer alapvető hibája, hogy nem elérhető” – összegzett a szakember.
2016. október 19., 12:422016. október 19., 12:42
2016. október 19., 14:032016. október 19., 14:03
Valamennyi megyében, illetve Bukarestben is tanácsadó központokat hoz létre a családi erőszak áldozatai, illetve bántalmazóik számára a kormány. A Cioloş-kabinet azt reméli, hogy az intézkedés révén tíz százalékkal csökken a rokonok által okozott agresszió áldozatainak száma, és 40 százalékkal nő az általános biztonságuk. Az erre vonatkozó intézkedések a munkaügyi minisztérium által kidolgozott kormányhatározatban is szerepelnek, melynek gyakorlatba ültetését az országos jelentőségű programokra szánt pénzalapból finanszíroznák.
A jogszabálytervezet indoklásaként a készítők kifejtik: Romániában hiány van azokból az intézményekből, melyekhez a családi erőszak áldozatai fordulhatnának, nincsenek nekik szánt szociális szolgáltatások, holott a téren közvetlen beavatkozásra lenne szükség. Ezért elhelyező központokat hoznak létre, melyek sürgősségi jelleggel fogadnák a bántalmazottakat, illetve minden megyében tanácsadói központokat is létesítenek a számukra, ahol szakképzett személyzet foglalkozik velük.
Régóta várták
A szakma régóta várja, hogy a kormány megerősítse a családon belüli erőszak kezelésére kiépített rendszert, mondta el lapunknak László Éva kutató pszichológus, a Babes–Bolyai Tudományegyetem oktatója, az Artemis – Nők az Erőszak Ellen Egyesület önkéntese. Rámutatott, azért is fontos a krízisközpontok, tanácsadói központok és menedékhelyek létrehozását előíró rendelet, mert az országban vannak olyan megyék, ahol egyáltalán nem működik hasonló szakszolgáltatás, nincs pszicho-szociális segítség, rehabilitáció, az áldozatok kizárólag a rendőrség védelmére számíthatnak.
„Jelenleg a rendszer alapvető hibája, hogy nem elérhető” – összegezte a pszichológus. Hozzátette, hogy még azokban a megyékben, ahol működik ilyen jellegű központ, is előfordul, hogy a falvak, kisvárosok lakói nem mindig tudnak a létezéséről, vagy nem jutnak el oda, hogy segítséget kérhessenek.
Esetekre szabott válaszok
Másrészt vannak olyan térségek, ahol európai színvonalon tudják kezelni a kérdést, ezek az „ígéretes példák” azért hatékonyak, mert meg tudták valósítani a civil szféra és az állami intézmények közötti koordinált együttműködést, mutatott rá a szakember. Elmondta, ez elsősorban azokban a megyékben lehet életmentő, ahol a veszélyeztetettség fokozottabb, gyors és összehangolt lépésekre van szükség. László Éva szerint a legfontosabb, hogy kiépüljön a rendszer, de az is nagyon fontos, az ott dolgozók felkészültek és elkötelezettek legyenek, szakmailag tudjanak helytállni.
Szerinte hatalmas előrelépést jelenthet a jelenség kezelésében, ha a tervezetben foglaltak szerint épül ki a rendszer, tehát lesznek sürgősségi, úgynevezett krízisközpontok, tanácsadó központok, ahol az áldozatok és az elkövetők egyaránt kaphatnak segítséget, ugyanakkor menedékek is létrejönnek. „A területi lefedettség mellett a szolgáltatások komplexitása jelentheti a hatékony megoldást, hiszen így a rendszer az esetekre szabva többféle választ tud kínálni” – összegzett a szakember.
László Éva arról is beszámolt lapunknak, hogy több felmérés is készült az elmúlt években a romániai családon belüli erőszakról, ezek közül a két legerősebb adatot emelte ki. A romániai emberjogvédő szervezet, a GRADO két évvel ezelőtti kutatása szerint a hazai 15 év feletti nők 24 százaléka, tehát közel egynegyede szenvedett el valamilyen erőszakot a párkapcsolatában. Ugyanakkor a statisztikai adatok szerint az országban az elmúlt két évben több mint 300 halálos áldozata volt a családon belüli erőszaknak. A szakember bizakodó, amint mondta, a rendszer hatékony kiépülésében nagy segítséget jelenthet, hogy az elmúlt időszakban intenzív konzultációs munka zajlott, a döntéshozók együttműködtek a szakmabeliekkel és a területen tevékenykedő civilekkel.
Sok a kiskorú áldozat
Kovászna megyében az elmúlt évben összesen 80 családon belül elkövetett erőszak ügyében járt el a rendőrség, tájékoztatott Nicolate Marin. A megyei rendőrség szóvivője rámutatott, az esetek többségében, 77 ügyben, a bűncselekmény az áldozat otthonában történt, 49 eset vidéken, 31 városon. Egy esetben a családon belüli erőszakot gyilkossági kísérletnek minősítették. Legtöbb esetben a házastárs volt az áldozat, de gyerekekkel és más családtagokkal is erőszakoskodtak, mesélte. Három ízben jártak el kiskorú bántalmazása miatt, míg 16 esetben azért kellett beavatkozzon a rendőrség, mert az elvált szülők nem tartották be a gyerek láthatására vonatkozó bírósági döntést, nem látogatták, vagy nem engedték a másik szülőhöz a gyereket.
Olyankor is a rendőrséghez fordulnak a panaszosok, ha a szülő nem fizeti a megítélt gyerektartást. Tizennyolc távolságtartási végzést hoztak. Legutóbb is épp ennek a megszegése miatt indítottak eljárást, egy férfi a 80 éves nagymamáját bántalmazta, majd a távolságtartási végzés ellenére is behatolt a lakásába, mondta a szóvivő.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
szóljon hozzá!