
Nem függesztette fel az Uber Kolozsvárott szolgáltatását azt követően, hogy hétfőre virradóra a rendőrség óriási összegű bírságot rótt ki a cég négy sofőrjére – közölte a cég magyarországi kommunikációs ügynöksége.
2016. augusztus 11., 21:452016. augusztus 11., 21:45
Mint arról beszámoltunk, a Clujust.ro kolozsvári portál az incidenst követően azt írta, hogy a cég felfüggesztette működését, az Uber mobilapplikációja nem működött. Az Uber most azt közölte: ezen információval ellentétben folytatja kolozsvári tevékenységét, és nem vonul ki a városból.
A cég „megfélemlítésről\" beszél a sofőrjei és a helyi taxisok között kirobbant konfliktus kapcsán, amelyeket – szerinte – a taxisok kezdeményeztek. „A sofőrjeinkre kiszabott bírság egyébként többszöröse a törvényileg meghatározott maximumnak; ezzel kapcsolatban az Uber a körülmények vizsgálatát fogja kezdeményezni. A megfélemlítési kísérletek ellenére az Uber folytatja tevékenységét Kolozsvárott, amit a helyiek nagy érdeklődéssel fogadtak, és már az első napokban több ezren vettek igénybe\" – reagált az Uber helyi szóvivője.
Ugyanakkor a taxis személyszállítást szabályozó 38/2003-as törvényt módosító 129/2015-ös törvényben az 5 000 és 25 000, sőt a 25 000 és 50 000 lej közötti bírság is szerepel a törvénytelen személyszállítási tevékenységet végző sofőrök szankcionálására. Utóbbi kategóriába tartozik például az, ha valaki megsérti a taxistörvény 7. cikkelyét, miszerint taxis személyszállítást csak engedéllyel rendelkező sofőrök végezhetnek, és ugyanilyen összegű bírsággal sújtható az is, aki nem felel meg a 8. cikkelyben rögzített kötelezettségnek, miszerint a taxisengedélyt az erre felhatalmazott hatóságtól kell kiváltani, és ötévente láttamoztatni kell.
A 9. cikkely egyébként rögzíti, hogy ilyen engedélyt a helyi önkormányzatok adhatnak ki.
Mint arról beszámoltunk, a Clujust.ro portál szerint a problémák azzal kezdődtek,hogy a magát utazásmegosztásként meghatározó, de az utasokat valójában megszabott tarifák alapján szállító Uber, amely a vasárnap zárult Untold fesztiválra időzítette kolozsvári indulását, nem talált elég helyi partnert, így Bukarestből, illetve más városokból toborzott több mint száz sofőrt. Ők aztán helyismeret hiányában a digitális térképekre voltak kénytelenek hagyatkozni.
A konfliktus akkor robbant ki, amikor az Uber egyik sofőrje szóváltásba keveredett egy taxissal, aki értesítette társait, ők pedig autóikkal körbezárták az uberest. Ő ekkor értesítette a rendőrséget, hogy feljelentést tegyen, ám a taxisok ellentámadásba lendültek: egyszerű utasként Uber-autókat rendeltek, majd a 6. számú rendőrőrsre vitették magukat, ahol feljelentést tettek az Uber-sofőrök ellen tiltott személyszállítás miatt. A sofőrök először azzal próbálták kivágni magukat, hogy csak a barátaikat szállították, majd – annak ellenére, hogy éjjel egy óra volt – felhívtak egy bukaresti ügyvédet, és közölték, hogy nincs több mondanivalójuk.
A rendőrség ezt követően a taxizásra vonatkozó 38/2003-as törvény alapján fejenként 25 ezer lejes bírságot rótt ki négy bukaresti Uber-sofőrre, és az autók forgalmi engedélyét is bevonták hat hónapra. Carmen Jucan, a Kolozs megyei rendőr-főkapitányság szóvivője megerősítette, hogy engedély nélküli taxis személyszállításért négy személyre bírságot róttak ki, mint ahogy azt is, hogy az autók rendszámát leszerelték. Ioan Pugna, a kolozsvári taxisok szakszervezetének alelnöke szerint az Uber egyértelműen törvényt sért, hiszen a 2003-as törvényt kiegészítő 129/2015-ös jogszabály értelmében taxisengedély nélkül tilos a taxijellegű személyszállítás.
Mint arról beszámoltunk, Bukarest után Kolozsvár a második romániai város, ahol az Uber megjelent szolgáltatásaival. Az Uber alapvetően egy mobilapplikáció, ezen keresztül lehet gépkocsit rendelni. Bukarestben 2015 februárja óta vannak jelen három szolgáltatásukkal, az UberX-szel, az UberSELECT-tel és az Uber Child Seattel. Az alapszolgáltatás ára 1,65 lej/km, magasabb a helyi taxitársaságok által gyakorolt díjaknál, ám sajtóhírek szerint májusban már több mint 40 ezer felhasználója volt. Az utasnak az alkalmazás letöltésekor meg kell adnia bankkártyaszámát, fizetéskor pedig a rendszer online levonja a fuvardíjat a kliens számlájáról. Az Egyesült Államokban 2009-ben alapított céget világszerte bírálják az adófizetés megkerülése és engedély nélküli bérfuvarozás miatt.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) csütörtökön kiadta a megbízást az Erdélyt Moldvával összekötő, A8-as sztráda Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti (1D jelzésű) szakasza kivitelezésének elindítására.
Nemcsak római katolikusok zarándokolnak a csodatevő Mária-képhez, hanem felekezetre és nemzetiségre való tekintet nélkül jönnek fohászkodni a hívek a Szűzanyához, ezért több nyelven celebrálnak szentmiséket a Maros völgyében található kegytemplomban.
Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
szóljon hozzá!