Hirdetés

Tusványos – Tőkés László: véget kell vetni a hungarofóbiának

•  Fotó: MTI/Veres Nándor

Fotó: MTI/Veres Nándor

Tőkés László szerint egyszer és mindenkorra véget kell vetni annak a hungarofóbiának, amely csak az antiszemitizmushoz és cigányellenességhez hasonlítható. Az európai parlamenti képviselő a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) keretében tartott szombati előadásában átfogó képet festett Európa, a magyarság és az erdélyi magyarság helyzetéről.

MTI

2017. július 22., 11:422017. július 22., 11:42

2017. július 22., 12:352017. július 22., 12:35

Úgy vélte: az a keresztény „hozzáadott érték” – amely kimaradt az EU alkotmányából – többet jelenthetne minden, „felemás módon alkalmazott jogállamiságnál, demokráciánál, emberi jogoknál”. Azt is megemlítette:

Európának legalább annyira komolyan kellene vennie a hitet és értékeit, mint ahogy a muszlimok teszik.

Hirdetés

A volt királyhágómelléki református püspök szerint Tusványos ma is kiindulási és viszonyítási alapként szolgál, és a nemzeti érdek biztos igazodási pontját nyújtja. Úgy vélte: nemzetpolitikai szempontból fontosabb esemény volt Klaus Johannis államfő hét eleji székelyföldi látogatása, és a székely választottak székelyhimnusz-éneklő, székely zászlót adományozó kiállása, mint az RMDSZ májusi zilahi kongresszusa, „mely elsiklott a nagy nemzeti ügyek fölött”.

Tőkés László „székely autonóm területen” köszöntötte Orbán Viktort,

és biztosította a miniszterelnököt, hogy számíthat az erdélyi magyarságra, és a „létveszélyben szocializálódott” külhoni sorstársaira az EU megreformálásában, valamint a nemzet védelmében való kiállásában. „Mi a saját bőrünkön tapasztaltuk meg mindazt, ami ma egész európai keresztény kultúránkat és nemzetállamait fenyegeti” – fogalmazott.

•  Fotó: Gecse Noémi Galéria

Fotó: Gecse Noémi

Elképesztőnek és cinikusnak tartotta, hogy azok vádolják a magyar kormányfőt az európai értékek veszélyeztetésével, akik újkori népvándorlást gerjesztettek, és ezzel egész Európa megmaradását teszik kockára. Tőkés László a román európai parlamenti képviselőt, Traian Ungureanut idézve jelentette ki:

Idézet
Európát feladták azok, akiknek kötelességük lett volna megvédeniük a kontinens ábrázatát”.

Kertész Imre megállapítását is idézte, mely szerint „Európa katasztrófa felé halad, az unió fennállása óta a legnagyobb válságát éli a menekültáradat miatt”.

Tőkés László jogosnak tartotta a Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő magyarországi látogatásán körvonalazódott tanulságot: hogy az önvédelem joga minden országot, így Magyarországot is megilleti. „Nemzetünk körében mi is részesei vagyunk és számítunk erre a védelemre” – jelentette ki, hozzátéve, hogy e védelem legfőbb letéteményesének Orbán Viktort tekinti.

korábban írtuk

Tusványos – Orbán Viktor a V4-ek megerősödéséről és a Soros-birodalomról
Tusványos – Orbán Viktor a V4-ek megerősödéséről és a Soros-birodalomról

Az elmúlt egy év legjelentősebb eseménye a Visegrádi négyek (V4) megerősödése – mondta a miniszterelnök szombaton Tusnádfürdőn. Orbán Viktor szerint az Európai Uniónak vissza kell nyernie szuverenitását a Soros-birodalommal szemben.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 10., hétfő

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje

Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű

A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű
2026. augusztus 10., hétfő

Se Untold-jegy, se pénz: harminc károsultja lehet a kolozsvári csalónak

Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.

Se Untold-jegy, se pénz: harminc károsultja lehet a kolozsvári csalónak
2026. augusztus 10., hétfő

Marad a hőség, 38 fokig is felkúszik a hőmérők higanyszála

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn meghosszabbította a sárga, vagyis elsőfokú hőségriasztást Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.

Marad a hőség, 38 fokig is felkúszik a hőmérők higanyszála
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

Botrányt okozott, könnygázt vetett be, majd pisztolyt is elsütött egy ügyész, amikor le akarták tartóztatni

Egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára őrizetbe vettek, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.

Botrányt okozott, könnygázt vetett be, majd pisztolyt is elsütött egy ügyész, amikor le akarták tartóztatni
2026. augusztus 10., hétfő

Előzetesbe helyezték a mentőautó támadóit

Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy nőt és hat férfit a Kolozs megyei Récekeresztúron történt mentőautó-személyzet elleni támadás ügyében.

Előzetesbe helyezték a mentőautó támadóit
2026. augusztus 10., hétfő

Aluljáróktól a tram-trainig: így épül át Nagyvárad

Az elmúlt évek legnagyobb beruházásába fogott Nagyvárad: a város közlekedési rendszerének teljes újragondolásába. A cél nem csupán az autóforgalom gyorsítása volt, hanem az is, hogy a villamosközlekedés megszabaduljon a zsúfolt útkereszteződésektől.

Aluljáróktól a tram-trainig: így épül át Nagyvárad
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Harminc fok felett: így tároljuk gyógyszereinket nyáron

A napokon át tartó kánikula idején sok lakásban éjszakára sem csökken 25–30 Celsius-fok alá a hőmérséklet, miközben a házi patikában ott sorakoznak a tabletták, kapszulák, szemcseppek vagy éppen az inzulin.

Harminc fok felett: így tároljuk gyógyszereinket nyáron
2026. augusztus 09., vasárnap

Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vasárnap sárga jelzésű, hétfő 10 órától kedd 10 óráig érvényes hőségriasztást adott ki Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.

Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell
Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell
2026. augusztus 09., vasárnap

Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell

2026. augusztus 09., vasárnap

TikTokon terjesztett rémhír miatt támadtak mentősökre egy erdélyi településen

Kövekkel, botokkal és fejszékkel támadtak a Kolozs megyei Récekeresztúron (Recea-Cristur) feldühödött falusiak egy mentőautóra az úgynevezett „fekete mentőről” szóló rémhírek hatására, súlyos szemsérülést okozva a jármű vezetőjének.

TikTokon terjesztett rémhír miatt támadtak mentősökre egy erdélyi településen
Hirdetés
Hirdetés