
Fotó: KDNP
A kornak megfelelő választ kell adni Trianon kihívására, ma ilyen például a nemzet közjogi egyesítése az állampolgárság által – hangoztatta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes Tusnádfürdőn, egy pénteki fórumon.
2017. július 21., 16:032017. július 21., 16:03
A kereszténydemokrata politikus a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor nemzetpolitikai fórumán, kérdésre reagálva fejtette ki álláspontját az – Erdély és a Román Királyság egyesülését kimondó – 1918-as gyulafehérvári román nemzetgyűlés közelgő centenáriumáról.
Semjén Zsolt úgy vélekedett, a tudományos műhelyeknek meg kell adni minden állami támogatást ahhoz, hogy a történelmi valóságnak megfelelően megírhassák az első világháború, Trianon és az idegen impériumokba szakadt magyarság történetét, mert
Trianon tekintetében a miniszterelnök-helyettes természetesnek nevezte, hogy a magyar nemzet megélje fájdalmát, hiszen emberek millióinak életét nyomorították meg, de büszkének kell lennie arra, hogy túlélte a „brutális csonkítást”.
– szögezte le Semjén Zsolt. Kifejezte meggyőződését: a trianoni döntés csak részben a világháború elvesztésének következménye, legalább ilyen fontos, hogy „egy nemzetietlen és hazaáruló banda Budapesten szétverte a magyar államiságot, a magyar önvédelmet, és tudatosan lefegyverezte a magyar hadsereget”.
A miniszterelnök-helyettes szerint a központi hatalmak által elvesztett első világháborúnak lett területi következménye, de nem volt szükségszerű, hogy ilyen „brutális” területi és népességi veszteség érje a magyarságot, ezt bizonyítja Törökország példája.
„Ha nemzetietlen hatalom van Budapesten, akkor az egyetemes magyarság ügye mindig rosszul fog állni” – vonta le a következtetést Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes.
A Kolozs megyei Széken számos helyi vállalkozó és közösségszervező pályázott sikeresen a vidékfejlesztést támogató, uniós finanszírozású Leader program keretében. Gazdaszemmel sorozatunk videóriportjának új kiadásában felkerestük a mezőségi falut.
A közúti áru- és személyszállításban részt vevő gépkocsivezetőket ellenőrizték Brassó megyében a közlekedésrendészet munkatársai. Több műszakilag hibás járművet kivontak a forgalomból, és egy ittas sofőr is lebukott.
Megelégelve a város forgalmasabb utcáit és tereit ellepő kéregetőket, az aradi önkormányzat határozott lépésre szánta el magát a koldulás visszaszorítására, és felkérte a lakosokat, hogy adományaikkal „ne táplálják” a jelenséget.
November 10–14. között közel száz erdélyi és partiumi középiskolába látogat el országszerte a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, hogy a magyar diákoknak bemutassa a 2026-os szakkínálatát, valamint hogy miért érdemes a Sapientiát választani.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) közölte, milyen lesz az időjárás Romániában az elkövetkező hetekben.
Egy Maros megyei nő a mélybe vetette magát a kolozsvári Botanikus Kert tornyából, az áldozatot súlyos sérülésekkel szállították kórházba.
Saját kisgyermekét gázolta halálra kedden egy 28 éves nő a Gyimesközéplokhoz tartozó Hidegségben.
Meghalt a temesvári gyermekkórházban egy 17 éves lány. A rendőrség vizsgálatot indított az ügyben.
A kisiratosi Szalai családnál „forró drót” van Márton-nap előtt, mert a híresen jó lúdjaikból jó előre rendelnek az ismerősök, barátok, de a jó libasült receptjét a Krónika olvasóival is megosztották.
Engedélyhez nem kötött airsoft fegyvert vitt be egy 14 éves diák egy kolozsvári gimnáziumba – rendőrségi ügy lett belőle. A rendőrség tájékoztató plakátot készített az iskolákban tiltott tárgyakról.
szóljon hozzá!