
Fotó: Gecse Noémi
A Minority SafePack célja, hogy az Európai Unió ne csak az uborka görbületét szabályozza, hanem törvényi szinten is foglalkozzon a kisebbségi jogokkal, ezért van történelmi jelentősége a kezdeményezésnek – fogalmazott Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke az Egymillió aláírás a kisebbségi jogokért című tusnádfürdői kerekasztal-beszélgetésen, csütörtökön.
2017. július 20., 18:082017. július 20., 18:08
A Tusványos panelbeszélgetésén részt vett Berényi József, a felvidéki Magyar Közösség Pártjának elnökségi tagja, Deli Andor fideszes EP-képviselő, valamint Kalmár Ferenc, Magyarország Külgazdasági- és Külügyminisztériumának miniszteri biztosa is.
Porcsalmi Bálint felhívta a figyelmet arra, hogy pár évvel ezelőtt a kezdeményezést az Európa Bizottság megtámadta a luxemburgi bíróságon, ezt pedig Románia és Szlovákia is támogatta. „Ha sikerrel járunk, születik egy európai törvénycsomag. De ami legalább ennyire fontos, hogy lehetőségünk nyílik arra, hogy az európai köztudatban előtérbe kerüljenek a nemzeti kisebbségek” – mutatott rá Porcsalmi.
A szövetség ügyvezető elnöke szerint jelenleg
„Most lehetőségünk nyílik ezen változtatni” – tette hozzá.
Porcsalmi kitért a számokra is: Erdélyből 250 ezer, Magyarországról 500 ezer, Felvidékről 60-70 ezer, Németországból 100 ezer, Olaszországból 120 ezer aláírást kell összegyűjteni.
Az ügyvezető elnök az eddigi fejleményekről is beszámolt. „A héten elkezdtük az online aláírásgyűjtést, a papíralapú aláírásgyűjtés szeptemberben kezdődik.
Mindenkit be kell vonnunk, az egyházakat, a civil szervezeteket és a médiát is” – jegyezte meg Porcsalmi, aki pártok feletti kérdésnek nevezte az ügyet.
Deli Andor a Minority SafePack jogi hátterének részleteire tért ki: „az Európai Unió tett arról, hogy ne könnyítse meg a kezdeményezők dolgát.”
Berényi József a felvidéki aláírásgyűjtés vonzatairól beszélt: „bízunk abban, hogy megszületik egy olyan jogi norma, ami EU-s szinten védi közösségünket, és megállítja a nemzeti közösségek asszimilációját.” Majd hozzátette:
hiszen ugyanazt a kezdeményezést támadó pert támogatta.”
Kalmár Ferenc miniszteri biztos felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarország az RMDSZ és az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) mellett lépett be a kezdeményezést támadó perbe. Kitért arra is, hogy a kezdeményezést hivatalosan csak az EU-s tagállamok állampolgárai írhatják alá, viszont szolidaritási aláírásgyűjtés van folyamatban Kárpátaljáról és Délvidékről is.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.
Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn meghosszabbította a sárga, vagyis elsőfokú hőségriasztást Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára őrizetbe vettek, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy nőt és hat férfit a Kolozs megyei Récekeresztúron történt mentőautó-személyzet elleni támadás ügyében.
Az elmúlt évek legnagyobb beruházásába fogott Nagyvárad: a város közlekedési rendszerének teljes újragondolásába. A cél nem csupán az autóforgalom gyorsítása volt, hanem az is, hogy a villamosközlekedés megszabaduljon a zsúfolt útkereszteződésektől.
A napokon át tartó kánikula idején sok lakásban éjszakára sem csökken 25–30 Celsius-fok alá a hőmérséklet, miközben a házi patikában ott sorakoznak a tabletták, kapszulák, szemcseppek vagy éppen az inzulin.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vasárnap sárga jelzésű, hétfő 10 órától kedd 10 óráig érvényes hőségriasztást adott ki Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Kövekkel, botokkal és fejszékkel támadtak a Kolozs megyei Récekeresztúron (Recea-Cristur) feldühödött falusiak egy mentőautóra az úgynevezett „fekete mentőről” szóló rémhírek hatására, súlyos szemsérülést okozva a jármű vezetőjének.
szóljon hozzá!