
Fotó: Gecse Noémi
A romániai medveállomány szabályozásának a szükségességéről vitatkoztak szakemberek és politikusok szerdán Tusnádfürdőn a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) keretében szervezett pódiumbeszélgetésen.
2017. július 19., 14:592017. július 19., 14:59
A vita valamennyi résztvevője egyetértett abban, hogy szabályozni kell a romániai medveállomány egyedszámának az alakulását az állat és az ember harmonikus együttélése érdekében.
Sárkány Árpád vadgazdálkodási szakember, a Nemzetközi Vadászati és Vadvédelmi Tanács (C.I.C.) alelnöke elmondta, Európában - Oroszország európai részét leszámítva - körülbelül 17 ezer medvét tartanak számon, amelyből több mint 6800 Romániában él, a romániai medveállomány 78 százaléka pedig Hargita, Kovászna, Maros és Brassó megyében található.
A számok azt tükrözik, hogy
Tamás Sándor, a Kovászna megyei önkormányzat erdészmérnöki végzettségű elnöke elmondta, a megyéjében körülbelül kétszer annyi medve él, mint amennyi számára a terület mérete optimális lenne.
A beszélgetés résztvevői elmondták, a medve védett állat, melynek vadászati tilalmát Románia az EU-csatlakozási szerződésben is vállalta. Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke ez utóbbit úgy pontosította,
és a szerződés is lehetővé teszi az állomány szabályozását. Sárkány Árpád hozzátette: ezzel a szabályozási lehetőséggel a többi medvepopulációval rendelkező európai állam is él. Az általa közölt adatok szerint Svédországban, Finnországban az állomány közel tíz százalékát lövik ki évente.
Hozzátette: Romániában az elmúlt évig évente 400-450 egyed kilövésére adott engedélyt a minisztérium, a Cioloș-kormány azonban tavaly teljesen betiltotta a medvék vadászatát.
Fotó: Gecse Noémi
A beszélgetésből az a kép rajzolódott ki, hogy
mert minden vadásztársaság számára általában egy medve kilövését tették lehetővé. A társaságok pedig abban voltak érdekeltek, hogy ne a sok esetben kukázó fiatalabb egyedeket, hanem a domináns hímeket lőjék ki. Ezek trófeája ugyanis bevételi forrást jelentett a vadászterületek gondnokainak. Kelemen Márton környezetvédelmi szakember elmondta:
Az előadásokból és a felszólalásokból kiderült, a tavalyi tilalomnak is a következménye, hogy a medvék immár napi rendszerességgel jelennek meg a településeken, pusztítják a háziállatokat, és heti rendszerességgel támadnak emberekre is. Tamás Sándor megjegyezte: ehhez az is hozzájárult, hogy az erdőkben terepmotorosok, gomba- és erdeigyümölcs-szedők zavarják a medvéket, és az is, hogy a medvék elvesztették a veszélyérzetüket, nem ijednek már meg az emberektől.
Szép Róbert, a romániai Országos Környezetvédelmi Őrség főfelügyelő-helyettese elmondta, az is gondot jelent, hogy
Míg Székelyföldön túlszaporodott az állomány, az Erdélyi-szigethegységben alig több mint húsz egyedet tartanak számon. A környezetvédelmi szakember elmondta: a román szaktárca által közvitára bocsátott tervezet a tavalyi tilalom után 140 veszélyes medve áthelyezését vagy kilövését engedélyezi.
Szinte valamennyi megszólaló bírálta a rendeletet. Sárkány Árpád úgy fogalmazott: a tervezet „nem vadgazdálkodást, hanem sintérkedést” javasol, és csak a válsághelyzet pillanatnyi orvoslását tűzte ki célul. Tamás Sándor úgy vélte: nem megtizedelni kell a medveállományt, hanem az egyensúlyt kell visszaállítani a természetben.
A Tusványoson egyébként már a nulladik napon megjelent a medve.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.
Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn meghosszabbította a sárga, vagyis elsőfokú hőségriasztást Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára őrizetbe vettek, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy nőt és hat férfit a Kolozs megyei Récekeresztúron történt mentőautó-személyzet elleni támadás ügyében.
Az elmúlt évek legnagyobb beruházásába fogott Nagyvárad: a város közlekedési rendszerének teljes újragondolásába. A cél nem csupán az autóforgalom gyorsítása volt, hanem az is, hogy a villamosközlekedés megszabaduljon a zsúfolt útkereszteződésektől.
A napokon át tartó kánikula idején sok lakásban éjszakára sem csökken 25–30 Celsius-fok alá a hőmérséklet, miközben a házi patikában ott sorakoznak a tabletták, kapszulák, szemcseppek vagy éppen az inzulin.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vasárnap sárga jelzésű, hétfő 10 órától kedd 10 óráig érvényes hőségriasztást adott ki Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Kövekkel, botokkal és fejszékkel támadtak a Kolozs megyei Récekeresztúron (Recea-Cristur) feldühödött falusiak egy mentőautóra az úgynevezett „fekete mentőről” szóló rémhírek hatására, súlyos szemsérülést okozva a jármű vezetőjének.
szóljon hozzá!