Hirdetés

Tusnádfürdő sikere, avagy hogyan lett egy székelyföldi településen a medveproblémából követendő modell

tusnádfürdő, medve

Tusnádfürdő egyedi módon próbálja kezelni a medveproblémát

Fotó: Beliczay László

Öt évvel ezelőtt még átlagosan tizenöt medve fordult meg nap mint nap Tusnádfürdőn, sokszor a település utcáin bóklászva. A helyi lakosok biztonságot követeltek, a városvezetés és a szakemberek pedig nem a medvék eltávolításában, hanem a konfliktusok megelőzésében keresték a megoldást. Tusnádfürdőn ebből nőtte ki magát a TusnadEcoBear program, amelyet ma már nemzetközi érdeklődés övez.

Tóth Gödri Iringó

2026. június 06., 08:382026. június 06., 08:38

Tusnádfürdő neve hosszú éveken át szinte egybeforrt a medveproblémával. A kis fürdővárosban nem volt ritka, hogy a nagyvadak nappal is megjelentek az utcákon, a helyiek pedig gyakran találkoztak velük lakóházak, panziók vagy közterületek közelében. A helyzet azonban az elmúlt években jelentősen megváltozott. Ennek hátteréről, a TusnadEcoBear kezdeményezés létrejöttéről, valamint a Bear Smart, vagyis medveokos közösség koncepciójáról beszélt a Krónikának Imecs István biológus, a Project Bag Egyesület alelnöke, a program kezdeményezője.

Egy munkacsoporttal kezdődött minden

A történet gyökerei 2021-ig nyúlnak vissza. A 2020-as önkormányzati választásokat a járványhelyzet miatt később tartották meg, így az új városvezetés 2020 őszén kezdhette meg munkáját. Imecs István szerint fontos szerepe volt annak, hogy az új polgármester már a kampány során jelezte:

Hirdetés

foglalkozni kíván a medvekérdéssel, ugyanakkor nem szakértőként akar fellépni, hanem teret kíván adni azoknak, akik tudásukkal és tapasztalatukkal segíthetik a várost.

2021 februárjában létrejött egy olyan munkacsoport, amely a mai napig működik. Az első időszakban gyakori találkozókra volt szükség, hiszen a városnak rendkívül súlyos helyzettel kellett szembenéznie. A munkacsoportba minden olyan szereplőt meghívtak, aki valamilyen formában érintett volt a kérdésben: helyi és országos intézmények képviselőit, természetvédőket, kutatókat, civil szervezeteket, minisztériumi szakembereket. Imecs szerint előfordult, hogy az akkori környezetvédelmi miniszter, Tánczos Barna is részt vett az egyeztetéseken.

Mindez ráadásul még azelőtt történt, hogy létrejött volna a medvékkel kapcsolatos intervenciós jogszabályi keret.

A résztvevők ezért abból indultak ki, hogy azokat a lépéseket kell megtenniük, amelyekhez rendelkeznek erőforrással, illetve amelyekhez támogatást tudnak szerezni.

Nem a medvék eltüntetését követelték

A helyzet súlyosságát jól mutatja, hogy 2021 júliusában a helyiek csendes felvonulást szerveztek a település főutcáján. A járványhelyzet ellenére külön engedélyt kaptak a demonstrációra.

tusnádfürdő, medve Galéria

Tusnádfürdő lakosai évekkel ezelőtt tüntetésen követeltek biztonságot, és azt, hogy a medvék ne a település utcáin, hanem természetes élőhelyükön mozogjanak

Fotó: Pinti Attila

Imecs István szerint a megmozdulás üzenete egyértelmű volt: a lakók biztonságot szerettek volna, és azt, hogy a medvék ne a település utcáin, hanem természetes élőhelyükön mozogjanak.

Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a közösség nem a medvék eltávolítását vagy kiirtását követelte.

„Mindenki tudja, hogy a medve része ennek a tájnak, része a helyi identitásnak és a turizmusnak is. A kérdés nem az volt, hogy legyenek-e medvék, hanem az, hogy legyen biztonság a településen” – fogalmazott.

Ebből a felismerésből indult ki később a TusnadEcoBear program is, amelynek célja nem a nagyvadak eltüntetése, hanem az ember és a medve közötti konfliktusok számának csökkentése lett.

Négy pillérre építették fel a TusnadEcoBear programot

Miközben a munkacsoport az azonnali problémák kezelésével foglalkozott, Imecs István civil szervezeti oldalról azon kezdett dolgozni, hogy a kommunikációval, oktatással és szemléletformálással kapcsolatos feladatokat egy átfogó programba szervezze.

Így született meg a TusnadEcoBear kezdeményezés. Az eco elnevezés onnan ered, hogy a térségben működik a Tusnádfürdő és környéke ökoturisztikai desztináció is, amelynek a város központi szereplője.

A program négy fő pillérre épül.

Az első egy látogató- és oktatóközpont létrehozása volt, amely a tusnádfürdői wellnessközpont épületében kapott helyet. A 20–25 fős befogadóképességű tér egyszerre szolgál kiállítóhelyként, oktatási központként és információs pontként.

tusnádfürdő, medve Galéria

A medvék nemcsak kiadást jelentenek, bevételi forrásként is lehet rájuk tekinteni

Fotó: Beliczay László

A cél nem pusztán az volt, hogy a látogatók általános információkat kapjanak a medvékről vagy a megelőzés lehetőségeiről. A szervezők olyan helyspecifikus tartalmat állítottak össze, amely bemutatja Tusnádfürdő történetét, a medve szerepét a helyi turizmusban már az 1950-es, 1960-as évektől kezdődően, valamint azt a munkát, amelyet a város az elmúlt években végzett a konfliktusok csökkentése érdekében.

A háromnyelvű szolgáltatás keretében több ezer látogató fordult meg a központban.

Tavaly pedig elkészült a mobil változata is: a kiállítás tartalmát hordozható formában csomagolták össze, így ma már iskolákba, rendezvényekre és különböző közösségi eseményekre is el tudják vinni. Egy-egy alkalommal akár ötven fős csoportokat is fogadnak, a mobil látogatóterem pedig tavaly óta mintegy 1200 emberhez jutott el.

Az alkalmazásból oktatási eszköz lesz

A második pillér egy mobiltelefonos alkalmazás fejlesztése volt. Ennek eredeti célja az volt, hogy a helyiek és a turisták jelezhessék, ha medvét, medvenyomot vagy kárt észlelnek. Az alkalmazás segítségével az intervenciós csapat gyorsabban reagálhatott a problémás helyzetekre.

Mára azonban a konfliktusok jelentős része megszűnt, ezért az alkalmazás szerepe is átalakul.

Jelenleg olyan oktatási eszközzé fejlesztik tovább, amely terepi adatgyűjtésre és elemzésre használható. A tervek szerint diákok és egyetemisták természetvédelmi gyakorlatok során használhatják majd a rendszert, adatokat gyűjthetnek, azokat feldolgozhatják és elemezhetik.

korábban írtuk

Óriási medveszobrot állítanak Tusnádfürdőn
Óriási medveszobrot állítanak Tusnádfürdőn

Óriási medveszobrot állítanak Tusnádfürdőn, Szőke Gábor Miklós szobrászművész 3,5 méter magas alkotását jövő héten avatják fel – tájékoztatta az MTI-t pénteken Varga Attila, a szoborállítást kezdeményező tusnádfürdői Szent Kristóf Panzió tulajdonosa.

Tusnádfürdő egyébként rendszeresen fogad egyetemi csoportokat. Június végén például a csíkszeredai Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem hallgatói töltenek egy hetet a településen különböző felmérések elvégzésével.

Nemcsak oktatnak, mérik is az eredményeket

A program harmadik pillérét a tematikus fesztivál jelenti. A kétnapos rendezvény célja, hogy nagy létszámú diákcsoportokat szólítson meg, és játékos, ugyanakkor tudományosan megalapozott módon ismertesse meg velük a természetvédelem és az ember–medve kapcsolat kérdéseit.

A programban

  • versenyek
  • előadások
  • terepbejárások
  • különböző interaktív foglalkozások szerepelnek.

A tavalyi rendezvényen több mint ötszáz résztvevő vett részt Hargita és Kovászna megye különböző iskoláiból. A szervezők ugyanakkor nem elégednek meg azzal, hogy megtartják a programokat. Imecs szerint az egyik legfontosabb sajátosságuk, hogy az oktatási tevékenységek hatását is mérik. Kérdőívek segítségével vizsgálják a résztvevők tudásszintjének változását, a közösségi szerepvállalás iránti nyitottságot, valamint azt is, hogy milyen attitűdváltozás következik be a programokat követően. Az eredményeket statisztikai módszerekkel elemzik.

Hollandiából többen érkeznek, mint Székelyföldről

A negyedik pillér a tudományos konferencia, amely az elmúlt években nemzetközi eseménnyé nőtte ki magát. A kezdeti cél az volt, hogy a város tapasztalatait minél szélesebb körben megosszák, új szakmai kapcsolatokat építsenek, és olyan kutatókat, szakembereket vonjanak be, akik más országokban is foglalkoznak a nagyragadozók kérdésével.

Az eredmények minden várakozást felülmúltak.

Ma már tizennyolc országból érkeznek résztvevők a konferenciára.

A jelenlévők között kutatók, természetvédelmi szakemberek, állami intézmények képviselői és civil szervezetek munkatársai is megtalálhatók.

A biológus szerint ugyanakkor érdekes ellentmondás figyelhető meg: miközben olyan országokból is jelentős az érdeklődés, ahol egyáltalán nincs barnamedve-állomány, a szűkebb régióból viszonylag kevesen vesznek részt az eseményen. Idén októberben már az ötödik konferenciát és az ötödik fesztivált szervezik meg.

Mit jelent valójában a medveokos közösség?

A TusnadEcoBear program szorosan kapcsolódik az úgynevezett Bear Smart, vagyis medveokos közösség koncepciójához.

A modell eredetileg Észak-Amerikából származik, Tusnádfürdő azonban saját kritériumrendszert dolgozott ki hozzá.

A biológus szerint a fogalom lényege nem egyetlen intézkedésben rejlik, hanem abban, hogy egy közösség egyszerre több területen is tudatosan cselekszik.

  • Ehhez hozzátartozik a lakosság folyamatos tájékoztatása,
  • a hatóságokkal és szakemberekkel való kapcsolattartás,
  • a kármegelőző intézkedések alkalmazása,
  • a hulladékgazdálkodás fejlesztése,
  • a zöldövezetek megfelelő karbantartása,
  • a monitoring,
  • valamint a jól működő intervenciós rendszer.

A gyakorlatban Tusnádfürdőn gyümölcsfákat távolítottak el problémás helyszínekről, javították a közterületek karbantartását, medvebiztos hulladéktárolókat helyeztek ki, és intenzív kommunikációs kampányokat folytattak.

tusnádfürdő, medve Galéria

Néhány éve még átlagosan tizenöt medve fordult meg rendszeresen Tusnádfürdőn, sokszor a település utcáin bóklászva

Fotó: Beliczay László

„Ha hozzáférhetővé tesszük a hulladékot, ha etetjük a medvéket, ha biztonságosnak érzik a környezetet, akkor be fognak jönni. Ez egy lehetőségeket kihasználó állat. Nem kell ezt túlbonyolítani” – fogalmazott.

Tusnádfürdőn nem a medvék teljes eltűnése a cél

Imecs István szerint az ember és a medve együttéléséről szóló vitákban gyakran félreértik az alapfogalmakat is. Úgy véli, az „együttélés” magyarul félrevezető lehet, mert sokan közvetlen kapcsolatként értelmezik. A természetvédelemben azonban azt jelenti, hogy ember és medve ugyanabban a tájban létezik, miközben az egymással kapcsolatos konfliktusok száma mindkét fél számára elfogadható szint alatt marad. Ezt nevezi a szakember a közösség toleranciaszintjének.

Idézet
„Senki nem gondolhatja komolyan, hogy soha többé nem lesz medveészlelés, ahogy azt sem, hogy soha nem lesz jégeső vagy autóbaleset. A cél az, hogy a konfliktusok száma a közösség toleranciaszintje alatt maradjon”

– fogalmazott.

A biológus szerint Tusnádfürdő esetében ez a cél mára teljesült: a konfliktusok száma a lakosság által elfogadható szint alá csökkent, ugyanakkor a rendszer fenntartása folyamatos munkát igényel.

Imecs István szerint a legfontosabb tényező nem valamelyik technikai megoldás vagy eszköz, hanem maga a közösségvezetés.

Mint mondta, Tusnádfürdőn az intervenciós csapat vezetője a polgármester, aki az elmúlt években több mint ötszáz beavatkozásban vett részt. „Ez éjszakákat, hétvégéket, családtól elvett időt jelent. A közösség viszont látja, hogy a vezetője ott van a terepen, miközben ők biztonságban alszanak” – fogalmazott.

Ugyanilyen fontosnak tartja a szakemberek, különösen az állatorvosok jelenlétét. Szerinte nélkülük ma már nem működhet megfelelő intervenciós rendszer, hiszen az altatások, jelölések és különböző beavatkozások kulcsszereplői.

Sokan figyelik, kevesen kérnek segítséget

Bár Tusnádfürdő példáját egyre gyakrabban emlegetik, közvetlen megkeresésből meglepően kevés érkezik.

Imecs szerint öt év alatt tíznél kevesebb polgármester kereste meg őket tanácsért vagy segítségért.

Pedig a támogatás elsősorban nem pénzügyi jellegű lenne, hanem szakmai. A tusnádfürdői csapat kapcsolatokat, szakértői hálózatot, szolgáltatókat és bevált gyakorlatokat tud ajánlani azoknak a településeknek, amelyek változtatni szeretnének.

korábban írtuk

Medvetámadások Erdélyben: kártérítés van, biztonság viszont nincs
Medvetámadások Erdélyben: kártérítés van, biztonság viszont nincs

Ismét medve pusztított egy zabolai portán, néhány nappal korábban pedig egy anyamedve az iskola udvarára is bejutott. A medvetámadásokról a község polgármesterét és Kovászna megye prefektusát kérdezte a Krónika.

A szakember ugyanakkor hangsúlyozta: nincsenek univerzális receptek. Minden közösségnek a saját földrajzi, társadalmi és gazdasági adottságaihoz kell igazítania a megoldásokat.

Ami működik Tusnádfürdőn, nem biztos, hogy ugyanúgy működik Rozsnyón vagy egy másik településen.

A rendszer fenntartása ugyan pénzbe kerül, de a biológus szerint nem feltétlenül elérhetetlen összegekről van szó. Néhány tízezer euróból már jó eredmények fenntarthatók, bár egyes fejlesztések – például a teljes hulladékgazdálkodás átalakítása vagy a GPS-nyakörves monitorozás – jóval nagyobb költséget jelenthetnek.

Ugyanakkor a medve nemcsak kiadást, hanem bevételt is jelent.

A tudományos konferencia például egyetlen alkalommal mintegy ötvenezer eurónyi forgalmat generál a város és a környék szolgáltatói számára, miközben a természetturizmus és a település ismertsége is jelentős gazdasági értéket képvisel. „A medve sokat adhat egy közösségnek. Csak ezt ritkán mérjük pontosan. Többnyire arról beszélünk, mennyibe kerül, arról kevésbé, hogy mennyi értéket teremt” – összegzett Imecs István.

A TusnadEcoBear program mögött nem egyetlen nagy beruházás vagy központi finanszírozás áll. Imecs István szerint az elmúlt évek eredményei számos kisebb fejlesztésből, pályázatból és helyi kezdeményezésből épültek fel. Mint mondta, a teljes tevékenység több mint fele pályázati forrásokra támaszkodik. Az intervenciós csapat működtetésén kívül gyakorlatilag nincs állami támogatás, ezért a fejlesztések nagy része pályázatokból, illetve az önkormányzat saját hozzájárulásából valósul meg.

Arra a kérdésre, hogy miért nem terjed gyorsabban a modell más, medveproblémákkal küzdő településeken, a szakember szerint nehéz egyértelmű választ adni. Úgy véli, szerepet játszhatnak politikai és emberi tényezők is. Felvetette például, hogy egy polgármester nem feltétlenül szeret egy másik polgármestertől tanácsot kérni, emellett pártpolitikai szempontok és helyi érdekek is befolyásolhatják a döntéseket.

A szakember ugyanakkor visszautasítja azt az érvet, hogy a tusnádfürdői tapasztalatok ne lennének átültethetők más településekre.

„Nem igaz, hogy nem lehet átvenni. Egyáltalán nem igaz, hogy nem lehet átvenni” – fogalmazott. Szerinte minden közösség meg tudja magyarázni, hogy az adott megoldások miért nem működnének nála, de ettől még érdemes lenne megvizsgálni, mely elemek alkalmazhatók a helyi körülmények között.

A vita a kilövésekről szól, nem a megelőzésről

Az elmúlt évek országos vitáiban a medvekérdés szinte kizárólag a kilövési kvóták körül forgott. Imecs István szerint eközben aránytalanul kevés figyelem jut a megelőzésre, az intervenciós rendszerekre és a települési alkalmazkodásra. Úgy látja, sokan hajlamosak azt hinni, hogy a problémát önmagában a kilövések növelése megoldhatja.

Idézet
„Kényelmes elhinni, hogy ha ki lehet lőni ezer medvét, akkor megoldódik az én problémám is”

– fogalmazott.

Ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy senki nem vállalja annak felelősségét, hogy a kilövések következtében megszűnnek a konfliktusok.

A szakember nem vitatja a megfelelő vadgazdálkodás és állománykezelés szükségességét, de szerinte azonban a kérdés jóval összetettebb annál, mint hogy kizárólag a kilövések számával lehessen megoldani.

Azt is problémának tartja, hogy miközben a közbeszéd rendszeresen a vadászati kvótákról szól, jóval kevesebben teszik fel azt a kérdést, hogy az önkormányzatok miért nem élnek a már évek óta rendelkezésre álló lehetőségekkel.

„2021 júliusa óta létezik a lehetőség intervenciós csapatok működtetésére. Ahol ez nincs, ott azt kellene megkérdezni, hogy miért nincs. Ne azt kérdezzük, hogy a vadászok miért nem lőhetnek medvéket az erdőben, hanem azt, hogy az adott település miért nem használja ki azokat az eszközöket, amelyek már most rendelkezésére állnak”– mondta.

GPS-nyakörvek, monitoring és adatalapú döntések

A technológia és a tudományos módszerek alkalmazása a tusnádfürdői program egyik fontos eleme.

tusnádfürdő, medve Galéria

Medvebiztos szemeteskuka

Fotó: Haáz Vince

Az elmúlt években több medvét GPS-nyakörvvel láttak el, ami lehetővé teszi az állatok mozgásának és útvonalainak nyomon követését. A településen medvebiztos hulladéktárolókat szereltek fel, az intervenciós csapat pedig olyan eszközöket is használ, amelyek nem minden hasonló egység felszerelésében találhatók meg.

„Paintballpuska, speciális lámpák és más eszközök is használatban vannak. Több olyan technológia van nálunk, amelyet tesztelünk és alkalmazunk az intervenció során”

– mondta.

A szakember ugyanakkor nem elsősorban ezekben látja az újítást, hanem abban, hogy a döntéseket egyre inkább adatokra és tudományos elemzésekre alapozzák. Imecs szerint folyamatosan figyelik a külföldi tapasztalatokat és szakmai eredményeket is.

Arra a kérdésre, hogy tíz év múlva mit tekintene valódi sikernek, Imecs István azt válaszolta: szerinte már most kijelenthető, hogy a tusnádfürdői modell működőképesnek bizonyult, ugyanakkor nem létezik olyan állapot, amikor a medvekérdés egyszer és mindenkorra „megoldódik”.

„Mi soha nem gondolkodunk azon, hogy megoldottuk-e a problémát. Ilyen nincs” – fogalmazott.

Mint mondta, Tusnádfürdő továbbra is az erdő közepén fekszik, ezért mindig fennáll annak a lehetősége, hogy medvék jelennek meg a település közelében, vagy akár konfliktushelyzet alakul ki. Turisták érkezhetnek, akik nem tartják be az ajánlásokat, és olyan események is történhetnek, amelyekre nem lehet teljes bizonyossággal felkészülni.

Éppen ezért a cél nem az, hogy soha többé ne jelenjen meg medve a városban.

A szakember szerint a feladat inkább az, hogy folyamatosan fenntartsák azokat az intézkedéseket, amelyek az elmúlt években beváltak, és a konfliktusok számát a közösség toleranciaszintje alatt tartják.

Elmondása szerint az első két-három év a rendszer kiépítéséről szólt, ezt követően pedig elsősorban a fenntartás vált feladattá. Az elmúlt időszakban már nem nagyon volt mit tovább csökkenteni, ugyanakkor a kialakított állapotot folyamatos munkával fenn kell tartani.

„Mindig készenlétben vagyunk. A figyelmünk nem lankad, állandó a jelenlét és az ezzel kapcsolatos gondolkodás. Ennek köszönhetően nagyon gyorsan tudunk reagálni és nagyon gyorsan sikerül elhárítani a medve jelenlétét” – szögezte le.

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 24., péntek

Fenyegeti-e polgárháború Magyarországot? Éles bírálatokkal illették a Tisza-kormányt Tusványoson

Borítékolható az ádáz politikai küzdelem Magyarországon az áprilisi választásokat kétharmados többséggel megnyert Tisza Párt és az ellenzékbe került Fidesz között, ebből a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor hallgatósága is kapott ízelítőt.

Fenyegeti-e polgárháború Magyarországot? Éles bírálatokkal illették a Tisza-kormányt Tusványoson
Hirdetés
2026. július 24., péntek

Nemzetpolitikai konszenzust sürgetnek a külhoni magyar vezetők

Folytonosságot, kiszámíthatóságot és nemzetpolitikai konszenzust sürgettek a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) keretében pénteken megrendezett nemzetpolitikai kerekasztal résztvevői.

Nemzetpolitikai konszenzust sürgetnek a külhoni magyar vezetők
2026. július 24., péntek

Tanasă kiállt a székelyföldi városban provokációra készülő fekete öves magyargyűlölő mellett

Felzúdulást keltett a soviniszta, magyarellenes román körökben, hogy Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere jelezte: nem kívánja engedélyezni Mihai Tîrnoveanu megmozdulását, amelyet péntek délutánra tervez a háromszéki városban.

Tanasă kiállt a székelyföldi városban provokációra készülő fekete öves magyargyűlölő mellett
2026. július 24., péntek

Orbán Viktor elmondta, mi a „fegyvere” a medvék ellen Erdélyben

Megérkezett Erdélybe Orbán Viktor volt miniszterelnök, aki szombaton megtartja szokás szerinti előadását a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (avagy Tusványos) színpadán.

Orbán Viktor elmondta, mi a „fegyvere” a medvék ellen Erdélyben
Hirdetés
2026. július 24., péntek

Nem csak lakást adnak: tízéves felzárkóztatási program indul a pataréti családokért

Újabb lakhatási és felzárkóztatási programmal segítenék a Kolozsvár melletti nyomortelepeken, mélyszegénységben élő családokat. A kezdeményezés kapcsán többen is kifogásolták, hogy a kedvezményezettek a város különböző lakónegyedeibe költözhetnek.

Nem csak lakást adnak: tízéves felzárkóztatási program indul a pataréti családokért
2026. július 23., csütörtök

Az eurózónához csatlakozás esély, de önmagában nem garancia a jólét növekedésére

Az eurózónához csatlakozás esélyt teremthet, de önmagában nem biztosít garanciát a jólét növekedésére – hangoztatta Banai Péter Benő, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke csütörtökön Tusnádfürdőn.

Az eurózónához csatlakozás esély, de önmagában nem garancia a jólét növekedésére
2026. július 23., csütörtök

Még inkább felgyorsítanák a nagyszabású erdélyi vasútfejlesztés ütemét

Több mint 70 százalékos előrehaladás tapasztalható a korszerűsítési és villamosítási munkálatok terén a Kolozsvárt Nagyváraddal összekötő vasútvonal Kolozs megyei szakaszai közül kettőn, a harmadikon azonban jelentős a lemaradás.

Még inkább felgyorsítanák a nagyszabású erdélyi vasútfejlesztés ütemét
Hirdetés
2026. július 23., csütörtök

Sorozatrabló bukott le egy erdélyi városban: újabb támadása után kattant a bilincs

Két rablással gyanúsított férfi került rekordidő alatt rendőrkézre, miután szerda hajnalban kiraboltak egy nagyváradi férfit a város egyik nonstop üzlete előtt.

Sorozatrabló bukott le egy erdélyi városban: újabb támadása után kattant a bilincs
2026. július 23., csütörtök

A Nagyváradnak járó uniós források felfüggesztését kérik civil szervezetek a Pride-felvonulás betiltása miatt

Az Európai Bizottság közbelépését, és többek között a Nagyvárdnak járó európai uniós források befagyasztását kéri több civil szervezet egy, a uniós testületnek címzett levélben, miután a város önkormányzata idén sem engedélyezi a Pride-felvonulást.

A Nagyváradnak járó uniós források felfüggesztését kérik civil szervezetek a Pride-felvonulás betiltása miatt
2026. július 23., csütörtök

„Az autonómia nem célja, hanem eszköze a megmaradásnak”

Az uniós szabályozás, a közösségi akarat, valamint a többségi hozzáállás fontosságát emelték ki a résztvevők csütörtökön a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor Kárpát-medencei magyar autonómiatörekvésekről rendezett pódiumbeszélgetésén.

„Az autonómia nem célja, hanem eszköze a megmaradásnak”
Hirdetés
Hirdetés