
Tőke Ervin arra kéri az érdeklődőket, vigyenek magukkal székely zászlót a tüntetésre
Fotó: Veres Nándor
Tüntetést szervez kedden Csíkszeredában Klaus Johannis államfő látogatása idején az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP). Az alakulat „az elmúlt időszak magyarellenes megnyilvánulásai miatt” demonstrál.
2017. július 17., 17:192017. július 17., 17:19
2017. július 17., 17:402017. július 17., 17:40
Tőke Ervin, az EMNP országos alelnöke, az alakulat ifjúsági szervezetének, a Mintának a vezetője hétfői közleményében jelentette be a Hargita Megyei Tanács épülete előtt kedden 9 és 11 óra között tartandó tüntetést. Ekkor Klaus Johannis államelnök helyi és megyei önkormányzati képviselőkkel találkozik a hargitai megyeházán.
„Arra kérjük szimpatizánsainkat és mindazokat, akik aggódnak az elmúlt időszak magyarellenes megnyilvánulásai miatt, hogy – velünk együtt – vegyenek részt a megmozduláson!
A résztvevőket arra kérik, lehetőségeik szerint vigyenek magukkal székely zászlót, ezzel is jelezve a magyar közösségnek a szabad szimbólumhasználathoz való jogát és „határozott autonómiaigényét”.
Néhány nappal ezelőtt kibocsátott felhívásában a Minta arra kérte a székelyeket, hogy Johannis keddi székelyföldi látogatására tűzzék ki házaikra a székely zászlót. A felhívás szerint ezzel a gesztussal egyfelől a székely vendégszeretetről üzenhetnének az államfőnek, másfelől pedig azt mutathatnák meg, hogy Székelyföld igenis létezik, a székelyek autonóm közösségként a szülőföldjükön akarnak jövőt építeni maguknak.

Arra kérte a székelyeket a Minta, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) ifjúsági szervezete, hogy Klaus Johannis elnök keddre tervezett székelyföldi látogatására tűzzék ki házaikra a székely zászlót.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.
Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn meghosszabbította a sárga, vagyis elsőfokú hőségriasztást Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára őrizetbe vettek, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy nőt és hat férfit a Kolozs megyei Récekeresztúron történt mentőautó-személyzet elleni támadás ügyében.
Az elmúlt évek legnagyobb beruházásába fogott Nagyvárad: a város közlekedési rendszerének teljes újragondolásába. A cél nem csupán az autóforgalom gyorsítása volt, hanem az is, hogy a villamosközlekedés megszabaduljon a zsúfolt útkereszteződésektől.
A napokon át tartó kánikula idején sok lakásban éjszakára sem csökken 25–30 Celsius-fok alá a hőmérséklet, miközben a házi patikában ott sorakoznak a tabletták, kapszulák, szemcseppek vagy éppen az inzulin.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vasárnap sárga jelzésű, hétfő 10 órától kedd 10 óráig érvényes hőségriasztást adott ki Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Kövekkel, botokkal és fejszékkel támadtak a Kolozs megyei Récekeresztúron (Recea-Cristur) feldühödött falusiak egy mentőautóra az úgynevezett „fekete mentőről” szóló rémhírek hatására, súlyos szemsérülést okozva a jármű vezetőjének.
szóljon hozzá!