
A Bihar megyei önkormányzat tulajdonába kerülhet a nagyváradi Rimanóczy szálló és gőzfürdő Mészáros (Nicolae Grigorescu) utca 1. szám alatti épületszárnya. A megyei képviselő-testület tagjai pénteken döntöttek arról, hogy az önkormányzat élni fog elővásárlási jogával.
2017. március 06., 13:362017. március 06., 13:36
Ioan Mang, a Bihar megyei önkormányzat alelnöke az Agerpres hírügynökségnek úgy nyilatkozott: a Rimanóczy szálló B szárnyát több más épülettel együtt az UniCredit Bank kínálja eladásra. A megyei önkormányzat pedig él elővásárlási jogával, és reméli, hogy ezen körülmény figyelembevételével a bank leválasztja a szóban forgó épületet az ajánlatcsomagban szereplő többi ingatlanról, így sikerült megvásárolni.
A Bihar Megyei Tanács azt követően döntött úgy, élni fog elővásárlási jogával, hogy a két másik érintett intézmény – a nagyváradi polgármesteri hivatal és a Bihar megyei kulturális igazgatóság – jelezte: lemond erről a jogáról, nem áll szándékában a műemlék épület megvásárlása. A megyei tanács egyúttal 310 ezer eurót is kiutalt a tranzakcióra.
Pásztor Sándor, a Bihar megyei tanács elnöke azt mondta, a testület pénteki lépése meggátolja, hogy más vásárló szerezhesse meg az ingatlant, mindaddig, amíg sikerül megállapodni az eladóval. „Most megakadályoztuk annak lehetőségét, hogy eladjanak egy, az épített örökség részét képező épületet, amelyhez nekünk is jogunk van” – magyarázta Pásztor Sándor.
Az egykor szebb napokat megélt ingatlan különben nagyon rossz állapotban van, hosszú évek óta nincs használatban. Az eklektikus stílusú szálló építéséhez 1891-ben látott hozzá idősebb Rimanóczy Kálmán, a fürdőt és a huszonhét szállodaszobát pedig még abban az évben, október elsején meg is nyitották. Az épületegyüttes ugyanakkor a mai formáját bővítések nyomán 1904-ben érte el.
Miközben 2026 első felében csaknem 14 százalékkal kevesebb turista érkezett a romániai agropanziókba, a helyi gasztronómiai pontok száma tovább nőtt, és már új törvény is ösztönözné a falusi élményprogramokat.
Mintegy 120 rendezvénnyel várja a bánsági nagyváros magyar közösségét és a más nemzetiségű érdeklődőket vasárnap estig a XI. Temesvári Magyar Napok.
Tűz keletkezett szombatról vasárnapra virradóra a kolozsvári Hașdeu (Kőkert) diákkampusz 17-es bentlakásának ötödik emeletén. Az épületben mintegy kétszáz diák tartózkodott, többségük még a tűzoltók megérkezése előtt kijutott a kollégiumból.
Ételmérgezésre utaló tünetek jelentkeztek szombat este egy zártkörű rendezvény résztvevőinél a Szeben megyei Feleken (Avrig), a Brukenthal-palota rendezvénytermében.
Lassan eltűnik a magyar üzletekből a valódi parajdi só: a 2025-ös bányakatasztrófa előtt kitermelt készletek a gyártóknál lényegében elfogytak, és már a kereskedőknél is egyre kevesebb maradt. A kieső mennyiséget részben dési sóval pótolják.
Miközben a gyerekek egyre több időt töltenek zárt terekben és képernyők előtt, a természetpedagógia éppen az ellenkező irányba hívja őket: ki a szabadba, ahol lehet sarat dagasztani, menedéket építeni, nyomokat követni, felfedezni és közben tanulni.
Visszaesett az illegális migráció és a lopott gépjárművek felderítése a román–magyar határ térségében Románia 2025. január 1-jei schengeni csatlakozása óta. A Nagyváradi Területi Határrendészeti Felügyelőség sajtóosztálya válaszolt a Krónika kérdéseire.
Szeptember 27-től szigorúbb uniós szabályok vonatkoznak arra, mit állíthatnak a cégek termékeik és működésük környezeti hatásáról.
Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&
Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.
szóljon hozzá!