Hirdetés

Tovább késik a omladozó csíkszeredai vasútállomás felújítása

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Nemcsak a tej-kifli programot, hanem a csíkszeredai vasútállomás felújítását is negatívan érintette a közbeszerzésekre vonatkozó törvény módosítását követő bizonytalanság, valamint az elektronikus közbeszerzési rendszerben történt, késlekedést eredményező változások. 

Kovács Attila

2016. szeptember 22., 18:532016. szeptember 22., 18:53

Noha az állomásépület felújításához és a peronok megemeléséhez szükséges két közbeszerzési eljárás kiírását korábban elkészítették, az nem jelenhetett meg, később pedig módosított formában kellett újrafogalmazni a törvény változásai miatt.

Ezt Ioan Pintea, a Román Vasúttársaság (CFR) Brassói Területi Igazgatóságának vezetője közölte lapcsaládunkkal . „Az ősz folyamán lezajlik a versenytárgyalás, az ajánlatok értékelése, de a munkálatok megkezdésére már nem lesz lehetőség” – magyarázta az igazgató, aki szerint a területi igazgatóság beruházási programjában szereplő beavatkozásokat így csak jövőre végezhetik el.

Pintea korábban azt nyilatkozta, hogy az alacsony peronok megemelése az elsőrendű feladat, ezért ezzel indul majd a beruházás. Tervben van a tetőzet javítása, az ajtók és az ablakok cseréje, a vakolat kijavítása és az épület külső festése. Az első vágány melletti peront várhatóan megemelik és újraaszfaltozzák, a többi vágány mellett viszont kisebb mértékű lesz a járószint emelése.

Amint arról beszámoltunk, különböző okok miatt több éve húzódik az egyik legforgalmasabb székelyföldi vasútállomás felújítása. Öt évvel ezelőtt még nyolcmillió eurós beruházást terveztek, de aztán az is kiderült, hogy európai uniós támogatási lehetőség hiányában a vasúttársaságnak saját pénzből kell elvégeznie a felújítást.

2014 őszén kivitelezési szerződést is kötöttek a munkálatokra, de a tervezés során elvégzett szakértői vizsgálat megállapította, hogy az állomás épülete megerősítésre szorul, amely többe kerül, mint a felújításhoz rendelkezésre álló összeg. Ezért a kivitelezési szerződést felbontották, és tavaly sem történt meg a várt változás. Újabb tervezés után az idén két közbeszerzési eljárás kiírását késleltették a már említett törvénymódosítások, a munka így ezúttal is elmarad.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 12., szerda

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai

Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
2026. augusztus 11., kedd

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében

Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében
2026. augusztus 11., kedd

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok

Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok
2026. augusztus 11., kedd

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő

Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő
Hirdetés
Hirdetés