
Tizenhárom százalékkal nőtt azok aránya, akiktől meghatározott időre megvonták a gyereknevelési segélyt, a családi pótlékot, illetve az állam által a hátrányos helyzetűeknek biztosított minimáljövedelmet – számolt be az Economica.net gazdasági hírportál, a segélyek kifizetésével foglalkozó ügynökség adataira hivatkozva.
2015. június 02., 19:402015. június 02., 19:40
Mint kiderült: az állam mintegy 10 600 személy esetében vonta meg 2015 első öt hónapjában a juttatásokat, mivel az érintettek nem fizették ki tavaly áprilisig 2014-es adójukat a tulajdonukban lévő javak után. A kormány ezzel több mint 3,68 millió lejt takarított meg. Tavaly 9400 személy volt ilyen helyzetben.
Egyébként 2012-ben lépett hatályba az előírás, miszerint az állammal szemben tartozást felhalmozó magánszemélyeknek meghatározott ideig nem jár az említett háromféle juttatás. Amennyiben az érintettek kifizetik tartozásaikat, az állam a következő hónaptól folyósítja ismét a gyereknevelési segélyt, a családi pótlékot és a minimáljövedelmet, ha azonban öt hónap múlva sem róják le adósságukat, végleg felfüggesztik a juttatások kifizetését.
Sárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) kánikula miatt az ország hat nyugati és északnyugati megyéjére.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
szóljon hozzá!