
Úgy tűnik, a román kormány el akarja engedni a civil szervezetek kezét, nem veszi komolyan azt a szolgálatot, amit ezek a szervezetek végeznek, gyakran önkéntesen – hívta fel a figyelmet Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke azon a sajtótájékoztatón, melynek keretében a civilek által benyújtott támogatásokat ismertették.
2017. május 24., 17:382017. május 24., 17:38
„Az év elején áldatlan helyzet alakult ki, hiszen a kormány már tavaly szerződést kötött a nonprofit szervezetekkel a szociális szolgáltatások finanszírozására, a megígért pénzt januárban folyósította, majd februárban leállította a támogatást, és márciusban is csak 75 százalékban adta meg, amiatt főleg az otthoni beteggondozás került veszélybe” – emlékeztetett a tanácselnök, meggondolatlannak, felelőtlennek nevezve a kormány döntését.
Hangsúlyozta, akkor a megyei önkormányzat sem tudott segíteni, mert nem volt költségvetésük, ám megígérték, hogy idén megkétszerezik a tavalyi pályázati alapot.
Vass Mária, a programot lebonyolító szociális ellátási és gyermekvédelmi vezérigazgatóság vezetője elmondta, nyolc civil szervezet 13 pályázatot nyújtott be, ebből négy vonatkozik az otthoni beteggondozásra, hat nappali központ működtetésére, kettő fogyatékkal élők foglalkoztatására, és egy közösségekben végzett szociális szolgáltatások biztosítására.
Példaként említette: az egészségbiztosítási pénztár havi kerete például három-négy beteg otthoni ellátására elég, és a pénz lehívása annyira bürokratikus, hogy nem is élnek vele.
Makkai Péter, a sepsiszentgyörgyi Diakónia Keresztény Alapítvány igazgatója kifejtette, szerinte a román kormány autonómiára szoktatja a civil szférát, de ma már külföldről is egyre kevesebb támogatást kapnak.
Lassan eltűnik a magyar üzletekből a valódi parajdi só: a 2025-ös bányakatasztrófa előtt kitermelt készletek a gyártóknál lényegében elfogytak, és már a kereskedőknél is egyre kevesebb maradt. A kieső mennyiséget részben dési sóval pótolják.
Miközben a gyerekek egyre több időt töltenek zárt terekben és képernyők előtt, a természetpedagógia éppen az ellenkező irányba hívja őket: ki a szabadba, ahol lehet sarat dagasztani, menedéket építeni, nyomokat követni, felfedezni és közben tanulni.
Visszaesett az illegális migráció és a lopott gépjárművek felderítése a román–magyar határ térségében Románia 2025. január 1-jei schengeni csatlakozása óta. A Nagyváradi Területi Határrendészeti Felügyelőség sajtóosztálya válaszolt a Krónika kérdéseire.
Szeptember 27-től szigorúbb uniós szabályok vonatkoznak arra, mit állíthatnak a cégek termékeik és működésük környezeti hatásáról.
Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&
Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.
Nem ért egyet az RMDSZ az egyenruhaviselés országos szintű kötelezővé tételével – közölte pénteken Kelemen Hunor elnök. A politikus igazat ad a kötelező egyenruhaviselés ellen tiltakozó Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének.
Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.
szóljon hozzá!