Hirdetés

Találkozási pont lett a Játszó.tér: rendezvénysorozattal ünneplik a születésnapot

•  Fotó: Facebook/Én is szeretnék játszani

Fotó: Facebook/Én is szeretnék játszani

Egyéves születésnapjának alkalmából szervez rendezvénysorozatot az Én is szeretnék játszani! elnevezésű közösségi projekt. Könczei Zsolt, a kezdeményezés kommunikációs felelőse a Krónikának számolt be a szombaton kezdődő esemény programjáról, a megvalósított tervekről, valamint a projekt dédelgetett álmairól.

Bede Laura

2017. június 16., 19:182017. június 16., 19:18

Egyéves születésnapját ünnepli az Én is szeretnék játszani! elnevezésű, Kolozsváron létrehozott közösségi projekt, kedvezményezettjei azok a családok, amelyben sajátos vagy eltérő nevelési igényű gyerekek élnek. A születésnapi rendezvénysorozat keretében

szombaton a kincses városbeli Magyar utcában székházavatóra és a kilencedik alkalommal szervezendő Játszó.térre kerül sor.

Hirdetés

„A székházavatóra különböző kisebb programokkal készülünk, mint a papírsárkány-készítés, ha az idő megengedi, akkor lehet sütögetni a kertben, és valószínűleg lesz meseolvasás is” – mondta el lapunknak Könczei Zsolt, az Én is szeretnék játszani! projekt kommunikációs felelőse.

•  Fotó: Facebook/Én is szeretnék játszani Galéria

Fotó: Facebook/Én is szeretnék játszani

Az ünnepi rendezvénysorozat június 20-án folyatódik egy minikonferenciával, amelyen az érdeklődőknek betekintést nyújtanak a fogyatékkal élők és a szűkebb-tágabb környezetük közti interakció lehetőségeibe. Az eseményen dr. Orbán Réka egyetemi adjunktus a személyre szabott oktatás megvalósításáról beszél, dr. Berszán Lídia családterapeuta, egyetemi docens Amikor a kevesebb több? – hosszú távú megküzdés tényezői címmel tart előadást, Péter Ildikó, a Kozmutza Flóra Hallássérültek Speciális Iskolájának igazgatóhelyettese a szegregáció fogalmának átminősülését tárgyalja, Halmen Balázs, egy kolozsvári futárcég alapítója új kezdeményezésébe – elektromos kerekesszékkel közlekedő mozgássérülteknek ajánlana munkát – avatja be a közönséget, Cseh Katalin, a kolozsvári vakok és gyengénlátók líceumának magyartanára Világtalan világosság címmel tart előadást, valamint Ilyés Irén pszichológus játékos workshoppal készül.

A rendezvénysorozat másik programpontja az a kortárs művészeti aukció, amelyet július 8-án jótékonysági céllal szerveznek. „Az aukció során bejövő pénzből egy olyan konyhát szeretnénk kialakítani és berendezni a székházban, ahol a különböző fogyatékkal élő fiatalok kipróbálhatják a szakácskodást.

Idézet
Van egy dédelgetett álmunk, hogy elindítjuk az Én is szeretnék dolgozni projektet, ez a konyha egyrészt ennek adna teret."

A születésnapi rendezvénysorozat pedig Müller Péter Sziámi and Friends zenekar koncertjével zárul július 8-án” – részletezte a Könczei Zsolt. Hozzátette, a projekt első évében sok mindent sikerült megvalósítaniuk, egyrészt Kolozsvárnak végre van egy kerekesszékesek számára is használható hintája. Másrészt létrehoztak egy olyan rendezvénysorozatot, ahol együtt játszhatnak, illetve találkozhatnak a fogyatékkal élő személyek.

•  Fotó: Facebook/Én is szeretnék játszani Galéria

Fotó: Facebook/Én is szeretnék játszani

Idézet
Vannak olyan visszatérő gyerekek vagy felnőttek, akik várják minden hónapban azt az időpontot, amikor jöhetnek a Játszó.térre.

Igazából egy találkozási pont lett ez a rendezvénysorozat” – mondta a projekt kommunikációs felelőse. Könczei Zsolt lapunknak azt is kifejtette, hogy először a közeli események megvalósításán dolgoznak, azt szeretnék, hogy a Játszó.tér mindenképp megmaradjon, és minden hónapban megszervezzék.

Hozzátette, ha az aukcióból bejön a megfelelő összeg, és a kolozsvári vállalkozók idén is támogatják a kezdeményezést, akkor szeretnék berendezni és használhatóvá tenni a székházban a konyhát, illetve a budapesti Nem adom fel kávéház mintájára létrehozni az Én is szeretnék dolgozni projektet.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 26., szombat

Dési só váltja fel a parajdit a magyar piacon

Lassan eltűnik a magyar üzletekből a valódi parajdi só: a 2025-ös bányakatasztrófa előtt kitermelt készletek a gyártóknál lényegében elfogytak, és már a kereskedőknél is egyre kevesebb maradt. A kieső mennyiséget részben dési sóval pótolják.

Dési só váltja fel a parajdit a magyar piacon
Dési só váltja fel a parajdit a magyar piacon
2026. szeptember 26., szombat

Dési só váltja fel a parajdit a magyar piacon

Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Négy fal helyett kaland és egy kis N-vitamin – Mi fán terem a természetpedagógia?

Miközben a gyerekek egyre több időt töltenek zárt terekben és képernyők előtt, a természetpedagógia éppen az ellenkező irányba hívja őket: ki a szabadba, ahol lehet sarat dagasztani, menedéket építeni, nyomokat követni, felfedezni és közben tanulni.

Négy fal helyett kaland és egy kis N-vitamin – Mi fán terem a természetpedagógia?
2026. szeptember 26., szombat

Román–magyar határ: visszaesett az illegális migráció, és megugrott a felderített kábítószeres esetek száma

Visszaesett az illegális migráció és a lopott gépjárművek felderítése a román–magyar határ térségében Románia 2025. január 1-jei schengeni csatlakozása óta. A Nagyváradi Területi Határrendészeti Felügyelőség sajtóosztálya válaszolt a Krónika kérdéseire.

Román–magyar határ: visszaesett az illegális migráció, és megugrott a felderített kábítószeres esetek száma
2026. szeptember 26., szombat

Erdélyben is szigorúbb mérce jön a zöld ígéretekre: mit jelent ez a termelőknek és a vásárlóknak?

Szeptember 27-től szigorúbb uniós szabályok vonatkoznak arra, mit állíthatnak a cégek termékeik és működésük környezeti hatásáról.

Erdélyben is szigorúbb mérce jön a zöld ígéretekre: mit jelent ez a termelőknek és a vásárlóknak?
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Több mint 300 dolgozót bocsát el erdélyi üzeméből a japán Fujikura

Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&

Több mint 300 dolgozót bocsát el erdélyi üzeméből a japán Fujikura
2026. szeptember 26., szombat

Lesodródtak az útról, esélyük sem volt: két fiatal vesztette életét Petrozsényben

Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.

Lesodródtak az útról, esélyük sem volt: két fiatal vesztette életét Petrozsényben
2026. szeptember 25., péntek

Pedofília gyanújával vettek őrizetbe egy huszonéves bánsági férfit

Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.

Pedofília gyanújával vettek őrizetbe egy huszonéves bánsági férfit
Hirdetés
2026. szeptember 25., péntek

Csalók hálójában: 95 ezer lejes hitelt vetettek fel egy marosvásárhelyi nővel

Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.

Csalók hálójában: 95 ezer lejes hitelt vetettek fel egy marosvásárhelyi nővel
2026. szeptember 25., péntek

Diákkori büntetése és a MAKOSZ tiltakozása miatt nem támogatja a kötelező egyenruhaviselést az RMDSZ elnöke

Nem ért egyet az RMDSZ az egyenruhaviselés országos szintű kötelezővé tételével – közölte pénteken Kelemen Hunor elnök. A politikus igazat ad a kötelező egyenruhaviselés ellen tiltakozó Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének.

Diákkori büntetése és a MAKOSZ tiltakozása miatt nem támogatja a kötelező egyenruhaviselést az RMDSZ elnöke
2026. szeptember 25., péntek

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok

Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok
Hirdetés
Hirdetés