
Táblagépek révén korszerűsíti a hallássérültek oktatását a kolozsvári Kozmutza Flóra Hallássérültek Speciális Iskolája. A beruházást az Orange mobiltelefon-szolgálató pályázati kiírásán elnyert 40 ezer eurós támogatásból finanszírozzák – jelentette be hétfőn az iskola vezetése a támogató cégek képviselőivel közösen.
2014. február 10., 19:312014. február 10., 19:31
A táblagépekre a kolozsvári Evoline szoftverfejlesztő cég készített egy Drag & Learn (szó szerinti fordításban húzz és tanulj) oktatási programot, amelyet a hallássérült gyerekek oktatására fejlesztettek ki. Kiss Csilla, az iskola igazgatója elmondta: több vizuális didaktikai eszközre van szükségük, hiszen ezek ellensúlyozhatják a hallássérültek tanulási nehézségeit.
Polacsek Tamás gyógypedagógus, a projekt ötletgazdája arról számolt be, hogy a tabletek segítségével úgynevezett oktatási forgatókönyveket állítanak össze. A táblagépek ugyanakkor lehetővé teszik, hogy felmérők írásakor videón, jelnyelvvel is elmondják a feladatot a gyerekeknek, akik könnyebben megértik, mi a dolguk.
Hozzáfűzte: nem elég az informatikai eszközök használatát heti egy informatikaórára szűkíteni, a táblagép bármelyik órán használható. A pedagógus szerint a táblagépek használatához oktatási stratégiára van szükség, ezért a jövőben 200 „oktatási forgatókönyvet\" készítenek el. Az Evoline által erre a célra kifejlesztett szoftver költségeinek csak egytizedét fedezték pályázati forrásokból, a fennmaradt költségeket a szoftverfejlesztő cég vállalta magára.
Dr. Barabás László, a cég kutatási és fejlesztési részlegének vezetője elmondta, a gépek szoftverjét a hallássérült gyerekek sajátosságainak megfelelően fejlesztették ki. Használatuk rendkívül egyszerű, elég hozzá a hétköznapokban immár megszokott böngészőprogram. Hozzáfűzte, a projekt második szakaszában az oktatási forgatókönyveket megosztják az ország másik 18 hallássérült iskolájával is, melyek ingyenesen használhatják majd a szoftvert. Ugyanakkor az érdeklődő iskolák közül kettőt Samsung Galaxy Note típusú táblagépekkel is ellátnak.
Fodor Amália, a projektet finanszírozó Orange Alapítvány ügyvezetője elmondta: azért döntöttek a projekt támogatása mellett, mert tetszett nekik, hogy az iskola a többi hasonló tanintézetre is gondolt.
Több mint 17 millió lejes beruházás révén újul meg Erdély utolsó tényleges fejedelmének, I. Apafi Mihálynak otthona, a Szeben megyei Erzsébetvárosban található Apafi-kastély.
SRI-lehallgatások, visszavont vesztegetési feljelentés, két hiányzó irat, vitatott útépítési kifizetések és több mint egy évtizedes bírósági huzavona áll Borboly Csaba büntetőügyének hátterében. Kolozsvári sajtótájékoztatón ismertették a részleteket.
Sokan adtak hangot nemtetszésüknek azt követően, hogy kiderült: a Kolozs megyei tanfelügyelőség átiratot küldött a megye oktatási intézményeinek a tanévkezdő Te Deum istentiszteleten való részvételről.
Kolozsvárban betiltják a játékgépeket és az egyéb fizikai helyszíneken működő szerencsejátékokat – a kincses város képviselő-testülete pénteken elfogadta azt a határozattervezetet, amely előírja ezek tevékenységének betiltását a város területén.
Ki kellett lőni egy medvét Brassópojánán, mivel veszélyeztette a turisták testi épségét.
Új táska, tolltartó és cipő nélkül is meghaladhatja az ötszáz lejt a tanévkezdés. Egy szülő költségeit vettük számba, egy pedagógust pedig arról kérdeztünk, min lehet spórolni.
A magyar kormány támogatóan viszonyul a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCsSz) tevékenységéhez. Legalábbis ez derült ki, amikor Lannert Judit oktatási miniszter csütörtökön online beszélgetést folytatott csángó gyerekekkel.
Rátámadt egy idős férfira egy medve, amelyet előzőleg elgázolt egy autó a Maros megyei Erdőszentgyörgyön – közölte a megyei rendőr-kapitányság.
Farkasok terrorizálják egy ideje a Hunyad megyei Petrilla városához tartozó beosztott falu, Csimpa lakóit.
Traktor alá szorult és életét vesztette szerdán Damian Diniș, a Hunyad megyei Boica (Băița) község polgármestere. Az 58 éves elöljáró a település közelében dolgozott, amikor a munkagép felborult.
szóljon hozzá!