
Fotó: Gligor Róbert László
Tízezer lejes bírsággal sújtotta a segesvári bíróság azt a szovátai férfit, aki tavaly Wass Albert-szobrot állított fel lakóháza udvarán a Maros megyei városban. Az ítéletről a magyarellenes feljelentéseiről elhíresült Dan Tanasă számolt be blogján, a hivatkozott bíróság ugyanakkor még nem tette közzé honlapján a végzést.
2015. november 27., 19:572015. november 27., 19:57
2015. november 27., 21:482015. november 27., 21:48
A november 24-én született alapfokú ítélet a fasiszta, rasszista és xenofób ideológia terjesztését, a béke és emberiség elleni bűncselekményeket elkövető személyek kultuszát tiltó, 2012/187-es számú jogszabály alapján született.
A segesvári bíróság egyúttal elrendelte a büszt, az író nevét tartalmazó plakett és három magyar nemzeti színű szalag elkobozását is. Az ítélet ugyanakkor 850 lejes perköltség és 550 lejes nyomozati költség megtérítésére is kötelezi a szovátai férfit.
Mint arról beszámoltunk, Tóth Ferenc tavaly pünkösdvasárnap állított fel egy Wass Albertet ábrázoló mellszobrot szovátai háza udvarán. Az amerikai emigrációban 1998-ban, kilencvenévesen elhunyt írót fiatal katonatisztként, bajusszal ábrázoló műkő mellszobor Miholcsa József képzőművész alkotása, aki Tóth felkérésére készítette el a büsztöt.
A leleplezést követően a Maros megyei rendőrség házkutatást folytatott nála, majd gyanúsítottként többször kihallgatták. A rendőrség még tavaly júniusban elkobozta a szobrot. Tóth Ferenc annak idején politikai koncepciós pernek nevezte a hatósági eljárást. „Demokráciában senkit nem lehet meghurcolni politikai nézetei miatt, de ebben az esetben határozottan ez történik” – fejtette ki véleményét tavaly a szoborállító férfi.
A Floridában elhunyt erdélyi író a román kommunista rezsim utasítására 1946-ban született ítélet alapján háborús bűnösnek számít Romániában. A családnak évekkel ezelőtt nem sikerült perújrafelvételt kérnie a bukaresti legfelsőbb bíróságon. A perújrafelvételről szóló per során a Wass családot képviselő Kincses Előd marosvásárhelyi ügyvéd túlkapásnak nevezte a szovátai szobor elkobozását, ugyanakkor leszögezte: egyáltalán nem bizonyított, hogy Wass Albertnek valamiféle szerepe is lett volna a második bécsi döntés után történt vasasszentgothárdi gyilkosságokban.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
szóljon hozzá!