
Fotó: Haáz Vince
A kölcsönös tisztelet talajára helyezné Románia és Magyarország kapcsolatait a magyar kormány – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Marosvásárhelyen. A politikus közölte: a Maros-mezőségi gazdaságfejlesztési program keretében másfél milliárd forintos támogatást nyújtottak.
2018. március 22., 18:062018. március 22., 18:06
2018. március 22., 18:442018. március 22., 18:44
A magyar kormány erőfeszítéseket tesz azért, hogy Románia és Magyarország kapcsolatait a kölcsönös tisztelet talajára helyezze, és a román kormány részéről minden eddiginél több nyitottságot tapasztalnak – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Marosvásárhelyen.
A miniszter a magyar állam által finanszírozott Maros-mezőségi gazdaságfejlesztési programot lebonyolító Pro Economica Alapítvány székházában tartott sajtótájékoztatóján elmondta:
Szijjártó örvendetesnek nevezte, hogy a két ország közötti kereskedelmi forgalom megközelíti az évi 8 milliárd eurót, ami azt is jelenti, hogy
Megemlítette: a Maros-mezőségi gazdaságfejlesztési program keretében – amelyet tavaly kísérleti jelleggel indított el a magyar kormány – 526 kisvállalkozó és gazdálkodó pályázott, akik közül 501-en nyertek támogatást, összesen másfél milliárd forint értékben. Megjegyezte, a telekkönyvezésre kért támogatásokat már ki is fizették, az egyéb természetű támogatások kifizetése áprilisban várható.
Fotó: Haáz Vince
„Ha a politikai szándék megvan, a jogi kérdéseket meg lehet oldani” – vélekedett a magyar külügy vezetője, utalva Liviu Dragnea szociáldemokrata (PSD-s) pártelnök Orbán Viktor miniszterelnöknek tett ígéretére, miszerint a balliberális koalíció készen áll megoldani a vásárhelyi felekezeti iskola helyzetét.
A román–magyar földgáz-kereskedelemre vonatkozó kérdésre a miniszter elmondta: fontosnak tartják Magyarország gázellátásának a diverzifikálását. Erre eddig nem nyílt lehetőség, mert Horvátország nem építette meg az ehhez szükséges LNG-terminált, Románia pedig nem kétirányúsította a terminált.
Hozzátette: a romániai fekete-tengeri lelőhely kitermelésének a jogát birtokló osztrák–amerikai konzorcium döntése nyomán a román és a magyar gázvezetéket üzemeltető cégek, a román Transgaz és a magyar FGS kiírták a magyar–román interkonnektor román–magyar irányú szállításának a kapacitáspályázatát. Ezen a pályázaton, amelyen a 2022 és 2037 közötti időszakra lehetett lekötni a román–magyar gázinterkonnektor kapacitását,
Ez azt jelenti, hogy ha a fekete-tengeri gázkitermelés 2022-ben megkezdődik, és ha Magyarország felé kezdenek gázt szállítani, a teljes szállítási kapacitást magyar vállalatok kötötték le – magyarázta.
Fotó: Haáz Vince
Arra az újságírói kérdésre, miszerint a kétoldalú viszony kiengesztelése és javulása ad-e okot arra, hogy hosszas szünet után a két ország ismét közös kormányülést szervezzen, Szijjártó Péter két feltételt jelölt meg. Az első, hogy a Fidesz-KDNP megnyerje az április 8-i országgyűlési választásokat, a második, hogy minél több konkrétum kerüljön napirendre.
– szögezte le a magyar diplomácia vezetője.
Fotó: Haáz Vince
Szijjártó továbbá bejelentette, a magyar és a román hatóságok megállapodtak arról, hogy április 8-án, a magyarországi országgyűlési választások napján közép-európai idő szerint 8 és 18 óra között is nyitva tart majd az a tíz ideiglenes határátkelőhely, amelyet jelenleg csak szombatonként használhatnak a két ország állampolgárai. A külügyminiszter elmondta: a két ország határán jelenleg 11 átkelőhelyen lehet állandó jelleggel átjutni, ezért Románia kormányával megegyeztek abban, hogy
Hozzátette: nyitottság van román részről arra is, hogy Zajta és Nagypeleske között is állandóvá tegyék a határátkelőhelyet. „Számítunk arra, hogy a határon túliak nagy számban leadják a szavazatukat. Azt szeretnénk, ha a következő Országgyűlés az egész világ magyarságának a politikai akaratát tükrözné” – jelentette ki.
Szijjártó Péter a 25. marosvásárhelyi Tudományos Diákköri Konferencia megnyitóján
Fotó: Haáz Vince
A sajtótájékoztatón Péter Ferenc, a Maros megyei önkormányzat elnöke elmondta: példás együttműködés alakult ki az elmúlt időszakban a magyar kormánnyal, és reményét fejezte ki, hogy a jó viszony a választások utánra is megmarad. Az RMDSZ politikusa arra buzdított, hogy az erdélyi magyarok éljenek a magyarországi szavazati jogukkal, és támogassák azt a kormányt, amellyel a jelenlegi kapcsolat kialakult.
Szijjártó Péter csütörtökön délután a 25. marosvásárhelyi Tudományos Diákköri Konferencia megnyitóján mondott köszöntőbeszédet a Kultúrpalota nagytermében. Kijelentette: a folyamatos technológiai újításokhoz igazodó világban a magyarság versenyképessége nagymértékben múlik a fiatalok kreativitásán. Azt kívánta a Tudományos Diákköri Konferencia résztvevőinek, hogy szorgalmukkal, kreativitásukkal tegyenek hozzá a magyar nemzet sikeréhez.
Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.
Nem ért egyet az RMDSZ az egyenruhaviselés országos szintű kötelezővé tételével – közölte pénteken Kelemen Hunor elnök. A politikus igazat ad a kötelező egyenruhaviselés ellen tiltakozó Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének.
Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.
Megosztó kérdésnek bizonyul Romániában az iskolai egyenruha kötelezővé tétele, miután a szenátus már rábólintott a tervezetre, aminek sok pedagógus és szülő nem örül, magyar diákszervezetek pedig tiltakoznak ellene.
A még felújítás alatt álló Magyar Ház is hangsúlyos helyszíne a csütörtökön este kezdődő 11. Temesvári Magyar Napoknak. A bánsági magyarság legnagyobb rendezvénysorozatán színes programkínálattal várják az érdeklődőket – mondta Tamás Péter.
Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában.
Csaknem egy évvel azután, hogy az épületekről leváló vakolat miatt veszélyessé vált és a város önkormányzata kénytelen volt lezárni, végre megújulhat Brassó egyik nevezetessége, a Zsinór utca.
A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.
A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.
Halad a fejlesztés Erdély egyetlen működő sóbányájában: egyeztetést tartott Torda polgármestere a József-tárna felújításáról. A 25 milliós eurós uniós, forrásból finanszírozott beruházás tavaly óta fokozottan fontossá vált Erdély turizmusa számára.
szóljon hozzá!