
Nincs ki begyűjtse a háztartási szemetet a Beszterce-Naszód megyei településeken, miután a szolgáltatással megbízott Vitalia Rt. bejelentette, egyoldalúan felbontja a hulladékgazdálkodás koncessziójáról szóló szerződést a megyei köztisztasági vállalattal (A. D. I. Deşeuri).
2016. augusztus 25., 19:522016. augusztus 25., 19:52
A súlyos anyagi gondokkal küszködő Vitala azzal indokolta lépését, hogy lejárt a működési engedélye, és pénzügyi problémái miatt azt nem is tudta meghosszabbítani. Amennyiben a Vitalia folytatná a tevékenységét, a környezetvédelmi hatóság akár napi 50 000 lejes bírságot is kiróhatna rá – derül ki továbbá a Vocea Transilvaniei hírportál által idézett közleményből.
A megyei köztisztasági vállalat csütörtökön szintén közleményben ismerte el, felbontották a Vitalával 2014 februárjában megkötött koncessziós szerződést, és azt ígérték, az elkövetkező napokban mindent megtesznek annak érdekében, hogy ne kelljen készenléti állapotot hirdetni a begyűjtetlen szemét miatt. A vállalat továbbá bejelentette, a lehető legrövidebb időn belül – lehetőleg már a jövő hét elején – összeállítják az iratcsomót egy új licit kiírása érdekében.
Szerdán délután egyébként tiltakozást is szerveztek a Nemzeti Liberális Párt (PNL) ifjúsági szervezetének a kezdeményezésére Besztercén, a megyei tanács épülete előtt, amelynek résztvevői Radu Moldovan szociáldemokrata (PSD) tanácselnök lemondását követelték a szemétgondok miatt. A tüntetés résztvevői a Szociáldemokrata Párt logójával ellátott, megtöltött szemeteszsákokkal vonultak a Beszterce-Naszód megyei tanács épülete elé és a megyei tanácselnök lemondását, a szemétgazdálkodással kapcsolatos, évek óta húzódó problémák megoldását sürgették.
„Míg a megye településeit lassan de biztosan ellepi a háztartási szemét, Radu Moldovan megyei tanácselnök a tengerparton sütteti a hasát. Ez nem felelős magatartás. Elegünk van abból, hogy alapvető szolgáltatások nem működnek a megyében” – nyilatkozta az egyik tüntető a Gazeta de Bistriţa napilapnak.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
szóljon hozzá!