Hirdetés

Székelyföldről jövet is többnyelvű kolozsvári helységnévtábla fogadja az utazókat

•  Fotó: Oláh Emese Facebook-oldala

Fotó: Oláh Emese Facebook-oldala

Kolozsvár Torda felőli bejáratához is kikerült a többnyelvű helységnévtábla hétfőn, így a kincses város hét bejárata közül immár háromnál olvasható magyarul is a város neve.

Kiss Előd-Gergely

2017. augusztus 07., 16:472017. augusztus 07., 16:47

2017. augusztus 07., 16:552017. augusztus 07., 16:55

 A hírt – melyről olvasóink is beszámoltak lapunknak hétfőn délelőtt – Oláh Emese, Kolozsvár alpolgármestere közösségi oldalán tette közzé. „A helyére került a harmadik helységnévtábla is: az apahidai és a szászfenesi városhatár után ezúttal az erdőfeleki bejáratnál olvasható három nyelven Kolozsvár neve.

Idézet
A civilek elkötelezettsége nélkül ez nem sikerült volna. Együtt erősebbek vagyunk”

– írta bejegyzésében az elöljáró.

Hirdetés

A fejlemény nem volt teljesen váratlan, ugyanis az alpolgármester a Krónikának adott interjúban korábban elmondta: a kisbácsi (Zilah felőli) és az erdőfeleki (azaz a Torda, illetve a Székelyföld felé vezető kijáratnál elhelyezendő) táblák felszerelése következik.

Kérdésünkre, hogy Emil Boc polgármester eredeti ígéretéhez képest mi okozza a másfél hónaposnál is hosszabb csúszást, kifejtette:

ez esetben is a bürokrácia szólt közbe.

korábban írtuk

Oláh Emese: a tisztség eszköz, ami a célt szolgálja
Oláh Emese: a tisztség eszköz, ami a célt szolgálja

A Kolozsváron élő magyar emberek problémái nem feltétlenül etnikum-specifikusak – állítja interjúnkban Oláh Emese. Az alpolgármester szerint a város magyar közössége megélheti és megőrizheti magyarságát a kincses városban.

Oláh Emese, a kincses város alpolgármestere június végén a Krónikának azt mondta, a táblák kihelyezését megelőzően a városházának be kell szereznie az országos útügyi hatóság (CNADNR) engedélyét, erre azért van szükség, mert az érintett területek nincsenek önkormányzati tulajdonban. Az engedélyeket azóta beszerezték, így már csak a városháza munkatempóján múlik, mikor kerül ki a fennmaradt négy helységnévtábla is a helyére.

A táblák ügyében – mint ismeretes – a Minority Rights Egyesület nyert pert még februárban a polgármesteri hivatallal szemben: az alapfokú ítélet a többnyelvű – igaz, csak a román és a magyar feliratokat tartalmazó – helységnévtáblák kihelyezésére kényszerítette a városházát.

Egy ideig úgy tűnt, az önkormányzat fellebbez, Emil Boc polgármester azonban április elején sajtótájékoztatón jelentette be, hogy nem óvják meg az elsőfokú döntést, sőt a kincses város német megnevezését is feltüntetik.

Ugyanakkor a város római kori eredetére is utalni kívánnak azzal, hogy

a háromnyelvű helységnévtábla fölé egy másik tábla került a település római kori megnevezésével.

Boc erről a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) történész szakértőivel egyeztetett, akikkel abban állapodtak meg, hogy a latin szöveg a Municipium Aelium Napocense ab Imperatore Hadriano Conditum (117–138) legyen.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 26., szombat

Dési só váltja fel a parajdit a magyar piacon

Lassan eltűnik a magyar üzletekből a valódi parajdi só: a 2025-ös bányakatasztrófa előtt kitermelt készletek a gyártóknál lényegében elfogytak, és már a kereskedőknél is egyre kevesebb maradt. A kieső mennyiséget részben dési sóval pótolják.

Dési só váltja fel a parajdit a magyar piacon
Dési só váltja fel a parajdit a magyar piacon
2026. szeptember 26., szombat

Dési só váltja fel a parajdit a magyar piacon

Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Négy fal helyett kaland és egy kis N-vitamin – Mi fán terem a természetpedagógia?

Miközben a gyerekek egyre több időt töltenek zárt terekben és képernyők előtt, a természetpedagógia éppen az ellenkező irányba hívja őket: ki a szabadba, ahol lehet sarat dagasztani, menedéket építeni, nyomokat követni, felfedezni és közben tanulni.

Négy fal helyett kaland és egy kis N-vitamin – Mi fán terem a természetpedagógia?
2026. szeptember 26., szombat

Román–magyar határ: visszaesett az illegális migráció, és megugrott a felderített kábítószeres esetek száma

Visszaesett az illegális migráció és a lopott gépjárművek felderítése a román–magyar határ térségében Románia 2025. január 1-jei schengeni csatlakozása óta. A Nagyváradi Területi Határrendészeti Felügyelőség sajtóosztálya válaszolt a Krónika kérdéseire.

Román–magyar határ: visszaesett az illegális migráció, és megugrott a felderített kábítószeres esetek száma
2026. szeptember 26., szombat

Erdélyben is szigorúbb mérce jön a zöld ígéretekre: mit jelent ez a termelőknek és a vásárlóknak?

Szeptember 27-től szigorúbb uniós szabályok vonatkoznak arra, mit állíthatnak a cégek termékeik és működésük környezeti hatásáról.

Erdélyben is szigorúbb mérce jön a zöld ígéretekre: mit jelent ez a termelőknek és a vásárlóknak?
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Több mint 300 dolgozót bocsát el erdélyi üzeméből a japán Fujikura

Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&

Több mint 300 dolgozót bocsát el erdélyi üzeméből a japán Fujikura
2026. szeptember 26., szombat

Lesodródtak az útról, esélyük sem volt: két fiatal vesztette életét Petrozsényben

Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.

Lesodródtak az útról, esélyük sem volt: két fiatal vesztette életét Petrozsényben
2026. szeptember 25., péntek

Pedofília gyanújával vettek őrizetbe egy huszonéves bánsági férfit

Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.

Pedofília gyanújával vettek őrizetbe egy huszonéves bánsági férfit
Hirdetés
2026. szeptember 25., péntek

Csalók hálójában: 95 ezer lejes hitelt vetettek fel egy marosvásárhelyi nővel

Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.

Csalók hálójában: 95 ezer lejes hitelt vetettek fel egy marosvásárhelyi nővel
2026. szeptember 25., péntek

Diákkori büntetése és a MAKOSZ tiltakozása miatt nem támogatja a kötelező egyenruhaviselést az RMDSZ elnöke

Nem ért egyet az RMDSZ az egyenruhaviselés országos szintű kötelezővé tételével – közölte pénteken Kelemen Hunor elnök. A politikus igazat ad a kötelező egyenruhaviselés ellen tiltakozó Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének.

Diákkori büntetése és a MAKOSZ tiltakozása miatt nem támogatja a kötelező egyenruhaviselést az RMDSZ elnöke
2026. szeptember 25., péntek

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok

Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok
Hirdetés
Hirdetés