
Fotó: Boda L. Gergely
A marosvásárhelyi bíróság eltörölte azt a 6000 lejes bírságot, amellyel a marosvásárhelyi csendőrség a székely szabadság napján tartott felvonulás és tiltakozás önkéntes rendfenntartóinak a vezetőjét, László Györgyöt sújtotta – jelentette be egy keddi marosvásárhelyi sajtótájékoztatón Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke, és Kincses Előd, a megbírságolt ügyvédje.
2016. szeptember 27., 14:262016. szeptember 27., 14:26
Kincses Előd elmondta: a megbírságolt 41 önkéntes rendfenntartó közös keresetben támadta meg a számára kiállított bírságolási jegyzőkönyvet, a bíró azonban úgy döntött, mindegyikük ügyét külön tárgyalja le. László György ügye az első volt ebben a sorban, de az ügyvéd szerint nem kétséges, hogy a többi bírság ügyében is hasonló lesz az elsőfokú ítélet.
Szerinte a bíróság nem is dönthetett másként, miután a rendfenntartókat a csendőrség „be nem jelentett, be nem iktatott, vagy tiltott tömegrendezvény szervezéséért” bírságolta meg, a marosvásárhelyi táblabíróság pedig júliusban jogerős ítéletben mondta ki, hogy a szervezők a törvénynek megfelelően bejelentették a tömegrendezvényt. Az ügyvéd azt is hozzátette, a székely szabadság napja önkéntes rendfenntartóira és résztvevőire kirótt bírságok után hivatali hatalommal való visszaélés miatt feljelentették a csendőrséget a katonai ügyészségen. Ebben az ügyben jövő héten kezdődnek a kihallgatások.
Izsák Balázs SZNT-elnök arra emlékeztetett, hogy a március 10-ei marosvásárhelyi rendezvényen a Székelyföld területi autonómiája mellett, és a közigazgatás átszervezésére vonatkozó bukaresti tervek ellen tüntettek. Szerinte a csendőrségi bírságok azt jelzik, hogy mindkettő tabutéma Romániában, és a hatóságok megpróbálják megfélemlíteni azokat, akik ezekben az ügyekben felemelik a szavukat.
„26 évvel a rendszerváltás után is alapvető emberi jogokat sértenek a hatóságok Romániában” – jelentette ki Izsák Balázs. Hozzátette: ma azonban már nem állnak a hatóságok rendelkezésére olyan megtorlási eszközök, amilyenekkel az egykori a kommunista politikai rendőrség, a Szekuritáte rendelkezett. Szerinte ezt bizonyítja az is, hogy a szervezők a marosvásárhelyi polgármesteri hivatallal szemben és a csendőrséggel szemben is pert nyertek.
A székely szabadság napján 2016-ban és 2017-ben tartandó felvonulást és tüntetést még 2015 márciusában jelentette be a marosvásárhelyi polgármesteri hivatalban a Siculitas egyesület, a Székely Nemzeti Tanács háttérszervezete. A törvény értelmében a polgármester a bejelentést követő 48 órában tilthatta volna be a két rendezvényt, ezt azonban nem tette meg. Ezért utasította a bíróság jogerős ítéletben a tiltakozás tudomásulvételére a polgármestert. A március 10-én tartott felvonulás ideje előtt csak az elsőfokú bírósági ítélet született meg, amely ellen a polgármester fellebbezett, de másodfokon is elvesztette a pert. A román csendőrség a felvonulás mintegy száz szervezőjét és résztvevőjét bírságolta meg nem engedélyezett rendezvény szervezése, az ezen való részvétel és csendháborítás miatt.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
szóljon hozzá!