Hirdetés

Székely szabadság napja: átlépné az akadályokat az SZNT

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Bár a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal ismét akadályokat próbál gördíteni a székely szabadság napján tartandó tiltakozó megmozdulás szervezői elé, a Székely Nemzeti Tanács leszögezte: az eredeti forgatókönyv szerint tartják meg a pénteki rendezvénysorozatot.

Krónika

2017. március 09., 18:472017. március 09., 18:47

Várhatóan idén sem marad konfliktusmentes a székely szabadság napján, pénteken tartandó megemlékezés, felvonulás és autonómiapárti tüntetés, melyet a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) nevében eljáró Siculitas Egyesület szervez Marosvásárhelyen. Bár a rendezvénysorozat szervezői a törvény előírásai szerint – már 2015-ben – bejelentették az idei megmozdulást a polgármesteri hivatalban, a városháza szerdán közleményben jelentette be: pénteken csak a székely vértanúk emlékműve melletti megemlékezést hagyta jóvá, a résztvevők felvonulását nem, és még kevésbé azt, hogy a résztvevők az úttesten vonuljanak.

A polgármesteri hivatal a dokumentumban megjegyezte: a szervezők rendelkezésére bocsátja a Mihai Eminescu Központ nagytermét, „hogy ott kulturális rendezvényeket tartsanak a székely szabadság napja alkalmából\". Azt is hozzátette, hogy a polgármesteri hivatal „jóváhagyta, hogy legfeljebb tíz résztvevő a prefektusi hivatalhoz menjen, és ott petíciót nyújtson be, amint azt a törvény írja\" – áll a közleményben. A hivatal álláspontja szerint a székely szabadság napja résztvevői kizárólag a járdán távozhatnak a megemlékezés helyszínéről.

Nem térnek el a forgatókönyvtől

A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) csütörtökön közleményben szögezte le: véleményük szerint a polgármesteri hivatal sajtónyilatkozatban közölt tiltása törvénybe ütközik, s a rendezvényt az eredeti forgatókönyv szerint tartják meg. Kincses Előd, a megmozdulás szervezőinek jogi képviselője az MTI-nek elmondta, a városháza nem is tájékoztatta a székely szabadság napja szervezőit, csupán a sajtóközleményben rögzítette álláspontját.

Az ügyvéd egyértelműen hivatali hatalommal való visszaélésnek tekintette a városháza állásfoglalását. Emlékeztetett rá, hogy tavaly júniusban jogerős bírósági ítélet született arról, hogy a 2016-os és 2017-es demonstráció 2015 elején tett bejelentése jogszerű volt, és a bíróság arra kötelezte a polgármesteri hivatalt, hogy vegye tudomásul a bejelentést. A törvény értelmében a polgármester a bejelentést követő 48 órában tilthatta volna be a két rendezvényt, ezt azonban nem tette meg. Kincses Előd átiratban kérte a csendőrséget, hogy járjon el a szervezőkkel múlt pénteken kötött megegyezésnek megfelelően.

„Florea magyarellenessége nem meglepő már”

Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke csütörtöki kolozsvári sajtótájékoztatóján azt mondta, Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester az elmúlt húsz évben mindig is magyarellenes módon nyilvánult meg, nem csoda, hogy ismét akadályokat próbál gördíteni a székely szabadság napján tartandó tiltakozó megmozdulás elé. A szövetségi elnök az MTI kérdésére válaszolva megjegyezte: „Dorin Florea már nem tudja meglepni\". Csak azon csodálkozik, hogy még mindig vannak olyan magyar emberek Marosvásárhelyen, akik nem veszik észre Florea magyarellenességét.

„Úgy emlékszem, hogy sem a bukaresti százezres kormányellenes tüntetést nem hagyta jóvá a polgármester, sem pedig a kolozsvári tízezrest, de ettől még felvonultak az emberek, és elmondták a véleményüket\" – jelentette ki Kelemen Hunor. A politikus megjegyezte, ő maga egy korábban egyeztetett program miatt nem tud részt venni a marosvásárhelyi székely szabadság napján.

Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester csütörtöki sajtótájékoztatóján a marosvásárhelyi rendezvényen való részvételre buzdította a háromszékieket, és megjegyezte: minden olyan rendezvényt fontosnak tart, amely erősíti a magyar közösséget. Az elöljáró szerint Marosvásárhelyen „tapintható a kettős mérce\", hiszen míg az orvosi és gyógyszerészeti egyetem (MOGYE) esetében egy hatályos törvény be nem tartása miatt senki nem vonja felelősségre az intézmény vezetőit, a Római Katolikus Teológiai Gimnázium ügyében szülőket hallgat ki a korrupcióellenes ügyészség (DNA), és azt firtatják, hogy aki nem katolikus, mit keres abban az iskolában.

Antal is egyértelmű visszaélésnek tartja, hogy a polgármesteri hivatal két nappal a rendezvény előtt közleményben jelezte, hogy nem engedélyezi a felvonulást. „Nem értem, hogy most, amikor Romániában a spontán tüntetések idejét éljük, egy hatóság miért foglal állást ilyen kérdésben\" – szögezte le Antal Árpád, aki pénteken a sepsiszentgyörgyi megemlékezésen fog részt venni.

Az SZNT 2004 óta szervez megemlékezést Marosvásárhelyen a székely vértanúk vesztőhelyén állított obeliszknél, a vértanúk kivégzésének évfordulóján, amelyet a székely szabadság napjává nyilvánított. A 2013-as, a 2014-es és a 2016-os rendezvény felvonulással és a régiók kialakítására vonatkozó kormányzati elképzelések elleni, a székelyföldi autonómiaigényt megjelenítő tiltakozással végződött. A szervezők becslése szerint mind a 2013-as, mind a polgármester által részben betiltott 2014-es felvonuláson tízezrek vettek részt. 2015-ben Dorin Florea polgármester hivatalosan is betiltotta a demonstrációt, melynek megtartásától el is álltak a szervezők.

A csendőrség a 2016-os felvonulást is betiltottnak tekintette, és mintegy száz szervezőt és résztvevőt bírságolt meg, „be nem jelentett, be nem iktatott vagy tiltott tömegrendezvény\" szervezéséért, illetve ilyen rendezvényen való részvételért. A marosvásárhelyi táblabíróság azonban 2016. július elején jogerős ítéletben mondta ki, hogy érvényes volt a demonstráció 2015-ös bejelentése, és az első fokon eljáró bíróság közel hetvenet érvénytelenített a bírságolási jegyzőkönyvek közül.

A március 10-ei megmozdulás szervezői szerdán elmondták: felvették a kapcsolatot a csendőrséggel, hogy a karhatalom – törvényes kötelezettségének eleget téve – biztosítsa az idei rendezvényt. A marosvásárhelyi hagyományos megmozdulás mellett csaknem tíz magyarországi és nyugati helyszínen lesz rokonszenvtüntetés, ezeket több helyütt a román külképviseletek előtt szervezik. Budapesten, a Hősök terén 18 órakor kezdődik a székely szabadság napi megmozdulás – közölték az SZNT vezetői.

A Postaréttől a prefektúráig

A székely szabadság napján tartandó megemlékezés pénteken 16 órakor kezdődik a Postaréten, a székely vértanúk vesztőhelyén állított obeliszknél, ahol többek közt a társszervező Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke, Tőkés László is felszólal. A rendezvényen várhatóan beszédet mond a Baszk Nemzeti Párt spanyol parlamenti frakcióvezetője, Aitor Esteban Bravo, valamint Günther Dauwen, az Európai Szabad Szövetség (EFA) igazgatója is.

A beszédeket követően Ferencz Csaba SZNT-alelnök felolvassa a résztvevők követeléseit tartalmazó petíciót, ezt követően a felvonulók elindulnak a prefektúra főtéri épülete felé, s a rendfenntartókkal kötött megállapodás értelmében az egyik közúti sávot is használhatják. A felvonulás után egy tíztagú küldöttség átadja a kormánynak szánt dokumentumot a prefektúra képviselőjének. A székely szabadság napja utolsó mozzanataként 19 órától díjátadó ünnepségre kerül sor a Kultúrpalotában, ahol az SZNT Gábor Áron-díjjal jutalmazza az Európai Szabad Szövetséget.

Vásárhelyi vesztőhely

1854. március 10.-én végezték ki a marosvásárhelyi Postaréten a székely vértanúkat: bágyi Török János kollégiumi tanárt, martonosi Gálfi Mihály ügyvédet és nagyváradi Horváth Károly földbirtokost, akik a Makk-féle összeesküvés tagjaiként kívánták az elbukott magyar forradalom és szabadságharc lángját újra fellobbantani.

A szabadságharc leverése után, az önkényuralom idejében sok magyar hazafi nem tudott belenyugodni az ország függetlenségének elvesztésébe, így terveket kovácsoltak egy újabb, esetleg külföldi segítséggel szervezendő forradalom kirobbantására. Egyik ilyen terv volt a Makk-féle összeesküvés: Makk József volt tüzérezredes főszervező a Törökországban emigrációban tartózkodó Kossuthtól 1851-ben felhatalmazást nyert Habsburg-ellenes nemzeti felkelés hirdetésére. A szervezkedésben részt vett Török, Gálfi és Horváth is.

A kormány tudomást szerzett a készülő felkelésről, Heydte tábornok érkezett Marosvásárhelyre a dolgok kikémlelésére. Árulója is akadt az összeesküvésnek Bíró Mihály személyében, aki megszerezte Török Jánostól a tervezeteket és átadta Heydtenak, ki 1852. január 24-én elfogatta a szervezkedőket. A haditörvényszék tartott felettük a vizsgálatot, melynek eredményeképp a foglyokat felségárulás és összeesküvés vádja miatt kötél általi halálra ítélték.

1854. március 10-én Postaréten állították fel a bitófákat, Nuppenau ezredes katonai parancsnok nem teljesítette a város polgárságának kérését, hogy az ítéletet megváltoztassa golyó általi kivégzésre. Már az 1860-as évektől mozgalom indult, hogy a székely vértanúk sírja fölé síremléket állítsanak. Lázár Ádám képviselő elnökletével szoborbizottság alakult, 1873. augusztus 10-én az emlékoszlop elkészítésével Aradi Zsigmond szobrászt bízták meg. A leleplezési ünnepséget 1875. június 27-én tartották.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 27., vasárnap

Egyre kevesebben választják az agropanziókat: a falusi idill önmagában már nem elég

Miközben 2026 első felében csaknem 14 százalékkal kevesebb turista érkezett a romániai agropanziókba, a helyi gasztronómiai pontok száma tovább nőtt, és már új törvény is ösztönözné a falusi élményprogramokat.

Egyre kevesebben választják az agropanziókat: a falusi idill önmagában már nem elég
Hirdetés
2026. szeptember 27., vasárnap

Temesvári Magyar Napok: látványos magyar seregszemle a bánsági szórvány szívében

Mintegy 120 rendezvénnyel várja a bánsági nagyváros magyar közösségét és a más nemzetiségű érdeklődőket vasárnap estig a XI. Temesvári Magyar Napok.

Temesvári Magyar Napok: látványos magyar seregszemle a bánsági szórvány szívében
2026. szeptember 27., vasárnap

Tűz miatt ürítették ki a kolozsvári Hașdeu egyik bentlakását, a KMDSZ segítséget nyújt

Tűz keletkezett szombatról vasárnapra virradóra a kolozsvári Hașdeu (Kőkert) diákkampusz 17-es bentlakásának ötödik emeletén. Az épületben mintegy kétszáz diák tartózkodott, többségük még a tűzoltók megérkezése előtt kijutott a kollégiumból.

Tűz miatt ürítették ki a kolozsvári Hașdeu egyik bentlakását, a KMDSZ segítséget nyújt
2026. szeptember 27., vasárnap

Ételmérgezés gyanújával húsz embert vittek kórházba a Brukenthal-palotából

Ételmérgezésre utaló tünetek jelentkeztek szombat este egy zártkörű rendezvény résztvevőinél a Szeben megyei Feleken (Avrig), a Brukenthal-palota rendezvénytermében.

Ételmérgezés gyanújával húsz embert vittek kórházba a Brukenthal-palotából
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Dési só váltja fel a parajdit a magyar piacon

Lassan eltűnik a magyar üzletekből a valódi parajdi só: a 2025-ös bányakatasztrófa előtt kitermelt készletek a gyártóknál lényegében elfogytak, és már a kereskedőknél is egyre kevesebb maradt. A kieső mennyiséget részben dési sóval pótolják.

Dési só váltja fel a parajdit a magyar piacon
Dési só váltja fel a parajdit a magyar piacon
2026. szeptember 26., szombat

Dési só váltja fel a parajdit a magyar piacon

2026. szeptember 26., szombat

Négy fal helyett kaland és egy kis N-vitamin – Mi fán terem a természetpedagógia?

Miközben a gyerekek egyre több időt töltenek zárt terekben és képernyők előtt, a természetpedagógia éppen az ellenkező irányba hívja őket: ki a szabadba, ahol lehet sarat dagasztani, menedéket építeni, nyomokat követni, felfedezni és közben tanulni.

Négy fal helyett kaland és egy kis N-vitamin – Mi fán terem a természetpedagógia?
2026. szeptember 26., szombat

Román–magyar határ: visszaesett az illegális migráció, és megugrott a felderített kábítószeres esetek száma

Visszaesett az illegális migráció és a lopott gépjárművek felderítése a román–magyar határ térségében Románia 2025. január 1-jei schengeni csatlakozása óta. A Nagyváradi Területi Határrendészeti Felügyelőség sajtóosztálya válaszolt a Krónika kérdéseire.

Román–magyar határ: visszaesett az illegális migráció, és megugrott a felderített kábítószeres esetek száma
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Erdélyben is szigorúbb mérce jön a zöld ígéretekre: mit jelent ez a termelőknek és a vásárlóknak?

Szeptember 27-től szigorúbb uniós szabályok vonatkoznak arra, mit állíthatnak a cégek termékeik és működésük környezeti hatásáról.

Erdélyben is szigorúbb mérce jön a zöld ígéretekre: mit jelent ez a termelőknek és a vásárlóknak?
2026. szeptember 26., szombat

Több mint 300 dolgozót bocsát el erdélyi üzeméből a japán Fujikura

Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&

Több mint 300 dolgozót bocsát el erdélyi üzeméből a japán Fujikura
2026. szeptember 26., szombat

Lesodródtak az útról, esélyük sem volt: két fiatal vesztette életét Petrozsényben

Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.

Lesodródtak az útról, esélyük sem volt: két fiatal vesztette életét Petrozsényben
Hirdetés
Hirdetés