
Fotó: Facebook/Emil Boc
A mérnököket a híd alá rendelve nyitotta meg hétvégén Emil Boc polgármester az újjáépített Árpád hidat, amely reményei szerint legalább száz évig állni fog. Az átkelőn négy sávot alakítottak ki, ugyanakkor a gyalogosoknak és a kerékpárosoknak is elkülönítettek egy-egy részt.
2017. július 03., 16:362017. július 03., 16:36
„Eredeti” módon tesztelte a szombaton hivatalosan átadott kolozsvári Árpád (Traian) hidat Emil Boc polgármester, aki arra kérte az építkezésen dolgozó mérnököket, álljanak az átkelő alá, amíg az első autók áthaladnak rajta. A próba szerencsére sikeres volt, a Széchenyi tér közelében található vadonatúj híd bírta a megterhelést, a munkások épségben maradtak.
ezért választotta a tesztelésnek ezt az „eredeti” módját, amit a továbbiakban is alkalmazni kíván az önkormányzat által megrendelt projektek átvételekor. Az elöljáró bízik benne, hogy az átkelő száz évig állni fog, ahogy az előző, 1928 és 1931 között épített híd is 85 évig működött.
Boc a hídon elsőként közlekedő sofőrt meg is jutalmazta: egy Kolozsvárról készült albumot, egy nyakkendőt és egy oklevelet adott át neki a sajtósok gyűrűjében. Grigore Vădean, a kivitelező Diferit Kft. igazgatója ennél is lelkesebb volt, elmondása szerint ez „a legszebb híd”, amelyet valaha épített. Úgy fogalmazott: az építmény 50 évig biztosan kitart, de szerinte ennél jóval tovább fogja bírni a megterhelést.
A teljesen újjáépített Árpád hídon négy sávot alakítottak ki, ugyanakkor a gyalogosoknak és a kerékpárosoknak is elkülönítettek egy-egy részt. A 6,5 millió lejbe került, 34 méter hosszú és 26 méter széles híd így jóval nagyobb elődjénél, amelyet azért kellett újjáépíteni, mert korábban az egyik oldala beszakadt, és gyakorlatilag életveszélyessé vált.
így a projekt elhúzódása mindenkinek sok bosszúságot okozott. A kivitelezés megkezdése óta az autóbuszok többnyire a Ferenc József (Horea) úton közlekedtek, ezzel még inkább megterhelve a forgalmat, a trolik útvonalát ugyanakkor nem tudták módosítani, így azok egy évig nem mentek el a végállomásig, amely a vasútállomásnál található.
majd engedélyeztek 90 nap szünetet, mivel télen a munkásoknak abba kellett hagyniuk a kivitelezést. A szerződés szerint a teljes mértékben újjáépített átkelőt idén május 30-án kellett volna átadni.
Lassan eltűnik a magyar üzletekből a valódi parajdi só: a 2025-ös bányakatasztrófa előtt kitermelt készletek a gyártóknál lényegében elfogytak, és már a kereskedőknél is egyre kevesebb maradt. A kieső mennyiséget részben dési sóval pótolják.
Miközben a gyerekek egyre több időt töltenek zárt terekben és képernyők előtt, a természetpedagógia éppen az ellenkező irányba hívja őket: ki a szabadba, ahol lehet sarat dagasztani, menedéket építeni, nyomokat követni, felfedezni és közben tanulni.
Visszaesett az illegális migráció és a lopott gépjárművek felderítése a román–magyar határ térségében Románia 2025. január 1-jei schengeni csatlakozása óta. A Nagyváradi Területi Határrendészeti Felügyelőség sajtóosztálya válaszolt a Krónika kérdéseire.
Szeptember 27-től szigorúbb uniós szabályok vonatkoznak arra, mit állíthatnak a cégek termékeik és működésük környezeti hatásáról.
Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&
Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.
Nem ért egyet az RMDSZ az egyenruhaviselés országos szintű kötelezővé tételével – közölte pénteken Kelemen Hunor elnök. A politikus igazat ad a kötelező egyenruhaviselés ellen tiltakozó Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének.
Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.
szóljon hozzá!