Hirdetés

Súlyos buszbaleset Brassó megyében négy halottal

Négy ember életét vesztette, huszonhatan pedig megsérültek, amikor egy autóbusz pénteken kora délután felborult Brassó megyében. Az előzetes jelentésekkel ellentétben gyermek nincs a halálos áldozatok között.

Krónika

2016. június 17., 14:192016. június 17., 14:19

2016. június 17., 20:012016. június 17., 20:01

A súlyos közúti baleset a Fogarastól mintegy húsz kilométerre fekvő Persány falu közelében történt. Az eddigi információk szerint a többnyire gyermekeket szállító jármű ismeretlen okokból lesodródott az úttestről, majd felborult.

Ciprian Sfreja, a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség szóvivője a Mediafax hírügynökségnek elmondta, a baleset következtében a jármű négy utasa – közöttük egy gyermek – életét vesztette. További huszonkét személy megsérült a szerencsétlenség során, közülük tizenhatan súlyos állapotban vannak a hatóságok szerint. Később a hatóságok úgy pontosítottak, hogy gyermek nincs a halálos áldozatok között; eredetileg egy húszéves utasról feltételezték, hogy kiskorú.

Az egészségügyi minisztérium előzetes tájékoztatása szerint a Iaşi-ból Aradra tartó jármű 28 utast szállított, közöttük 25 gyermeket. Később a tárca újabb közleményt bocsátott ki, amely szerint a járműben a sofőrrel együtt összesen harmincan utaztak. A huszonhat sebesültet négy brassói kórházba szállították, egyikük állapota válságos.

Nem hivatalos információk szerint a balesetet az okozhatta, hogy az autóbusz sofőrje nem csökkentette a sebességet egy hajtűkanyarban. A szerencsétlenség nyomán a hatóságok életbe léptették a vörös jelzésű mentési akciót, a helyszínre pedig tizenegy mentőautót vezényeltek. Az autóbusz egyébként egy 12-17 éves diákokból álló néptánccsoportot szállított egy aradi fesztiválra.

Az ügyben a brassói táblabírósági ügyészség gondatlanságból elkövetett emberölés, valamint testi sértés gyanújával indított vizsgálatot ismeretlen tettes ellen. Az eddigi vizsgálatok már megállapították, hogy az autóbusz maximális utaskapacitása a hatósági engedély alapján 25, ennek ellenére többen utaztak a járműben a megengedettnél.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért

A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

2026. augusztus 12., szerda

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai

Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
2026. augusztus 11., kedd

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA
Hirdetés
Hirdetés