
Fotó: Boda Gergely
Kató Béla, a SapientiaAlapítvány kuratóriuma elnökéneküdvözlőbeszéde után Sólyom Lászlóelsőként a diákokhoz intézte szavait: „Örülök,hogy itt lehetek, mert végre otthon érzem magam” –kezdte a magyar államfő, majd kijelentésétmagyarázva kifejtette, hogy bár jogász éskönyvtáros a végzettsége, államelnökibeiktatása után Magyarországon nem gyakorolhatjaegyetemi tanári hivatását. Sólyom ismétleszögezte: romániai látogatása sorána kultúrnemzet és az állam fogalmátpróbálja tudatosítani a románpartnerekben. Kató Béla felvetéséreválaszolva Sólyom az anyaországi támogatásokkérdését is érintette. Hangsúlyozta,Magyarországon az államelnök hatalma jóvalcsekélyebb, mint Romániában, ennek ellenéremegígérte, hogy latba vetve tekintélyét,továbbra is az egyetem fontosságát ésszükségességét tolmácsolja amagyarországi politikusoknak.
Az önállósulás szükségességéthangsúlyozta
Az anyanyelvi oktatásfontosságát hangsúlyozta Sólyom Lászlóa Markó Béla RMDSZ-elnökkel Marosvásárhelyenfolytatott megbeszélésen is. Az elmúlt kétnap során az RMDSZ elnökével másodszortalálkozó Sólyom leszögezte: a romániaimagyarságnak joga van a teljes körű, önállóanyanyelvi képzésre. „A magyar kultúra ápolásanem merülhet ki néptáncok előadásában.A magyar felsőfokú képzéshez nem elegendők amagyar csoportok. A magyar társadalom akkor egész, hateljes anyagi és szellemi struktúrávalrendelkezik. Ehhez pedig önálló oktatásiintézményekre van szüksége: az óvodátólaz egyetemig” – hangsúlyozta Sólyom László.
A kora délutáni órákbanmarosvásárhelyi egyházi elöljárókkal,értelmiségiekkel és vidékipolgármesterekkel találkozott Sólyom László.Zárt ajtós tanácskozáson Maros megyefejlesztési stratégiáiról éskülönböző kulturális és felsőoktatásiintézmények gondjairól és terveirőlejtettek szót.
A területi önrendelkezés megvalósítható
Sólyom László arrabiztatta az erdélyi magyarságot – melyet ismételtenaz anyanemzet részeként és nem határontúli kisebbségként emlegetett –, hogy legyen aversenyképesség képviselője, és neforduljon magába. Az államfő megismételte azegy nappal korábban, Bukarestben tett kijelentésétis, miszerint a kulturális autonómia Európábanmagától értetődő jognak számít,de ha egy közösség akarja, a területiönrendelkezés is megvalósítható.
„Nagyon fontosnak tartom, hogy amagyar államelnök időről időre egyértelműen,világosan és tisztán fölveti azigényeinket. Ez nem azt jelenti, hogy egyik napról amásikra megoldódnak a kérdések, de ígylegalább a román politikusok és a sajtóis odafigyel gondjainkra” – értékelte a magyarállamfő látogatását Markó Béla.
A Székely Nemzeti Tanácskezdeményezte autonómiareferendum kapcsán Sólyomkifejtette: az „alkotmányellenesség” fogalma nemjáték, ez nem politikai minősítés, hanemegy nagyon alapos indoklást igénylő jogi kategória.
A belső népszavazásonmegfigyelőként részt vevő fideszes parlamentiképviselőkre vonatkozó újságíróikérdésre a magyar államfő elmondta: a kétpolitikus turistaként tartózkodik Romániában.
Sz. E.
Keret
Erzsébet asszonyt lenyűgöztea város
Az államelnök felesége,Erzsébet aszszony férje megbeszéléseialatt Marosvásárhely néhány jellegzeteshelyszínével, a Teleki Tékával, azépületben berendezett Bolyai Múzeummal és aKultúrpalotával ismerkedett. A tékában,melynek Spielmann Mihály könyvtáros minden zugátbemutatta, mintegy két órát töltött azállamfő felesége. „Lenyűgöző volt, amitláttam. Még Bolyai János kéziratait ismegtekinthettem” – mesélte séta közben aKrónikának Sólyom Lászlóné,miután egy magyarországi akadékoskodótestőrt azzal utasított rendre, hogy mindenféleprotokollum, féltés vagy tilalom ellenére, őhajlandó nyilatkozni. „Művészetrajongókéntcsodálatosnak tartom a Kultúrpalota szecessziósstílusát, de kellemes benyomást hagytak bennem aváros utcái is, melyeket autóbólláthattam” – osztotta meg benyomásait Erzsébetasszony, miközben a Tükörterem festett ablakaitcsodálta. Az elnök felesége elmondta, hogy magyarszakos tanárnőként többször hozta a diákjaitErdélybe, és megígérte: ezentúlmég sűrűbben fog idelátogatni. Így távozottSólyom László is: „Beváltom afenyegetésemet, és ezentúl gyakran fogokErdélybe visszajárni” – mondta mosolyogva.Értesüléseink szerint a magyar államfő egyhónap múlva látogat ismét Romániába.
A bukaresti műemlékvédelem csak akkor hajlandó engedélyezni az évtizedeken át elveszettnek hitt műalkotás köztéri elhelyezését, ha eredeti talapzatára – vagy annak hű másolatára – állítják fel, amit éppen a román hatóságok bontottak.
Jubileumi emlékrendezvénnyel ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.
A kora tavaszi időszakban pompázik a Kárpát-medence számos vidékén megtalálható, ám igazán Kalotaszeg nevével egybeforrt riszegvirág. Aki teheti, ebben az időszakban még megcsodálhatja a védett növényt.
A vasúti infrastruktúra egyes szakaszain munkálatokat végeznek, emiatt május 25. és szeptember 16. között nem fognak vonatok közlekedni Brassó és Csíkszereda között.
Jóváhagyta a bukaresti közlekedési minisztérium a zilahi körgyűrű újabb, északi szakaszának projektjét, amelyet 140 millió euróból valósíthatnak meg. Az újabb beruházás a késések és a kínai kivitelezői premier miatt hírhedtté vált déli szakaszt követheti.
Rövid idő alatt széles körben elterjedt Bodor János, a Háromszék újságírójának videója, amelyben egy székelyruhás alak egy, a Tisza Párt logójával ellátott „poloskát” kaszabol.
Az erdélyi és a helyi alkotóké lesz a főszerep a péntek este kezdődő 33. Szent György Napokon, amely május 3-áig várja a közönséget Sepsiszentgyörgyön.
Erdélyben enyhén csökkent a Szülőföldön Magyarul Program keretében nyújtott oktatási-nevelési támogatást kérelmezők száma, ami demográfiai okokra vezethető vissza – derül ki a Rákóczi Szövetség gyorsjelentéséből.
Számos előnyt, legfőképpen nyugodtabb külföldi utazást biztosít az Unió területén az európai egészségbiztosítási kártya – már ha megkapjuk.
Európai uniós támogatással újulhat meg Beszterce három meghatározó műemléke: a Búzasor gótikus árkádsor, az egykori Omnia mozi épülete, valamint a régi városháza.