2012. január 19., 16:082012. január 19., 16:08
Az intézményvezető elmondása szerint több családorvos is arra panaszkodik, hogy a többnyire fiatal szülők jelentős része nem engedélyei a gyerekeik védőoltását, mivel meggyőződésük, hogy ezzel rosszat tesznek a gyereknek.
„Olyan fiatal szülőkről van szó, akik a világhálón fellelhető kétes eredetű írásokból tájékozódnak. Ezen írások tudományos alapja ugyanannyi, mint a világvégét jövendölő jóslatoknak. Ez a magatartás tájékozatlan emberekre jellemző, akik megfelelő információk hiányában nem tudják mi ártó és mi hasznos a gyereküknek” - mondta Tar Gyöngyi. Hozzátette: egyesek még a hepatitisz elleni oltásokat sem engedélyezik, ezt pedig nyilatkozatban is vállalják a családorvosnál.
Tar Gyöngyi felhívja az érintettek figyelmét, hogy hatalmas veszélynek teszik ki gyerekeiket.. „Azt hiszem a védőoltást elutasítók még sosem láttak például gyermekbénulásos esetet, ami akár végzetes lehet védőoltás nélkül.” - mondta.
Az igazgatóság vezetője elmondta: a védőoltást ellenzőknek tudnia kell, hogy az oltásokat széles körű alkalmazásuk előtt hosszasan tesztelik, így az senkinek nem okoznak egészségügyi gondot. Tar Gyöngyi úgy véli: az új egészségügyi törvény minden védőoltást kötelezővé kellene tegyen, ilyen szabályozás működik például Magyarországon is.
Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.
Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.
Sajátos feladatot osztott ki a megye vidéki rendőrőrsein tevékenykedő állománynak Szatmár megye rendőr-főkapitánya: naponta le kell mérniük a felhasznált tűzifamennyiséget.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szombaton kiadott időjárás-előrejelzése szerint vasárnaptól kedd délelőttig esőre, a szél élénkülésére, 1500 méter fölött pedig havas esőre és havazásra kell számítani Romániában.
Nem épül lakópark Nagybánya ikonikus természeti-kulturális örökségére, a Kereszthegyre a város polgármestere szerint. Egy helyi civil szervezet vezetője viszont állítja: nincs garancia erre.
Holtan találtak csütörtökön este a Beszterce-Naszód megyei Ilvamagura közelében egy bölényt, amely az elmúlt hetekben jelent meg a környéken.
Megkezdődött a feketetói őszi vásár: október 8. és 11. között ismét emberek tízezrei lepik el a Sebes-Körös partját, hogy Erdély egyik legrégebbi és legnagyobb régiségvásárán keressenek kincset a kacatok között.
Két tinédzser életét vesztette csütörtök este, miután motorkerékpárjukat elsodorta a vonat Csíkverebesen – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Megdöbbentő kijelentéseket tettek Brassó megyei polgármesterek a múlt hétvégi halálos medvetámadás után: többségük a civil szervezetektől való félelmében nem akarja elrendelni a medvék kilövését.