Hirdetés

Sanitas: egy kézzel adtak, kettővel elvettek az egészségügyi dolgozóktól

•  Fotó: Agerpres

Fotó: Agerpres

A kórházmenedzserek és a szakszervezeti illetékesek által végzett számítások szerint Háromszéken lesznek olyan egészségügyi intézmények, ahol az alkalmazottak nettó bérét csökkenteni kell.

Bíró Blanka

2018. április 09., 11:552018. április 09., 11:55

2018. április 09., 13:262018. április 09., 13:26

Egészen biztos, hogy lesznek olyan egészségügyi intézmények Kovászna megyében, ahol az alkalmazottak nettó bére csökkenni fog, holott a kormány épp ennek az ellenkezőét ígérte – hívta fel a figyelmet Vasile Neagovici, a Sanitas szakszervezet háromszéki elnöke. Az egészségügyi alkalmazottak érdekvédelmi szervezetének képviselője elmondta, a Kovászna megyei kórházakban több bérkalkulációt is végeztek, és úgy számolták ki a pótlékokat, hogy az erre szánt keret ne haladja meg a fizetésalap 30 százalékát.

Az eredmények Vasile Neagovici szerint azt mutatják, hogy a kormány egész egyszerűen „két kézzel vette vissza azt, amit egy kézzel adott” az egészségügyi alkalmazottaknak.

Hirdetés

Hozzátette, az elfogadott pótlékokra vonatkozó szabályzat megfelelő lenne ugyan, de azt nem lehet alkalmazni a bérezési törvény megszorításai miatt, vagyis hogy a pótlékkeret nem haladhatja meg a béralap 30 százalékát. Mint mondta, az elmúlt napokban a szakszervezet képviselői a kórházmenedzserekkel próbálták alkalmazni a bértörvény új előírásait – vagy ahogy Neagovici fogalmazott, „gyakorlatilag osztották a szegénységet”.

A jelenlegi állás szerint csak a kézdivásárhelyi városi kórházban kapják meg az alkalmazottak a jogszabály által előírt pótlékokat. A sepsiszentgyörgyi és a baróti kórházban még mindig számolnak.

Az már biztos, hogy a mentőállomáson, a kovásznai szívkórházban és a városi kórházban, a Kovászna Megyei Közegészségügyi Igazgatóságnál a bérkalkulációk szerint a törvény által előírt minimális pótlékokat sem tudják kiadni az alkalmazottaknak, és ha utolsó percben a kormány nem módosítja a pótlékkeretet, lesznek olyan munkatársak, akik kevesebb pénzt vihetnek haza, mint egy évvel ezelőtt. A szakszervezet tovább küzd annak érdekében, hogy ezeket a méltánytalanságokat kiküszöböljék – szögezte le Neagovici. Emlékeztetett, a tárgyalások első percétől azt kérték, hogy az egészségügyben és a szociális ellátórendszerben dolgozók egyenlő mértékben részesüljenek a béremelésben.

Követelik továbbá, hogy vonják vissza a 30 százalékos megszorítást, mert ez nem teszi lehetővé a szabályzat alkalmazását.

A kormány javaslata szerint egyébként a márciusi béreket már az ortodox húsvét előtt, április 6-áig ki kellett volna adni a közalkalmazottaknak, így az egészségügyben is, de ez nem történt meg. A szakszervezeti képviselők korábban arra is felhívták a figyelmet, hogy az egyenlőtlen bérkiegészítéssel és a folyamat átláthatatlanságával összeugrasztották az egészségügyi alkalmazottakat. A Sanitas korábban több alkalommal is leszögezte: amennyiben nem történik érdemi előrelépés bérezésügyben, a munkabeszüntetést sem tartják kizártnak.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 25., péntek

Csalók hálójában: 95 ezer lejes hitelt vetettek fel egy marosvásárhelyi nővel

Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.

Csalók hálójában: 95 ezer lejes hitelt vetettek fel egy marosvásárhelyi nővel
Hirdetés
2026. szeptember 25., péntek

Diákkori büntetése és a MAKOSZ tiltakozása miatt nem támogatja a kötelező egyenruhaviselést az RMDSZ elnöke

Nem ért egyet az RMDSZ az egyenruhaviselés országos szintű kötelezővé tételével – közölte pénteken Kelemen Hunor elnök. A politikus igazat ad a kötelező egyenruhaviselés ellen tiltakozó Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének.

Diákkori büntetése és a MAKOSZ tiltakozása miatt nem támogatja a kötelező egyenruhaviselést az RMDSZ elnöke
2026. szeptember 25., péntek

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok

Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok
2026. szeptember 24., csütörtök

Országos botrány kialakulóban az iskolai egyenruha kötelezővé tételéről, tiltakoznak a magyar diákok is

Megosztó kérdésnek bizonyul Romániában az iskolai egyenruha kötelezővé tétele, miután a szenátus már rábólintott a tervezetre, aminek sok pedagógus és szülő nem örül, magyar diákszervezetek pedig tiltakoznak ellene.

Országos botrány kialakulóban az iskolai egyenruha kötelezővé tételéről, tiltakoznak a magyar diákok is
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

„Nagy bravúr” a szórványban: kezdődik a Temesvári Magyar Napok

A még felújítás alatt álló Magyar Ház is hangsúlyos helyszíne a csütörtökön este kezdődő 11. Temesvári Magyar Napoknak. A bánsági magyarság legnagyobb rendezvénysorozatán színes programkínálattal várják az érdeklődőket – mondta Tamás Péter.

„Nagy bravúr” a szórványban: kezdődik a Temesvári Magyar Napok
2026. szeptember 24., csütörtök

Medvék miatt forró a drót: több mint kétszer annyi bejelentés érkezett az egyik székelyföldi megyében

Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában.

Medvék miatt forró a drót: több mint kétszer annyi bejelentés érkezett az egyik székelyföldi megyében
2026. szeptember 24., csütörtök

Hosszúra nyúlt a lezárás: végre megújulhat Brassó legendásan keskeny utcája

Csaknem egy évvel azután, hogy az épületekről leváló vakolat miatt veszélyessé vált és a város önkormányzata kénytelen volt lezárni, végre megújulhat Brassó egyik nevezetessége, a Zsinór utca.

Hosszúra nyúlt a lezárás: végre megújulhat Brassó legendásan keskeny utcája
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Sertéshólyagba zárt hagyomány: így készül az uniós oltalmat nyert tekei gyúrt sajt

A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.

Sertéshólyagba zárt hagyomány: így készül az uniós oltalmat nyert tekei gyúrt sajt
2026. szeptember 23., szerda

Hónapok óta zárva a lippai fürdőtelep ingyenes ásványvízkútja

A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.

Hónapok óta zárva a lippai fürdőtelep ingyenes ásványvízkútja
2026. szeptember 23., szerda

Föld alatti „visszhangterem”: halad a József-tárna fejlesztése Erdély egyetlen látogatható sóbányájában

Halad a fejlesztés Erdély egyetlen működő sóbányájában: egyeztetést tartott Torda polgármestere a József-tárna felújításáról. A 25 milliós eurós uniós, forrásból finanszírozott beruházás tavaly óta fokozottan fontossá vált Erdély turizmusa számára.

Föld alatti „visszhangterem”: halad a József-tárna fejlesztése Erdély egyetlen látogatható sóbányájában
Hirdetés
Hirdetés