
Illusztráció
Romániába átszökött, a szerb határ tízkilométeres körzetében megállított koszovói állampolgárokat fogadtak vissza a szerb hatóságok - közölte pénteken a román határrendészet.
2018. március 23., 17:422018. március 23., 17:42
Az illegális bevándorlás megfékezését célzó művelet során a Temes megyei Zsombolya (Jimbolia) és Garabos (Grabat) közötti országúton három taxit állítottak meg csütörtökön a román határrendészek: a járművekben hét külföldi férfit találtak, érvényes úti okmányok nélkül. Kihallgatásuk során megállapították, hogy 18 és 39 év közötti koszovói állampolgárok, akik azt állították, hogy Románia felé kerülve próbáltak illegálisan Svájcba eljutni.
és ha idegenek kérezkednek járműveikbe, jelezzék az esetet a határrendészet állandó telefonos ügyeletén.
A román határrendészet pénteki közleményében először számolt be olyan esetről, amikor a szerb hatóságok elhúzódó bizonyítási eljárás nélkül, azonnal visszafogadták a közös határ román oldalán elfogott illegális bevándorlókat.
Március elején Aleksandar Vucic szerb államfő bukaresti látogatása alkalmával Klaus Johannis román elnök beszámolt róla: a két ország eddig is jól együttműködött az illegális bevándorlás kezelésében, de gördülékenyebbé akarják tenni a visszafogadási eljárásokat, hiszen "senkinek sem lehet olyan illúziója", hogy a migránshullám leáll.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.
Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.
szóljon hozzá!