Hirdetés

Román újságírók is elhatárolódnak a TVR beatricés riportjától

Belső állásfoglalásban határolódik el a Román Közszolgálati Televíziónak (TVR) a Beatricét önkényuralmi rendszert dicsőítő, irredenta zenekarként beállító riportjától a kolozsvári területi stúdió számos magyar és román munkatársa.

Rostás Szabolcs

2016. augusztus 30., 15:192016. augusztus 30., 15:19

2016. augusztus 30., 17:332016. augusztus 30., 17:33

A közmédia kincses városi újságírói felkérik a TVR etikai bizottságát, vizsgálja ki, hogy a nagy port kavart tudósítás megfelel-e a sajtóetikai követelményeknek.

Mint ismert, a Nagy Feró és a Beatrice augusztus 16-i, a Kolozsvári Magyar Napok keretében tartott koncertjéről szóló tendenciózus anyagában a TVR úgy értelmezte, hogy az együttes XX. század című dala kedvező fényben tüntetné fel Hitlert, Lenint és az Iszlám Állam terrorszervezetet. A riporter, Diana Apahidean abból következtetett a magyar kultúrkörben közismert szerzemény „vitatott és revizionista\" voltára, hogy annak lejátszása alatt archív videofelvételeket játszottak be a kivetítőn, amelyen többek között a náci német diktátor és a kommunista forradalmár volt látható, továbbá a migránsokat ábrázoló fotók közben elhangzott az Allah Akbar! (Isten hatalmas) felkiáltás is, ami a TVR újságírója szerint a muzulmán terroristák jelszava.

A Krónika már korábban beszámolt arról, hogy Adrian Rozenberg, a TVR kolozsvári stúdiójának főszerkesztője nem értett egyet a manipulációs eszközöktől sem szűkölködő anyaggal, éppen ezért az nem is mehetett adásba a területi csatornán. Úgy tudjuk, a riportot a köztévé területi kirendeltsége igazgatójának, Romeo Couținak a döntése nyomán tette közzé a TVR országos csatornája.

A területi stúdió munkatársai ugyanakkor nem hagyták annyiban a dolgot. Megtudtuk, hogy a magyar szerkesztőség kezdeményezésére született belső állásfoglalás pontokba szedve rögzíti a leközölt anyaggal kapcsolatos szakmai észrevételeket és aggályokat. Kifogásolják például, hogy a riporter nem vette a fáradságot, hogy megkérdezze őket vagy magyarul értő személyeket az általa kifogásolt Beatrice-nóta szövegéről. Olyan kolozsvári román politikai elemzőt szólaltatott meg a témában, akinek a véleménye nem releváns az ügyben, mivel nem ismeri a magyarországi együttes repertoárját.

Felhívják a figyelmet arra is, hogy a riport során bejátszott koncertrészlet – amelyen Nagy Feró azt énekelte: „csak azért is lesz, Kolozsvár is újra magyar város lesz\" – nem Kolozsvárt, hanem a Beatrice egy 2009-es váci kocsmai fellépésén hangzott el. „Pontra teszik\" a tudósítás ama megjegyzését is, miszerint a Kolozsvári Magyar Napok tavalyi kiadásán külön rendezvény keretében idézték meg Horthy Miklós alakját. Az állásfoglalás emlékeztet, hogy egyetlen tárgyilagos előadásról volt szó, amelyet Romsics Ignác történész, az MTA tagja tartott a kincses városban.

A Krónika értesülései szerint az elhatárolódó állásfoglalást a magyar szerkesztőség tagjain kívül aláírta a kifogásolt riportban operatőrként közreműködő, amúgy magyar nemzetiségű munkatárs is, és ellátta kézjegyével a szöveget a területi stúdió tíz román tagja is. Pákai Enikő, a területi tévéstúdió kisebbségi szerkesztőségének főszerkesztője kedden lapunknak megerősítette, hogy elkészült az állásfoglalás, amelyben elhatárolódnak a riport készítője által képviselt újságírástól és megnyilvánulástól. Hozzátette, szakmai érvekkel alátámasztott észrevételeiket továbbítják a TVR etikai bizottságához.

A grémium ugyanis szeptember közepén esedékes ülésén vitatja meg az ominózus riportot, miután az ügyben a KMN szervezői panaszt tettek a közmédia vezetőségénél, valamint az Országos Audiovizuális Tanácsnál (CNA) is. A szervezők tiltakozásukat fejezték ki amiatt, hogy az egyoldalú és célirányos tájékoztatás nemcsak ferdített információkat közölt, hanem rossz fénybe helyezte a teljes rendezvénysorozatot. Megállapították, hogy a XX. század című dal a kivetített képeken ábrázolt, az európai- és világtörténelem tragikus kimeneteléhez hozzájárult személyiségek és az általuk képviselt ideológiák ellen szólal fel, és nem mellettük, ahogyan a román sajtó beállította.

Különben a Kolozs megyei rendőrség hivatalból vizsgálatot indított a TVR riportja nyomán, vizsgálva, hogy a koncerten elhangzottak kimerítik-e a fasiszta, rasszista, idegengyűlölő jelképek használatát, valamint háborús bűnösök emlékének ápolását tiltó kormányrendeletben megállapított bűncselekményeket. Úgy tudjuk, a rendőrség átiratban kérte a kolozsvári területi stúdiótól a Beatrice-koncertről készült valamennyi anyagot.

Nagy Feró, a Beatrice frontembere korábban a Krónikának adott interjúban határozottan elutasította, hogy önkényuralmat éltető megnyilvánulásai lettek volna a zenekarnak a Kolozsvári Magyar Napokon megtartott koncerten, és közölte, beperelik a TVR-t.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 12., szerda

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai

Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
2026. augusztus 11., kedd

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében

Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében
2026. augusztus 11., kedd

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok

Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok
2026. augusztus 11., kedd

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő

Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő
Hirdetés
Hirdetés